Napi sajtószemle

A Népszabadság (3.o.), a Népszava (1.,9.o.) és a Magyar Nemzet (1.,9.o.) A pápa az év embere címekkel, a Magyar Hírlap (14.o.) Ferenc pápa az év embere címmel számolnak be arról, hogy Ferenc pápát választotta az év emberének az amerikai Time magazin. Nancy Gibbs főszerkesztő így indokolt: a márciusban megválasztott katolikus egyházfő „a lelkiismeret új hangjává vált” pápaságának kilenc hónapja alatt. „Ritkán történik meg, hogy a nemzetközi színtér egy új szereplője ilyen gyorsan ekkora figyelmet keltsen fiatalok és idősek, hívők és nem hívők körében egyaránt.”

A Népszava szerint Ferenc pápa titka az, hogy „miközben az egyházat bátor döntésekkel készíti fel a modern kor kihívásaira, ő maga mindig is Krisztus egyszerű, hűséges és emberséges szolgája marad.”

A Magyar Nemzetben (6.o.) Horváth Botond Pápai buzdítás a gazdaság megújulására címmel elemzi Ferenc pápa Evangelii gaudium (Az evangélium öröme) című, november 26-án bemutatott apostoli buzdítását. A cikkíró kiemeli, hogy a Szentatya a pénz újfajta bálványimádatának problémájára hívja fel a figyelmet. A mai helyzet és a válság egyik kiváltó okának a pénzhez való viszonyunkat jelöli meg, mert szép lassan elfogadtuk, hogy a pénz ural mindent, egész társadalmunkat. Horváth idéz a dokumentumból: „Új bálványokat teremtettünk. Az aranyborjú imádása visszatért egy új és könyörtelen köntösben, a pénz imádásában és a személytelen gazdaság diktatúrájában.” A javak elosztása kapcsán a Szentatya megjegyzi: „míg egy szűk kisebbség jövedelme exponenciálisan növekszik, éppen úgy növekszik a szakadék, ami a többséget elválasztja attól a jóléttől, amit csak ezek a kevesek élvezhetnek. Ez az egyenlőtlenség a piacok abszolút autonómiáját hirdető és a pénzügyi spekulációk autonómiáját védelmező tanok eredménye.” A cikk szerzője korunk nagy problémájának nevezi ezt, ami a fejlődő és a fejlett országokban egyaránt jelen van. Példaként az Egyesült Államokat említi, ahol 2012-ben a lakosság legfelső egy százaléka kereste meg az ország teljes jövedelmének húsz százalékát. Ez a szám még megdöbbentőbb, ha megnézzük, hogy 2009-2012 között a legfelső egy százalék jövedelme 31,4 százalékkal nőtt, míg a lakosság fennmaradó 99 százalékának a jövedelme csupán 0,4 százalékkal. Ez rekordösszegnek számít, amire 1928 – a nagy gazdasági világválság kirobbanását megelőző évben – nem volt példa. Horváth megállapítja: Ferenc pápa pénzügyi reformot sürget. Arra szólítja fel a politikusokat, hogy lépjenek fel a jelenlegi kirekesztő és egyenlőtlenségen alapuló gazdasági/pénzügyi rendszer ellen, nézzenek szembe a jelenkor problémáival, és a jövőre tekintettel hozzák meg döntéseiket, mert „a pénznek szolgálnia és nem uralnia kell minket.” A szegénység strukturális okainak megoldása nem várathat magára, mert ez a betegség a társadalmat legyengíti és feszültté teszi, és csak újabb válságokhoz fog vezetni. Amíg a szegénység problémáját, az egyre csak növekvő egyenlőtlenség gondjait nem oldjuk meg, addig nem leszünk képesek megoldani a világ gondjait sem, mert „az egyenlőtlenség a szociális gondok gyökere.” Horváth Botond leszögezi: Ferenc pápa álláspontja az, hogy ha valóban meg akarjuk gyógyítani a világgazdaságot, akkor sokkal hatékonyabb együttműködésre van szükség, ami – szem előtt tartva az egyes államok szuverenitását – nem csupán néhány, hanem a világ valamennyi országának lehetővé teszi a gazdasági jólétet.

