Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Hírlapban (18.o.) Szerdahelyi Csongor Európa veszélyben, miattunk címmel ismerteti Christopher Caldwellt, a Financial Times újságírójának egyik cikkét, amelyben figyelmeztet: Európa rohamléptékben iszlamizálódik, és nem elsősorban a legális és az illegális bevándorlás üteme miatt, „hanem mert földrészünk magát kereszténynek tartó népessége nem bízik önmagában, megtagadja kulturális és vallási hagyományait, és nem szaporodik, vagyis halálra ítéli magát.” Caldwell szerint Ausztria „nem azért lesz lassan iszlám ország, mert a muzulmán betelepültek körében magas lenne a születési arány (2,34 százalék asszonyonként), hanem azért, mert a katolikus osztrák nők átlag 1,32 gyermeknek adnak életet. Árnyalja a képet, hogy a magukat ateistáknak tartó osztrák hölgyek körében ez az arány mindössze 0,86 százalék. Árulkodó az is, hogy a brüsszeli iskolás gyermekek körében manapság a leggyakoribb nevek: Mohamed, Adam, Mehdi, Ayoub, Armine és Hamza.” A Financial Times szerzője rámutat: ahogy növekszik az európai muszlim népesség aránya, úgy csökken a lehetőség integrációjukra Nyugat-Európában. Németországban a muzulmán iskolákban napi hat arab és egy német nyelvű órájuk van a diákoknak, Angliában pedig mindennapos látvány a muszlim diáklányok körében a szemen kívül mindent eltakaró kendő, vagyis a csador viselése. Ezt a francia iskolákban betiltották ugyan, de itt minden képzeletet felülmúló zártságú iszlám gettók alakultak ki az utóbbi évtizedekben a nagyvárosok peremkerületeiben. Christopher Caldwell kiemeli: „Miközben a NATO nem sok eredménnyel küzd az iszlám országokban az Al-Kaida terjedése ellen, Európa belsejében feltartóztathatatlanul népszerűsödik mindenféle iszlám fundamentalizmus, keresztény- és zsidóellenesség.” A brit újságíró a kereszténység összeomlásáról beszél, amelynek egyik következménye, hogy „a szexuális szabadság túlhajtásával, a homoszexuális párok emancipálásával az európai törvényalkotók még mélyebb árkokat ásnak a vallási és kulturális hagyományaikat féltve őrző ’új európaiak’ és a többségi társadalom közé.” Christopher Caldwell határozott véleménye, hogy nem integrálható Európába a hatalmas muszlim kisebbség, s Európa történelmének egyik legradikálisabb változása előtt áll.

Hazai hírek

A Magyar Nemzet (2.o.) Naplóbejegyzések Erdő Pétertől címmel számol be arról, hogy Naplójegyzetek Szent Pál évében címmel mutatták be tegnap a budavári Liteában Erdő Péter bíboros prímás könyvét, amely a Szent István Társulat gondozásában jelent meg. A lap kiemeli: „A jegyzetek a bíboros személyes vallomásain túl betekintést engednek a híveiért felelősséget érző főpásztor gondolataiba is. Ezeket megélt hite határozta meg, az egyházi vezető, az európai műveltségű akadémikus nézőpontjából.”

A Magyar Hírlap (Keresztény ember… 9.o.) közli, hogy ma délelőtt hirdetik ki az MTA dísztermében, hogy Magyar örökség díjjal tüntetik ki Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári megyéspüspök hitéleti és szociális tevékenységét. A lapnak Spányi Antal, az egyházmegye jelenlegi püspöke elmondta: elődje annak idején Rómában tanulva ismerte meg a katolikus egyház társadalmi és szociális tanítását, amely mélyen megérintette őt, mondhatni, a szíve mélyéig azonosult vele, és azt egész életében következetesen, hűségesen, sőt olykor radikálisan képviselte. „Prohászka volt az első, aki az első szociális tartalmú pápai enciklikákat magyar fordította, és arról is gondoskodott, hogy ezen üzenetek olyan helyre is eljussanak, ahol az emberek közvetlenül megismerhetik őket. Prédikációiban nagy hangsúlyt fektetett erre a tanításra, amely szerint mások jólétét szolgálva tudjuk saját üdvösségünk útját építeni. Minderre kézzelfogható bizonyítékot jelentenek halála körülményei. Amikor ugyanis elhunyt, kiderült, hogy valóban nem volt semmije, mindenét szétosztotta. Az inasa mondta el egy fennmaradt hangfelvételen, hogy fel akarták jelenteni a személyzet tagjait, mondván, holta után kifosztották a püspököt. A káptalan azonban igazolta az adakozások tényét. Prohászka az egyházi birtokok szegények közötti szétosztását is indítványozta, a maga részéről meg is tette, amit tudott. Ennek következtében a székesfehérvári egyházmegye anyagilag nagyon hamar nehéz helyzetbe került, s ezzel az utódjának szembesülnie kellett” – mondta Spányi Antal. A főpásztor figyelmeztetett, hogy Prohászka Ottokárt nem kiragadott mondatok alapján kell megítélni. Valóban határozottan harcolt bizonyos eszmei törekvések ellen, ám azokat is segítette, akikkel nem értett egyet. Erre jó példa, hogy 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején kidobták a püspöki palotából. A proletárdiktatúra bukása után aztán elfogták azokat a fiatal, zsidó származású embereket, akik ezt tették vele, ám megvédte őket a népharagtól, mint mondta: nem szabad a tetteseket bántani, el kell engedni őket, mert keresztény ember nem áll bosszút. Pedig ezek a „forradalmárok” a püspöki palotát is meggyalázták korábban. Spányi püspök emlékeztetett arra is: a fehérvári zsidósággal sem volt semmilyen feszültségre okot adó összeütközése Prohászka Ottokárnak, mert nem volt rá soha ok. Ugyancsak az inas idézte fel a már említett felvételen, hogy egy alkalommal felismerték a „zsidók lakta utcában”, és küldettek vele egy nemzeti szalaggal ékesített libát a püspök úrnak, „egyen végre ő is egy jó falatot.” Legendásnak mondhatóan jó viszonya volt a budapesti főrabbival is. Spányi Antal szerint azok, akik ma az antiszemitizmus magyarországi elindítójaként tüntetik fel Prohászka Ottokárt, hamis történelemszemléletből indulnak ki. Ez egyrészt abból fakad, hogy bizonyos politikai eszmék vallói, akikkel ő életében szóba sem volt hajlandó állni, halála után megpróbálták felhasználni, hazug módon saját ideológusukként feltüntetni korának talán legnagyobb szellemi csillagát. Sajnos akkor már nem volt senki, aki hatásosan megvédhette volna az emlékét. A jelenlegi megyéspüspök reméli, hogy egyszer sikerül majd méltó helyére tenni Prohászka Ottokár alakját a magyar történelemben.

