Napi sajtószemle

A Népszabadság (1., 2., 7. o.) A születés ünnepe címmel számol be arról, hogy a katolikus, református és az evangélikus egyház vezetői azt kérik nyilatkozatukban, hogy őrizzük meg a karácsony örömét, békéjét az ünnep elmúltával is. A lap megjegyzi: „Nem könnyű.” Az orgánum kitér arra is, hogy a nehezebb életkörülmények, a türelmetlenség, az emberi kapcsolatok romlása nyomot hagy a családalapítási kedven is, az 1990 óta kitartóan évi százezer alatti születésszám okai azonban a demográfusok szerint sokkal bonyolultabbak, mint hinnénk. Az ország szegényebb vidékein például több, a Dunántúlon és a fővárosban kevesebb gyerek születik. Nem lehet tehát mindent az anyagiakra fogni. Tény, hogy Magyarországon – annak ellenére, hogy nőtt az átlagéletkor – már régóta tízmillió alatt lenne a lélekszám, ha nem nőtt volna a bevándorlók száma. Az újság arra is emlékeztet: „A karácsony egyben a születés ünnepe, ráadásul a családok körében az ajándékozás főszereplői a gyerekek. Ilyen idő tájt a Kossuth tér is gyerekzsivajtól hangos – jó hallgatni.”

Ugyancsak a Népszabadság Karácsony mellékletében (6-7.o.) Seres Attila Angyali üdvözlet címmel idézi fel egy feledhetetlen élményét, amikor évekkel ezelőtt a firenzei Uffizi Múzeumban gyönyörködött Botticelli Angyali üdvözlete című festményében, amely csodát tett vele: „… mintha kimenekített volna a látható világból, s abba a test nélküli, légies szférába rögzített, amelyben a művész maga is lehetett a kép alkotása közben.” A cikkíró az angyalok szerepéről elmélkedve hangsúlyozza, hogy a Biblia szerint egyik feladatuk, hogy „szent gondot viseljenek minden nemzetre, neveljék mindazokat, akik követni akarják őket.” Seres felidézi azt is, hogy Szent Pio atya 1968-ban azt jövendölte hazánkról: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagy hatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra.” A cikkíró hozzáteszi: Várjuk, nagyon várjuk Pio atya jóslatának beteljesülését.”

A Magyar Hírlapban (3. o.) Dippold Pál Szeretni címmel leszögezi: „Jézus Krisztus születése, élete, halála és feltámadása különös erőt ad azoknak, akik hisznek benne. A néhány hónappal ezelőtt boldoggá avatott Meszlényi Zoltán püspök vértanúsága kristálytisztán igazolja ezt az állítást. Meszlényi a kommunista diktatúra akaratával nyíltan szembeszállva vállalta az akkor már börtönben kínzott Mindszenty József helyettesítését. Letartóztatatták, lágerbe vitték, agyonverték. Meszlényi Zoltán hű maradt hitéhez, hivatásához, népéhez. A kommunista pribékek áldozata, a szeretet forradalmának hőse lett.” A cikkíró felidézi, hogy részt vett a boldoggáavatási szertartáson, s azt állatja, soha ilyen jókedvű misén nem volt még. „Ez, ugyebár, furcsa, hiszen egy vértanút avattunk boldoggá. Ez a mi hitünk egyik titka: az életnek nincs vége, amikor meghalunk, az erős hit előtt meg erős hittel tisztelgünk, hiszen az megerősít minket. Magyarország prímásának szeme mosolyogva villant ki néhányszor a tömegre, Bakócz Tamás városában a talán még nála is erősebb kisugárzású Erdő Péter hatalmas lendülettel vezette a szertartást, olyan hangosan szólt Miatyánk imánk a magas kupola alatt, hogy minden szív beleremegett, úgy zengett az ének, olyan magabiztos erővel, büszkeséggel és igenis örömmel, hogy még a Teremtő is megvidámodhatott. Az istengyermek születésnapja a szeretet forradalmának állomása. Karácsonykor minden darab összeforr, minden az egész része lesz. Szeressük azokat, akik ezt nem így gondolják.”

