Napi sajtószemle

A Hetek (21-22.o.) Minden korok embere címmel készített összeállítást arról, hogyan nyilatkoztak a történelem írói, művészei, államférfiai Jézus Krisztusról. William Shakespeare a halála előtt egy hónappal módosított végrendeletében kijelentette: „Isten nevében… én, a Stratford-upon-Avonban született William Shakespeare… tudatom és egészségem teljes birtokában – Istené legyen ezért a dicsőség – a következő formában rendelkezem végakaratom felől: először is, lelkemet Istennek, a Teremtőmnek kezébe ajánlom, remélve és biztos hittel vallva azt, hogy Jézus Krisztus, a Megváltóm érdemei miatt az örök élet részesévé válhatok.” Sírkövére a következő szavakat vésték: „Jó barátom, Jézus kegyelmére kérlek, ne háborgass… Áldott legyen az, aki megkíméli e köveket, és átkozott az, aki felforgatja csontjaimat.” A lap kiemeli, hogy Johann Sebastian Bach műveiben Krisztus halála és feltámadása jelenti a középpontot. Amikor 1750-ben meghalt, azt írták róla: „Áldott lelkét átadta Megváltójának.” Jean-Jacques Rousseau francia filozófus pedig így írt tisztelettel Krisztusról: „Ha Szókratész élete és halála egy bölcsé volt, akkor Jézus élete és halála egy Istené. Feltételezhetjük azt, hogy az evangéliumi történet merő fikció?... mert nem hordozza magán a fikció jellemzőit. Ellenkezőleg, Szókratész története, amelyet senki nem kérdőjelezne meg, nincs annyira alátámasztva, mint Jézusé.” Lord Byron brit romantikus költő szerint pedig „Ha valaha is ember Isten volt, vagy Isten ember, akkor Jézus Krisztus mindkettő volt.” Charles Dickens angol regényíró így fogalmazott Jézusról: „A lehető legünnepélyesebben leszögezem önök előtt a keresztény vallás igazságát és szépségét, amint ez magától Krisztustól származik.” Vincent Van Gogh, a nagy holland festő így írt: „Krisztusban több van a művészből, mint magukban a művészekben; élő szellemmel és élő testtel dolgozik, és szobrok helyett embereket alkot.” Daniel Webster amerikai államférfi azt mondta: „Ha fel tudnám fogni Jézus Krisztust, akkor Ő nem lehetne nagyobb nálam. Olyan nagy a bűntudatom és annak érzése, hogy képtelen vagyok megmenteni önmagam, hogy ezért emberfeletti Megváltóra van szükségem… A szívem mindig arról győzött meg újra és újra, hogy Jézus Krisztus evangéliuma isteni valóság… Az emberiség egész történelme ezt bizonyítja.” Sholem Asch lengyel születésű jiddis író a XX. század elején azt írta: „Számomra Jézus Krisztus minden idők és az egész történelem kiemelkedő személyisége, úgy is, mint Isten fia, és úgy is, mint az ember fia. Minden, amit valaha is tett vagy mondott, érvénnyel bír a mai korunkban is, és ezt egyetlen más emberről sem lehet elmondani, akár élő, akár már elhunyt. Ebben nincs kényelmes középút. Vagy elfogadod Jézust, vagy elutasítod őt. Mohamedet és Buddhát lehet elemezgetni, de Jézussal nem érdemes megpróbálnod ezt.” Asch volt az, aki leírta ezt az emlékezetes mondatot Jézusról: „A világ világossága lett. Miért ne lennék én, egy zsidó büszke erre?”

A Népszabadság (14.o.) Fekete Mikulás, barna Jézus című beszámolójából kiderül: az Amerikai Egyesült Államokban heves vitákat provokál, milyen a bőrszíne a karácsony legfontosabb alakjainak. A The Atlantic című magazinban Jonathan Merritt történelmi tényekkel érvel, hangsúlyozva: „A tudományos konszenzus szerint Jézus, mint a legtöbb zsidó az első században, barna bőrű férfi volt. Ha egy fárasztó, éjszakai repülőjáraton utazna San Franciscóból New Yorkba, lehet, hogy a reptéri biztonságiak külön ellenőrzésnek vetnék alá… A Biblia nagyon kevés fogódzóval szolgál ahhoz, hogy vajon milyen volt Jézus külseje. Ez azért lényeges, mert így a világ minden táján tudnak az emberek azonosulni a történetével, bármilyen alakban elképzelhetik.”