A Magyar Nemzetben (Barátok 23.o.) a Magyarok Nagyasszonyáról elnevezett ferences provincia szerzetese, Hegedűs J. Kolos, a népszerű fővárosi templom igazgatója nyilatkozik, aki emlékeztetett, hogy Assisi Szent Ferenc korában az egyház gazdagsága, pompája tüske volt a nincstelenek szemében. „Drámai ellentéte annak a szegénységnek, amelyben az egyszerű emberek éltek. A mi korunkban viszont egészen más a magyarázata a római katolikus egyházzal szemben felszikrázó indulatoknak. Az egyház ma is szilárd erkölcsöt követel, és ezzel a követeléssel nem tudnak, de talán nem is akarnak lépést tartani az emberek. XVI. Benedek felismerte, s megnyilatkozásaiban ezt a felismerését gyakran hangoztatja is, hogy nem lehet a végsőkig engedékenynek lenni a társadalmi hullámokkal szemben.” Hegedűs J. Kolos idézi Berzsenyi Dánielt: „Minden ország támasza, talpköve/ A tiszta erkölcs, melly ha megvész:/ Róma ledűl ’s rabigába görbed.” Szerinte ez a három sor hatással lehetne a mai magyar közéletre is. „A kádári idők húzd meg, ereszd meg taktikájával nevelt nemzedékek azonban a mai negyven-, ötven,- hatvanévesek azt szokták meg, hogy a nagy tiltásokat, megvonásokat különböző természetű engedményekkel, ’lazításokkal’ próbálták feledtetni velük, iskolában, munkahelyen egyaránt. A szocialista táborban az államilag jóváhagyott erkölcsi szabadosság lett az a ’fájdalomdíj’, amellyel ellensúlyozták az olyan alapvető emberi jogoknak a semmibevételét, mint amilyen a lelkiismereti szabadság, és ez rettenetes erkölcsi ziláltságot, anarchiát teremtett az egész társadalomban. Az ország lakosságának jelentős százaléka istenhívő, vallásos embernek mondja magát, de az nem mondható el, hogy az életét Isten elvárásaihoz igazítaná.” A ferences szerzetes provincia vezetője elmondta azt is, mostanában egyre gyakrabban tűnődik azon, hogy „mi az, amivel manapság elő lehet hívni az emberekből az istenhitet, a felebaráti szeretetet. Arra már rájöttem, milyen sokat számít, ha e modern, nyüzsgő nagyvárosban hétköznapon is, metróban, autóbuszon, önkormányzati és rendőrségi irodákban is ferences habitusban jelennek meg. Hogy azonnal lássák rajtam, Isten ügyét képviselem! Templomunk kapuja mindig tárva-nyitva, hétköznapokon öt misét tartunk, vasárnapokon tízet-tizenegyet. Naponta hét-nyolc órán keresztül gyóntatunk. Égi és földi találkozások metszéspontjánál álló templomunk többek szerint az Isten színe előtti megrendülés színhelye. Nemrég Szekszárdon, a Babits Mihály-emlékházban tudtam meg, hogy Dienes Valéria, aki Magyarországon a legelső mozdulatművészi iskolát megnyitotta, Babits gyermekkori jó pajtása a pesti ferences templomban találta meg azt a belső békét, amelyet csak a hit biztosíthat az embernek. Liszt Ferencnek a pesti ferencesek templomához fűződő kapcsolatát emléktábla örökíti meg, Széchenyi Istvánét szintén. Most azon vagyok, hogy Dienes Valéria döntő lelki fordulatára is emlékezhessen az, aki templomunkba betér.” Hegedűs J. Kolos azt is elmondta: „… e napokban a legtöbb ember karácsony eljövetelét várja, de eközben sem felejtkezhet meg egyikünk sem arról, hogy legalább önmagának feltegye a kérdést: milyen áldozatot hoz Isten dicsőségére, tetszésére, tervének megvalósítására? Sajátos az Isten-fogalma a XXI. század hívő emberének. Azt képzeli, hogy Isten a maga zárt világában létezik valahol, az emberiség meg tőle messze éli és építi a maga független világát, Bábel-tornyát. Hogy meddig lehet eljutni e bábeli építkezésben? Odáig, hogy Isten egyszer csak azt mondja: ez a nép csak ajkával dicsér engem, szíve azonban távol van tőlem.”

Magyar Kurír