Napi sajtószemle 3.

A Népszabadság Hétvége című mellékletében (8-9.o.) Bitó László Barabbás kimenekítése című elbeszélésében egyes szám első személyben, Anonimus néven, önmagát „a názáreti Jézsua” tanítványának vallva, bár vele soha nem találkozva idézi fel, hogy szerinte mi történt nagypénteken. Azt állítja, Barabbás Jézsua gyerekkori jó barátja volt, és Jézusa mentette meg őt a keresztrefeszítéstől, szó sem volt megváltó halálról. Jézsua kereszrefeszítése színjáték volt, „Lábszárcsontját nem törik el, halálos sebet nem ütnek rajta… Jézsua, akit a harmadnap sziklasírjához siető magdalai Mária… ápolt vissza az életbe, a háromnapos mély elmélkedés után valóban újjászületett… a Saulusból lett Paulus mindenben Róma kedvében járt, hogy kegyét kialakuló egyháza iránt elnyerje, és erre Pétert is rávette. Arra törekedtek, sikerrel, hogy a fennmaradó történet Pilátusról – aki a közrendért és minden ítélkezésért felelős volt Júdeában – a zsidókra hárítsa az istengyilkosság vádját… Rómában is mindent megtettek…, hogy elnémítsanak. Követőiket eltiltották írásaim terjesztésétől – elhitették velük, hogy Jézusa személyében maga a Messiás jött el, jóllehet ennek egyetlen megjövendölt jele sem mutatkozott… Jézsusa hamarosan eltűnt. Péter és messiáshívő társai szerint elragadtatott a mennybe. Hogy miként, azt ők sem tudták.”

A Népszava Szép Szó című mellékletében (1.o.) Donáth László Halálon innen, poklon túl címmel leszögezi: „A főpapok és farizeusok és írástudók mind Káinná lettek. Nem kell sem az áldozat, sem a kultusz, sem a testvér, sem a kapcsolat, sem az Isten – nem kell semmi. Pontosabban: csak maradjon meg a látszat, a folyjék tovább a szakrális show, ha egyszer ez kell a népnek, de eszébe ne jusson senkinek megkérdezni, miért van ez így, és mivégre. S még kevésbé azon tűnődni, miképpen szálljon ki spirituális Tökmag Jankók hatalmi játékaiból. Jézusnak vesznie kell, mert minden szava és gesztusa, tanítása és gyógyítása megkérdőjelezi a vallás nagy- és kisiparosainak puszta létét is. Nem úgy, hogy szakmailag vagy fizikailag felszámolta volna őket. Dehogy. Túllépett rajtuk, fütyült a szombatjukra, a tisztasági és nőgyűlölő előírásaikra, szánakozott anyagiasságukon, játékszenvedélyükön… Pusztuljon, mert átlépett rajtuk!” Pilátust illetően a cikkíró meghökkentőnek tartja János evangelista „mohó” igyekezetét, „mellyel tűzön-vízen át meg akarja győzni olvasóját, hogy Pilátus alapvetően jó ember. Kicsit ugyan szorongó, gyorsan lojálissá tehető, csak a császárt kell emlegetni. De János szerint nincs kétség: szerepe csupán jurisztikus-adminisztratív – minden felelősség a népé, a zsidóké. A római ártatlan, jelenléte a pörben és Jézus halálában csak instrumentális, hiszen ő nem talál benne semmi bűnt. Hogy is találhatott volna? Jézus nem lopott, nem csalt, olykor még a korrekt adózásra is buzdított. Akkor miért szolgáltatja ki? Mert gyűlöli a zsidókat. Ezt az egyet is… Pusztítván pusztítsák egymást a zsidók, ő, a tógás római csak besegít: töviskoszorúval, korbáccsal, gúnnyal… Jézus nem védekezik. Minek? Jól tuja, nem azért akarják elpusztítani, mert Isten Fiának mondta magát. Nem kétséges számára. ellenei tudják, hogy hazudnak, soha nem mondta magát Isten Fiának. De azt mondta, hogy azok boldogok, akik az Isten fiai, akik szabadon és önfeledten élik meg sorsukká lett teremtettségi méltóságukat: egymásért felelős emberek, még ha gyakorta kisebbségben, sőt egyedül maradnak is. A VAN leginkább azzal vállal közösséget, aki lenni mer. S aki a másikért is lenni mer, az van csak igazán.”

A Magyar Nemzetben (7.o.) Ugró Miklós Feltámadások címmel megállapítja: „A történelem, s benne az üdvtörténet, vagy ha úgy jobban tetszik: az üdvtörténet, melynek az evilági történelem csak része, nem attól lesz az élet tanítómestere, hogy megkímél minket a gondolkodástól, hanem tanulságokkal szolgál, amelynek megfontolása és ésszerű alkalmazása nem feltétlenül jelöli ki az üdvösség útját, de megmenthet minket az ezerszer végigjárt tévutaktól. Jézus feltámadásának is van az eszkatológiai jelentésén túl evilági tanulsága, mondhatni: üzenete. Van feltámadás! Ennyi. Nem az a tanulság, hogy a feltámadás mindenképpen előírásszerűen bekövetkezik, hanem az, hogy nincs olyan mélység, olyan reménytelen helyzet, amiből ne lenne lehetőség a felemelkedésre. S ha képesek leszünk helyesen értelmezni ezt az üzenetet, akkor azt is megértjük, hogy az isteni terv (eszkatológia) szerint: rajtunk múlik az ország, a nemzet felemelkedése, feltámadása, ezt nem rendezik el helyettünk az égiek.”

A Magyar Hírlapban (12.o.) Faggyas Sándor Kenyértörés címmel leszögezi: „… a jézusi kenyértörés nem szétszakít, hanem összeköt, nem viszályt szít, hanem békességet teremt. Húsvét azért lett a keresztények-keresztyének legnagyobb ünnepe, mert Jézus küldetése nem ért véget nagypénteken önfeláldozó kereszthalálával. Feltámadásával ’utolsó ellenségként’ legyőzte a halált, s ezzel bebizonyította, hogy amit barátja, Lázár feltámasztásakor önmagáról mondott: ’Én vagyok a feltámadás és az élet’ – az igaz. Hogy elfogadjuk-e vagy elvetjük ezt az igazságot, azaz Jézus üdvözítő kegyelmét, ezt a kérdést kétezer éve mindenkinek meg kell válaszolnia. Mert valamikor mindannyiunk életében kenyértörésre kerül sor.”

Magyar Kurír