Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadság (A svéd egyház… 17.o.) beszámol arról, hogy csütörtökön a svéd egyház Uppsalában tanácskozó zsinata 176:62 arányban úgy döntött, hogy engedélyezi melegek templomi házasságkötését. Tizenegyen tartózkodtak. A lap emlékeztet rá: Svédország 1994-ben a világon az elsők között vezette be a „bejegyezett partneri viszony” intézményét leszbikus és homoszexuális párok számára. Idén májusban a parlament törvényt fogadott el, amely az örökbefogadást is lehetővé teszi azonos nemű párok számára.

Hazai hírek

A Magyar Nemzet (2.o.) Az „utazó pápa emlékére” címmel számol be arról, hogy II. János Pál pápát ábrázoló domborművet avattak tegnap Fehérgyarmaton, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város ’56-os ünnepségén.

Ugyancsak a Magyar Nemzet (2.o.) Mindszenty első szobra címmel ír arról, hogy végre lesz szobra Mindszenty József bíboros hercegprímásnak Budapesten. Holnap délelőtt a XVI. kerületi Rákosszentmihályon a Templom téren avatják fel Domonkos Béla érdi szobrászművész alkotását, előtte 11 órakor Erdő Péter bíboros prímás mutat be ünnepi szentmisét a Szent Mihály-templomban. A polgári napilap azt kérdezte Szőke János szalézi atyától, miért avatják előbb boldoggá – október 31-én – Meszlényi Zoltánt, mint Mindszenty Józsefet? P. Szőke János, aki mindkettőjük boldoggáavatási perének posztulátora, elmondta: egy vértanú esetének vizsgálata egyszerűbb, mint egy életszentség megállapítása. Az eljárás Mindszenty József esetében felgyorsult: év végére készen lesz a boldoggáavatási per bizonyítási anyaga, amelyet a szakteológusoknak és a bíborosoknak kell véleményezniük, mielőtt az ügyet a pápa elé terjesztik.

A Magyar Hírlapban (9.o.) Beke Margit A kommunizmus vette el az életét címmel felteszi a kérdést: „Csillag születik” a magyar égbolt egén, „netán világítótorony, amely éjjel is mutatja az irányt a hajónak? Páratlan esemény lesz ugyanis Esztergomban, október 31-én boldoggá avatják Meszlényi Zoltánt. Ilyen ritka eseménynél lázban kellene égnünk, hiszen nagy dolog készülődik, és ez ritkán adatik meg egy nemzetnek. Azért is páratlan ez a boldoggáavatás, mert ő az első Zoltán nevet viselő szent, és a Zoltánok és Zsoltok külön magyar szentet kaphatnak példaképül.” A történész szerző, felidézve a vértanúhalált halt püspök életének főbb eseményeit, kiemeli: „A gyermekek egy jóakaratú szentet láthatnának benne… A közgazdászok felnézhetnének rá, hiszen az uradalmak intézőjeként innovációt hajtott végre, kitűnő sáfárnak bizonyult… A kispapoknak is példát adott, hiszen Esztergomban a teológia igazgatója volt, többet pappá szentelt a hallgatók közül, majd az ifjú papokat maga köré gyűjtötte… Szeretett dolgozni és sokat dolgozott, fizikai és szellemi munkát éppúgy végzett. A munkát alkotásként élte meg, amiben a teremtő munkatársai lehetünk. Szerette az igazságot, és keményen ragaszkodott hozzá… A különböző felekezetekkel jó kapcsolatot ápolt, hiszen más vallásúakkal is barátkozott, amikor az ökumené még nem volt hivatalos. Nyitottnak ismerték, nyitottságát hazulról hozta magával. Mostohaanyja ugyanis református volt, és mostohafia hatására katolikus lett.” Beke Margit emlékeztet rá, hogy Meszlényi Zoltán „a vértanúságról már szeminarista korában hallott, és az üldöztetést is elfogadta félelem nélkül. Kész volt életét feláldozni, amint megfogalmazta: a hitet és egyháza iránti hűségét soha meg nem tagadta. Fidenter ac fideliter püspöki jelmondatát („Hittel és hűséggel") híven betöltötte.”

A Magyar Nemzet (Keretes 3.o.) beszámolva az október 23-ai ünnepségekről, idézi Osztie Zoltánt, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnökét, aki a Civil Összefogás Fórumának Hősök terei megemlékezésén figyelmeztetett: „… a nemzet szövete széthullott, s most újra kell szőni. Hitünkben és erkölcsünkben is meg kell erősödnünk.”

