Napi sajtószemle

Az erdon.ro Ferenc pápa több mint húszezer jegyessel találkozott címmel számol be arról, hogy esküvőre készülő jegyespárok lepték el pénteken a római Szent Péter teret, ahol Ferenc pápa előtt fogadtak egymásnak örök szerelmet. 

A szekelyfold.ro (Ervin atya…) megemlékezik arról, hogy 95 éves Ervin atya, a gyergyószárhegyi születésű ferences szerzetes, akit tavaly szülőfalujából Csíksomlyóra helyeztek. Szárhegyen többen úgy vélekednek, a páter elhelyezése csak az első lépése volt annak a folyamatnak, amely a ferencesek és egyes községbeliek békétlenségét szülte. Tavaly nyár elején kapott szárnyra a hír: elhelyezik szülőfalujából Ervin atyát. Sokan az idős szerzetes harmadik halálos ítéleteként kezelték a ferences rend döntését, korábban a politikai hatalmak kívánták kétszer is a ferences testvér halálát. A ferences rend az érintett számára is a lehető legjobb döntésként emlegette a határozatot, Ervin atya azonban hallgatott. Tavaly júniusban Szárhegyen, amikor visszautasította a neki ítélt vitézi érdemrendet, a hírportál megkérdezte tőle: búcsúzik Szárhegytől? „Én sohasem búcsúzom. Szárhegyről kétszer elhajtottak már. Egyszer Szabó Anti községi szolga, a néptanács elnöke. El kellett fussak, küldte a milicistákat, s én nem akartam időnap előtt börtönbe kerülni. A börtön után Császár milicista őrmester hajtott el. Én innen többet el nem megyek. Nézzék: van egy lelki és egy testi távozás. Testi távozás például a halál, lelki, amikor az ember megveti valakinek a társaságát és eltávolodik tőle. Én Szárhegytől nem távolodom el” – válaszolta. Hozzátette: „Fiatalabb erők kellenek, hogy a hasznot a közjó javára lehessen fordítani. Én tehát nem kényszerből, hanem önként, szívesen átadom mindezeket a feladatokat a tettre kész utódoknak, és megfogadom a tizenhat éven keresztül engem támogató, valamikori templomi gondnokom figyelmeztetését: ’Ervin atya, egy kicsit már imádkozni is kellene.’ A ferences atya a Szárhegyen élőknek így üzent: „A régi hagyomány szerint az újévi köszöntőben megfogalmazott értékeket kívánom mindenkinek: bort, búzát, békességet, hozzá jó egészséget. A gazdasági életünkben pedig okos összefogást a közjó érdekében. Nagy lehetőségek nyílnak számunkra a jövőépítésben. Szebb vidéket elképzelni sem tudok a Gyergyói-medencénél: vannak tiszta erdeink, mezeink. Vigyázzunk a tiszta vizünkre, mert kimondhatatlan nagy érték. S ha mindezekhez társulna a tiszta erkölcsiség, akkor ennél boldogabb életlehetőséget nem tudnék elképzelni a világon.” (A teljes írás az Erdélyi Napló ( www.erdelyinaplo.ro) február 13-án megjelenő 6. lapszámában olvasható.)

 A kronika.ro (Galuska és mise…) interjút készített Nyisztor Tinka néprajzkutatóval, az első csángóval, aki doktori címet szerzett. Köztudott róla, hogy minden követ megmozgat a magyar mise érdekében. A kérdésre – „Lesz-e Pusztinában magyar mise?” – azt válaszolta: „Meghaladja az én jövendölésemet, hogy lesz-e. Most nincs. A probléma nagyon összetett. Azt érzem – bár nehéz ezt kimondani –, mintha kicsit lemondtak volna a csángókról, és itt a nagy testvérre, a magyarságra gondolok. Rögtön a rendszerváltás után elég naivan kértük a magyar misét, de az a mai napig nem lett meg. Nem vettem számításba, hogy Jászvásáron van egy román nyelvű római katolikus teológia, amelynek román nyelvű hívők kellenek. Amikor létrejött, még nagyon kevés románul beszelő római katolikus élt, ezért a papok szerepe az volt, hogy asszimilálják a hívőket. Soha nem gondoltam volna, hogy a papok csak magukra, a saját keresetükre és a lehetőleg románul beszélő, fizető hívekre gondolnak. Már az elején megmondták nekem magas rangú papok: mit akarok én, megfordítani a történelem kerekét?! Kis csoport vagyunk, nekünk nagyon fontos a magyar mise, de a hatalmaknak nem. A Vatikánnak is csak az a fontos, hogy Romániában román hívők legyenek… Sok hideg zuhany ért már, a legutóbbi egy magyarországi politikus részéről, aki szerint nem éri meg magyar papokat küldeni Moldvába, mert a moldvai püspökség sokkal több román papot tud küldeni Erdélybe. Mintha egyfajta feláldozás lenne: a csángók maradjanak meg románnak, mert úgysem lehet őket magyarrá tenni, de legalább Erdélybe ne jöjjenek románosítani a moldvai papok. Ha eltűnik, kihal a mostani papok generációja Moldvából, talán enyhül a magyarellenes oktatás Jászvásáron, az új papok esetleg nem lesznek ennyire magyarellenesek… Néhány dolgot sikerült azért elérnünk az évek folyamán. Nincs ugyan magyar mise, de imádkozhatunk magyarul, ha előre egyeztetünk a pappal. Így már második éve minden pénteken háromtól négyig van imaóránk, ahol mindig részt veszek… Sokáig féltek, ma már nem. És nem óriási lépés ugyan, de van rendelkezés arra is, hogy ha magyarországi vagy magyarul beszélő csoport jön a faluba, és van magyarul beszélő papjuk, misét hallgathatnak magyarul a templomban. Nehéz bármit is elérni, mert a jászvásári püspökséggel nem lehet egy hullámhosszon beszélni, márpedig mi hozzájuk tartozunk. Mi imádkozunk házaknál is, kielégítjük a magyar imára vonatkozó szükségletünket. Ám mindig az jut eszembe, hogy II. János Pál pápa valamikor azt mondta, hogy a katolikus egyház jövője a kis közösségekben van. Jó kérdés, hogy ilyen hozzáállással mit lehet remélni.”