A Hetekben (4-5.o.) Németh Csillag A megosztó címmel ír arról, hogy a katolikus egyház Obamajaként beszélnek egyes amerikai konzervatívok Ferenc pápáról, „aki több kérdésben is inkább liberális, illetve baloldali értékek mellett foglalt állást. Az egyházfő nem tartja kiemelt célkitűzésnek többek között a melegházasság vagy az abortusz elleni küzdelmet, de keményen bírálja a piacgazdaságot. Az amerikai jobboldalt ezért erősen megosztja a személye.” A cikk szerzője arra is kitér, hogy Ferenc pápa nemcsak az amerikai Times magazinnál lett az év embere, hanem a The Advocate című, tekintélyes melegmagazinnál is. A címlapon a kitüntető cím odaítélésének indoklása szerepel, amely a pápa egyik júliusi interjújából származó idézet: „Ha valaki homoszexuális létére jó szándékkal keresi Istent, ki vagyok én, hogy elítéljem?” A Hetek emlékeztet rá, hogy Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires érsekeként „még harsányan” felszólalt a melegházasságot engedélyezni kívánó törvény ellen. 2010-ben így nyilatkozott a melegházasságról: „Ne legyünk naivak, ez nem egyszerű politikai küzdelem, hanem kísérlet Isten tervének lerombolására.” Mostani döntését az Advocate azzal indokolta, hogy nem szabad alábecsülni a pápa befolyását az LMBT közösség globális elfogadtatását illetően. A Hetek szerint ennek különös hangsúlyt ad, hogy a lap véleménye szerint nagyobb az esélye, hogy egy ismert vallási vezető rombolja le a hívők részéről még fennálló és az ő teljes sikerüket visszatartó morális aggályokat. A Hetek figyelemre méltónak tartja azt is, hogy Ferenc pápa a héten felmentette a Püspöki Kongregációban viselt tisztsége alól Raymond L. Burke konzervatívnak tartott bíborost, aki régóta bírálója volt a pápa abortusszal és az egyneműek házasságával kapcsolatos nézeteinek.

A Népszava (13.o.) A 2013-as év legbefolyásosabb emberei címmel az első helyen említi Ferenc pápát. A lap szerint az, hogy hová vezethetnek a Szentatya reformjai, „egyelőre nem tudhatjuk. Az sem kizárt, hogy némelyek túl sokat várnak tőle. Talán sikerül megújítania, új alapokra helyeznie az egyházat. Ő is tudja, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, nem lehet minden hívő gondolkodását egyhamar megváltoztatni. Ahhoz, hogy beérjen munkájának, reformjainak gyümölcse, mindenki támogatására szükség lesz. Ferenc pápának ugyanakkor megvan a kellő kisugárzása ahhoz, hogy sikeressé váljon. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy kedvenc focicsapata, a San Lorenzo megnyerte az argentin bajnokságot…”

A Magyar Hírlap (5.o.) Csalódtak a pápában címmel a Jediót Ahronót című izraeli lapra hivatkozva közli, hogy Izrael kormányzati köreiben csalódást okoztak Ferenc pápa jövő márciusi szentföldi látogatásának tervei. A Szentatya várhatóan március 25-én Jordániából érkezik a Szentföldre, ahol kevesebb mint 48 órát tölt. Izraelben azért is csalódottak, mert a pápa Jeruzsálemben nem celebrál misét, csak a Palesztin Hatóság fennhatósága alatt álló területen, Betlehemben. Izraeli programjai még nem véglegesek. A jelenlegi tervek szerint a pápa találkozik Simon Peresz államelnökkel, Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel és a helyi vallási vezetőkkel, de nem utazik el Názáretbe.

A Magyar Nemzetben (24.o.) Sitkei Levente Célkeresztben címmel leszögezi: soha nem voltak olyan veszélyes helyzetben a Közel-Kelet keresztényei, mint manapság. „Pusztulásra vannak ítélve: száz év alatt arányuk húsz százalékról öt százalékra esett, a meglévő közösségek pedig szinte mindenhol támadás alatt állnak….A Szentföldön nem védi őket senki, legfeljebb a közösség imái, a lehetőség számukra pedig csak az, hogy menjenek minél messzebb, Európába, Amerikába, biztonságos országokba. Mindenki azonban nem mehet el.” A cikkíró arra is kitér, hogy Izrael és az Apostoli Szentszék viszonya „zavarokkal teli”, hiszen a katolikus intézmények státusával kapcsolatban nem mindig tudnak megegyezni, az egyház aggódik híveinek üldözése miatt, s ennek hangot is ad, Izrael viszont azt hangsúlyozza, hogy az egyház papságának nem szabad politizálnia. Sitkei azt is figyelemre méltónak tartja, hogy amikor a közelmúltban Ferenc pápánál járt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, „a pápai palotát felverte az izraeli testőrség zaja, minthogy a szokásokkal ellentétben nem adták át a védelmet a svájci gárdának.”