A Népszavának (Kozma… 9.o.) Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke nyilatkozik abból az alkalomból, hogy a Húszéves a Köztársaság nevű kitüntetésben részesült. Az irgalmasrendi szerzetes elmondta: húsz évvel ezelőtt azt remélte, hogy egy jobb világban élünk, mint azt megelőzően: „Ez töltötte el a szívemet, és a gondolkodásomat is ez határozta meg.” A kitüntetésről úgy vélekedett: ha húsz év alatt elvégzett feladatait és szerepvállalásait ismerik el ezzel a díjjal, akkor helyesen cselekedett, az eltelt időt a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együtt a közösség szolgálatában töltötte el. A köztársaságot az emberi közösség építi fel, talán ebben az építőmunkában egy téglát ők is odatettek. Legfontosabb lépésüknek a keletnémet menekültek befogadását tartja, „ez valóban meghatározta Európa történelmét, a két nép egyesítését, és nagyban segítette a fal leomlását… erre a tettre a világ is odafigyelt” – mondta a Máltai Szeretetszolgálat elnöke. Egyúttal felidézte, hogy a délvidéki háború idején egyformán segítettek a horvátoknak és a szerbeknek. Kozma Imre arról is beszélt, hogy a kispénzű emberek mindennapjain szeretne segíteni. Étkezési programon dolgozik, de ennél többet egyelőre nem mondott erről a tervéről. Bankokkal is tárgyal, hogy az eladósodott családokon segítsen. Örül annak, hogy ebben a bankok is partnerek.

A Magyar Nemzetben (Kulákok védőszentje 23.o.) az 1958. szeptember 28-án kivégzett, messze földön ismert és tisztelt jánoshalmi ügyvéd, Szobonya Zoltán özvegye és három leánya nyilatkoznak. Az interjú bevezetőjében Fáy Zoltán kiemeli: bár a tárgyalás során világosan bebizonyosodott Szobonya Zoltán ártatlansága, „… a katonai irányítás megszervezése vádjának tarthatatlansága, a kádári megtorló gépezet a félelem légkörét akarta megteremteni, és ehhez börtönökre és akasztófákra volt szükség.” Szobonya Tünde felidézi, hogy a forradalom idején édesapját, mint jogvégzett embert, a jánoshalmi forradalmi tanács titkárának választották, és ő lett az intézőbizottság elnöke is. „A jog eszközeivel dolgozott, mindenkit visszafogott a bosszútól, önbíráskodástól, és ezt beszédeiben is hangsúlyozta. Október 28-án a tömeggyűlésre vezényelt katonákat is megszólította, kérve őket, hogy ne lőjenek, hiszen ők is magyar emberek. Jánoshalmán így vértelenül győzött a forradalom.” Szobonya Zoltánné, aki a II. világháború előtt Mélykúton a Katolikus Leányok Országos Szövetségének vezetője volt, elmondta: „Mindent megpróbáltam, hogy a kegyelmi kérvényt elfogadják. Elmentem Grősz József kalocsai érsekhez, hogy segítsen. Grősz írt egy levelet Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének a kegyelmi kérvényt támogatva, amelyet én vittem Galyatetőre, mert ismeretségeim révén megtudtam, hogy ott tölti szabadságát. Dobi hosszasan elbeszélgetett velem, és megígérte, hogy intézkedni fog. Persze nem tett semmit. És amikor később felhívtam telefonon, azt mondta, hogy a férjemet már régen kivégezték. Hiába mondtam, hogy nem végezték ki, tudom, hogy él. Később ismét elmentem a Parlamentbe, jelentkeztem a portán, hogy Dobi elvtárstól hoztam fontos üzenetet Galyatetőről. Azonnal beengedtek, mert tudták, hogy ott van, és ekkor közölték velem, hogy elutasították a kegyelmi kérvényt. Önkívületi állapotban botorkáltam ki az épületből, és csak a Keleti pályaudvarnál tértem magamhoz, amikor egy ismerős rám szólt. A kecskeméti börtönből telefonáltak édesanyámnak, aki a gyerekekre vigyázott otthon, hogy menjek be a férjemhez, mert addig nem hajtják végre a halálos ítéletet, amíg velem nem találkozott: ez volt az utolsó kívánsága. Ilyen hatalmas különbség volt a budapesti és a kecskeméti börtön között. Elmentem a Szent Rita-templomba, meggyóntam és megáldoztam. A gyóntatóm azt mondta, legyek erős, mert a Jóistennek még terve van velem, fel kell nevelnem a gyerekeket. Még aznap bementem a börtönbe, és elmondtam a férjemnek, hogy az Úr Jézus kegyelmét hoztam neki, hogy ő kísérje el utolsó útjára. Megcsókoltuk egymást, és csak annyit mondott: köszönöm.”

Magyar Kurír