A Magyar Nemzetben (Egy szívós szerzetes 6.o.) Czike Imre ciszterci szerzetes nyilatkozik, aki a lap szerint „Következetes életútjával, a papi hivatáshoz való rendületlen hűségével érdemelte ki az idei Parma Fidei – Hit Pajzsa díjat… A ciszterci szerzetest jó párszor próbálta a kommunista hatalom jobb, helyesebben rosszabb belátásra téríteni, ám ő mindannyiszor ellenállt a fenyegetéseknek. Volt teherautó-sofőr és kórházi segédmunkás, perbe fogott teológushallgató (1961-62-ben), ám sokéves késéssel megtarthatta első miséjét. Lelkipásztorként, tanárként a legkülönbözőbb állomáshelyeken plántálhatta az újabb és újabb generációkba a hitet, erősítve bennük a szabadság fontosságának tudatát.” Imre atya elmondta: abban, hogy mostanában erősödik a fiatalság körében a keresztény tanok iránti rokonszenv, komoly szerepe van Ferenc pápának is „a fiatalos frissességével, megnyerő egyéniségével. Még mindig nagy azonban a tájékozatlanság, szükség van a hitben megnyilvánuló szabadságról szóló meg- és felvilágosító tevékenységre. Meg kell érteni mindenkinek, hogy a keresztény tanok, elvek nem ismerete olyan, mintha egy mohamedán környezetben valakinek fogalma sem lenne a Koránról. Ennek a totális műveletlenségnek volt a lenyomata, amikor felelős, magas poszton lévő személyek olyan sületlenségeket mondtak, hogy sokszor szoktak bérmálkozni.” A ciszterci szerzetes nem tartja véletlennek, hogy az egyház „kétezer éves története során az egyházüldözés nemcsak szörnyűségeket hozott, hanem megvoltak a gyümölcsei is. Például a megedződés és a hívők közösségének bővülése.” Az iskolákban szabadon választható erkölcs-, illetve hittanoktatással kapcsolatban Imre atya leszögezte: „… erkölcs nélkül nem ember az ember. És a hittant most sem tették kötelezővé. A hívő embert ugyanis éppen az különbözteti meg a diktatúrák támogatóitól, hogy a hitet senkire sem tukmálja, erőszakolja rá. Azok a fiatalok, akik megismerik Jézus üzenetét, az evangéliumokat, egész másként tekintenek a világra. Olyan gondoskodásbeli önállóságot, szabadságot nyújt a krisztusi tanítás, amelyet nem pótolhat semmi. Meglehet, ettől a belső függetlenségtől félnek az egyház ellenségei.”

A Magyar Hírlap (Átadták… 17.o.) beszámol arról, hogy Kulcsár Ferenc Dunaszerdahelyen élő költő és Sander Liivak észt műfordító vette át az idei Balassi-emlékkardot tegnap Budapesten Duray Miklós felvidéki politikus közírótól és Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspöktől a budapesti Gellért Szállóban. A főpásztor köszöntőjében elmondta: az emlékkardot nem a küzdelem jelképeként adja át az észt műfordítónak, hanem a szellemi közösséghez és családhoz való összetartozás szimbólumaként. 

A Magyar Nemzet (Szakrális remekművek… 10.o.) közli, hogy a Veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegye Gyűjteményéből, a zalaegerszegi Göcseji, a szekszárdi Wosinky Mór Múzeum és a somogyi egyházi közösségek műtárgyaiból nyílt egyházi kiállítás a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban. Géger Melinda művészettörténész a XVIII-XIX. század alkotóinak a Dél-Dunántúlon fellelhető szakrális műveiből válogatott festményeket, szent szobrokat, oltárképeket, hímzett miseruhákat. A múlt hét végén megnyílt tárlat főművei Dorfmeister és Zichy Mihály nagyméretű oltárképei. A kiállítás nem jöhetett volna létre Klempa Sándor volt veszprémi püspök nélkül, aki nagy szakértelemmel gyűjtötte össze egyházmegyéje kistelepülési templomainak relikviáit. Közli a lap azt is, hogy a kiállítás megnyitóján elhangzott: a rendszerváltás előtt nem kaphattak templomon kívüli nyilvánosságot az egyházművészeti értékek, így azok nagy része rossz állapotban van, rájuk férne egy alapos restaurálás. A tárlat április 22-éig látogatható. 

Magyar Kurír