Ugyancsak a Magyar Nemzetben (25.o.) Stier Gábor Oltár és hadiipar címmel tényként állapítja meg, hogy miközben Európa nyugati fele értékválsággal küszködik, s egyértelműen visszaszorul a vallásosság, addig a kelet-európai térségben újabb virágkorát éli a kereszténység. Moszkvában kétszáz új templom épül, az ortodox vallás pedig egyre inkább az orosz nemzeti identitás egyik sarokkövévé válik. A szerző emlékeztet rá: a Szovjetunió szétesését követően a lelki értékek helyett az anyagi javak utáni hajsza dominált. Ezt az értékek tekintetében szemel látható vákuumot igyekszik kitölteni az egyház, jól illeszkedve a putyini politika konzervatív rendjébe. S bár e téren bőven van még feladat, a társadalom morális állapotában már a kétezres évek közepén érezhető változások álltak be. Jól mutatja ezt az a felmérés, amely szerint 1991-ben még a lakosság 77 százaléka viszonyult elfogadóan ahhoz, hogy lopott holmit vegyen, 2005-ben viszont ez az arány már csak 47 százalék volt. Ugyanígy az akkori 50 helyett már csak 27 százalék állt elnézően ahhoz, hogy jegy nélkül utazzon valaki a tömegközlekedési eszközökön. Az adóelkerülést is jóval kevesebben, 48 százalék helyett a lakosság 30 százaléka támogatja. A hívő vallásosság tekintetében Oroszország Ukrajnával együtt az európai középmezőnyben foglal helyet, mutatói sokkal jobbak, mint a csehekéi, a franciákéi vagy a svédekéi, de elmaradnak a portugálokéi, a lengyelekéi, vagy a törökökéi mögött. Az oroszok több mint 80 százaléka vallja magát pravoszlávnak.
A Népszabadság Hétvége melléklete (2-3.o.) Lélekjobbítók címmel mutatja be a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány tevékenységét. Az alapítvány évek óta jól kidolgozott rendszerben támogatja a Szent Márton Karitászt, amely évente több mint négyszázmillió forintot költ a saját, vagy az állammal közösen fenntartott intézményeire. Feladataik sokrétűek, hozzájárulnak szegény családból származó gyermekek műtéti költségeihez, óvodákat, iskolákat tartanak fenn, külföldről humanitárius segélyszállítmányokat fogadnak és osztanak szét. Működtetik az ösztöndíjprogramot, amely ukrajnai felsőoktatási intézményekben tanuló szegény sorsú, tehetséges kárpátaljai katolikus magyar diákokat segít. Rehabilitációs központot, családi otthonokat építenek. Segítik a Pro-life program működését, amelynek eredményeképp csökkent az abortuszok száma. Támogatják a Hit és Fény közösséget, ahol értelmi fogyatékosokkal foglalkoznak. A lap megadja a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány számlaszámát is: 11991102-02119070-00000000

A Magyar Nemzet (Asztali beszélgetések… 15.o.) beharangozza, hogy az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Ludwig Múzeum 2014 januárjától új sorozatot indít. A hazai kortárs művészeti élet kimagasló személyiségei és a történelmi felekezetek teológusai, lelkészei és püspökei vállalkoznak arra, hogy párbeszédet indítsanak egyház és művészet között.

Ugyancsak a Magyar Nemzetben (A csíksomlyói Szűzanya lábánál 15.o.) Molnár Levente operaénekes nyilatkozik, aki harmincéves korára a müncheni Staatsoper első baritonja, főszerepeket énekel Bécsben, Berlinben, Londonban, Párizsban, szerződés várja New Yorkba, ahol Puccini-főszereppel mutatkozik be a Metropolitanban. A székely származású művész elmondta: „A magyarság önmagában olyan összetett dolog, amit mások meg sem értenek. Egyik legnagyobb büszkeségem az anyanyelvem. Ott van mindjárt a kedvenc szavam: segíts ég. Gyönyörű! Ha rosszul érzem magam, vagy nincs elég erőm, csak felnézek és kimondom. Az se mindegy ám, hogy a csíksomlyói Szűzanya lábától jövök. Ki lehetne ennél erősebb szövetséges?”

Magyar Kurír
(bd)