A Magyar Nemzetben (6. o.) Koncsol László Megint hárommillió…? címmel írja: „A nyomorba, hajléktalanságba, kábítószerbe, alkoholba, prostitúcióba, rablásba, gyilkolásba, hűtlenkedésbe süppedt tízezrek, a felkapaszkodni és beilleszkedni képtelen cigányok és a munkanélküliek százezrei mind magyarok, s minden elesett magyar sorsa fáj. Szükségük van a tüneti kezelésre, a meleg levesre, a meleg pokrócra, ruhára, a gorkiji éjjeli menedékhelyek ágyaira, az alkalmi orvosi segítségre, de még fontosabb a megelőzés, a gazdasági, társadalmi, ökumenikus keresztyén összefogás azért, hogy az ország legalább évszázadunk derekára édesanyja legyen minden magyarnak. Vegyétek kezetekbe az ország gazdaságát, kereskedelmét, sajtóját, iparkodjatok és ne hagyjátok, hogy e kis ország peremvidékei elsorvadjanak, kiürüljenek, idegenek tulajdonába csússzanak át. Lakjátok be a kicsivé töpörödött országot, és erősödjetek, nehogy egy vészes pillanatban, amely biztosan ránk köszön – mert a történelem továbbra is történni fog, nem áll le –, valakik tovább zsugorítsák. Ehhez nem rohamosan fogyatkozó, hanem biztos ütemben sokasodó nemzetre van az országnak szüksége, és olyan kormányosokra, akik reggel, délben, este a nemzet anyagi és szellemi gyarapodásán munkálkodnak, és csak az igazat mondják odakint és odabent. Szánni, sokra tanítani, etetni-itatni, ruházni, gyógyítani a nemzetet, s az ország minden polgárát a legmagasabb színvonalon, ahogy Jézus kétezeréves példája mutatja. Különösen kötelezi a minta Krisztus követőit, a keresztyéneket, a felekezetek iskoláit, diakóniáját és belmisszióját az összefogásra egy olyan országért, amelyben nincsenek munkaképes eltartottak százezrei és milliói, mert a javakat erős nemzetgazdaság termeli meg, amelyben minden polgár értéket tud teremteni.”

Ugyancsak a Magyar Nemzetben (6.o.) Balavány György Meghökkentő levél St. Louisból címmel hívja fel a figyelmet arra, hogy kísérlet járja be Európát, „a kereszténység felszámolásának kísérlete.” A cikkíró megemlíti, hogy a közelmúltban egy barátja azt írta neki St. Louisból, hogy október vége óta karácsonyi zene megy a rádióban, novembertől a bevásárlóközpontokban, karácsonyfák állnak mindenütt, de a fiai iskolájában nem lehetett kiosztani egy kérdőívet, mert rajta volt a Christmas és az Easter szó, az indoklás szerint „Mi világnézetileg semleges intézmény vagyunk. Közben a dolláron ott áll a mondat: Istenben bízunk. Ez a kettősség valójában kulturális háború, sokkal nagyobb méretekben, mint otthon. A folyamat Obama alatt különösen felgyorsult. Mindenhol abortuszpárti, feminista, homoszexuális, úgynevezett emberi jogvédő szervezetek képviselői kerülnek pozícióba. Az American Civil Liberties Union az egyház és állam szétválasztására hivatkozva perek ezrével tolja ki a kereszténységet az államból.” Balavány György felteszi a kérdést: „… miért az ádáz intolerancia? Ugyan miért veszélyes a kereszténység? Mennyivel jobbak az ateista ideológiák? Talán kevesebb a történelmi bűnük? Tisztább az erkölcsi tanításuk? Több reményt adnak? Érzékenyebbek az elesettek iránt? Lehet valaki szolidárisabb, mint Jézus, aki földönfutók gyermekeként született? Lehet együttérzőbb valaki, mint az, aki feláldozta magát a bűnösökért? Azt hiszem, az a gond a kereszténység üzenetével, hogy önmagunkkal való szembenézésre késztet. És ez kényelmetlen. Krisztus tekintetének tükrében kicsik és gyarlók vagyunk, s ahogy Ady írja: nagyon adósok a szeretettel. Azonban a Krisztus elleni tiltakozás a valóság elleni tiltakozás.” A cikkíró figyelmeztet: „… ha nincs karácsony, remény sincsen. Ha nincs Isten, egyedül vagyunk – notórius törvénysértők, szeretetadósok – a világ sötét cellájában összezárva.” Balavány Habermasra hivatkozik, aki szerint posztszekuláris korban élünk, minden erőfeszítés ellenére vallási ébredések történnek világszerte. A szerző hozzáteszi: „Igaza van: minden hitet hatékonyan meg lehet erősíteni az ellene hozott törvényekkel. De a reménységünk mégsem ebben van. Hanem abban, hogy – az összes ellenkező híresztelés dacára – van karácsony, mert eljött a földre az Isten. Eljött a Gyermek személyében az Isten, belépett a tér-idő sötét cellájába, hogy kiszabadítson belőle minket. A megváltás határtalan, végtelen. Aki hisz a Fiúban, örök élete van. Mitől, kitől kellene félnie?”

Magyar Kurír