A Népszabadság (A politikai kereszténység veszélye 7.o.) Fabiny Tamás evangélikus püspökkel készített interjút, aki leszögezte: „Semelyik párttól, még egy polgármestertől sem tudom elfogadni, hogy természetes szövetségesének tekintsen bennünket, és igényt formáljon az egyházak politikai támogatására.” Fabiny püspök úgy látja: a politikai kereszténység többé-kevésbé mindegyik pártnál jelentkezik, de a Jobbiknál a legdurvábban. Azt sem hallja szívesen, hogy Orbán Viktor miniszterelnök időnként azzal kezdi beszédét, „Tisztelt gyülekezet”, és úgy fejezi be: „Soli Deo Gloria (Egyedül Istené a dicsőség”). „Örülök, ha magánemberként ezt gondolja, de kormányzati szintre talán nem kéne vinni.” A hajléktalankérdéssel kapcsolatban a püspök elmondta: készül egy evangélikus állásfoglalás, amelynek az a lényege, hogy semmiképpen sem a közterületekről való kitiltás a megoldás, hanem az intézményhálózat fejlesztése. „Amíg nem biztosított a megfelelő pénzügyi és infrastrukturális háttér, addig hiába mondja a főpolgármester vagy bárki más, hogy vonzó hajléktalanszállók vannak Budapesten. Mert nincsenek. Nem lenne szabad, sőt… bűnös dolog kriminalizálni a hajléktalanokat, ráadásul azelőtt, hogy a megfelelő feltételeket biztosítottuk volna.” Fabiny Tamás Kereszt fogantyú nélkül című könyvében beteg egyházról ír, szerinte „Önmagában az is betegség, hogy a szakadékok miatt nem tud egységes lenni az, amit Isten egységesnek akart teremteni. Sok a betegségtünet. Az egyház sokszor mintha lebénult volna: nehezen mozdul, lassan reagál. Ferenc pápával talán még a nagy katolikus egyháznál is könnyebben változik valami. Betegségtünet az elbizakodottság is, az a tudat, hogy az egyház mindig és mindenre tudja a megoldást. Luther egyértelműen különbséget tesz a dicsőség teológiája és a kereszt teológiája között. Kisebb, neoprotestáns felekezeteknél jelenik meg az a felfogás, hogy a siker Isten áldása. A siker mértékén lemérhető, milyen szorosan tartozunk Istenhez. Ennek érdekében a hatalomhoz dörgölőzünk, elvégre az egyház helye a dicsőség oldalán van. Luther ezzel szemben pontosan azt tanítja, hogy az egyháznak a szenvedők mellett kell állnia, a perifériára szorultak, a kisemmizettek és a megalázottak oldalán. Beteg az egyház abból a szempontból is, hogy van egy csomó rendezetlen ügye, például az ügynökkérdés.” Az evangélikus püspök elmondta azt is, nem jó érzés szembesülni Luther Márton antiszemitizmusával, „de még rosszabb lenne elhallgatni, Őszintén kell beszélni… Egyszer valaki azt találta mondani, hogy szegény Luther jobban járt volna, ha három évvel korábban magához szólítja az Úr. Merthogy utolsó három évére tehető az antiszemita korszaka, ami máskülönben nem hatotta át az egész életét. Ettől még valóban voltak abszolút vállalhatatlan mondatai.”

A Magyar Nemzetben (Történelem… 1.,5.o.) Jelenits István piarista pap tanár, Antall József egykori iskola- és cserkésztársa nyilatkozik, abból az alkalomból, hogy ma húsz éve, 1993. december 12-én hunyt el a rendszerváltozás miniszterelnöke. Felidézte, hogy a nyolcvanas évek végén Antall József az Orvostörténeti Múzeum igazgatójaként felkereste őt, mint a magyarországi piarista rendtartomány főnökét a diákszövetség újjáalakításának tervével. „Ez nagyon izgalmas vállalkozás volt, mivel civil szervezetek nem működhettek évtizedeken keresztül, ám ekkor kezdtek megnyílni újból a lehetőségek. Nagy tett volt, hogy a piarista diákszövetség a rendszerváltást megelőzően az egyik első civil szervezetként újjáalakult a városmajori templomban 1989 áprilisában.” Jelenits István elmondta azt is: „A marxisták arra neveltek, hogy a politika célja a hatalom megragadása. Ezzel szemben a kereszténység azt tanítja a politikáról, hogy az a közjó szolgálata. A kereszténydemokrata politizálásnak nem a vallásos emberek érdekeit kell szolgálnia, hanem az egész közösség, nemzet boldogulását. A másként gondolkodókban nem ellenséget kell látni, hanem olyasvalakit, akivel közös hajóban evezünk. Antall Józsefnek ez volt a politikai hitvallása. Lehet naivitásnak minősíteni, de lehet vállalni is. A Nyugattal úgy tudott tárgyalni, hogy bizalmat teremtett országunk iránt. Bár évtizedeken át a közéletből kirekesztve élt, mégis különleges képessége volt ahhoz, hogy kiérdemelje a nemzetközi politika legrangosabb szereplőinek bizalmát.”

A Magyar Hírlapban (Boross Péter… 1.,4-5.o.) Antall József kormányának belügyminisztere, majd utódja a miniszterelnöki székben, Boross Péter emlékezik. Leszögezte: Antall Józsefet „Az ég és a sors küldte az ország élére, igazi államférfinak.”

Nyilatkozik a Magyar Hírlapban (Visszaemlékezések 5.o.) Pálos Miklós is, aki a Miniszterelnöki Hivatal egyházakért felelős államtitkára volt az Antall-kormány idején. Elmondta: „Antall József elismerte, hogy az egyházaknak a hitéleti tevékenységük mellett fontos társadalmi értékhordozó szerepük is volt évszázadokra visszamenőleg. A rendszerváltás utáni egyházi kárpótlás során az volt a kikötése, hogy az állam azokat az ingatlanokat adja vissza az egyházaknak, amelyekben a közérdek szolgálatát fenn tudják tartani. A kommunizmus alatt több egykori zsinagógába kultúrház költözött, de volt arra is példa, hogy raktárként működtették azokat. A miniszterelnök ezek egyházi visszaszolgáltatása mellett állt ki, de ha ez valamilyen okból nem sikerült, a pénzbeli kárpótlást támogatta. Kizárta viszont a földingatlanok egyházi visszaszolgáltatását.”

Magyar Kurír