Napi sajtószemle

A Hetekben (2–3.o.) Sebestyén István–Szlazsánszky Ferenc Barbár mozgalmak Hunniában címmel készítettek összeállítást annak kapcsán, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a közelmúltban körlevélben hívta fel a figyelmet az újpogányság veszélyeire. Gábor György vallástörténész szerint a dokumentumban szerencsésebb lett volna neopogányság helyett a neobarbárság kifejezést használni. Kifejtette: „A pogányoknak Dante Isteni színjátékában is a pokol helyett annak tornácán jutott hely, és Ágoston is azt mondta, senki nem állt olyan közel hozzánk, mint Platón. És valóban. A Tízparancsolat és a görög-római gondolkodók etikai rendszerei mind univerzálisak, nem kirekesztők, civilizációkat hoztak létre. A barbárság viszont éppenséggel kirekesztő, saját felsőbbrendűségét hirdeti és terjeszti. Nem kap benne szerepet a megváltás tanítása, vagy ha mégis, legfeljebb immanens, evilági értelemben, mint amikor egy uralkodó vagy diktátor valósítja meg.” Gábor György szerint „abban, hogy ennek a körlevélnek meg kellett születnie, nagy felelőssége van a katolikus és református egyházaknak, hiszen nem léptek fel azokkal a papjaikkal, lelkészeikkel szemben, akik nemcsak tűrik, de újra is termelik a kirekesztő, neobarbár beszédet.”

A Magyar Nemzetben (Ha kell… 5.o.) Vértesaljai László jezsuita szerzetes nyilatkozik, aki elmondta: a kormány kinyilvánított kiegyezési szándékával nem oldódott meg a kórházak súlyos gondja. A három éve rendőrök által összevert pap adott esetben újra éhségsztrájkba lépne a lebetegített egészségügy miatt, ahogy azt rendtársával, Hofher Józseffel tette, 2007–2008 fordulóján. A jezsuita szerzetes a 2006. október 23-ai hatósági bánásmódból éppen az ellenkezőjét szűri le annak, „amit ordas fellépésével a balliberális kormány a lakosságnak szuggerált, hogy ne merjük többé az utcára vinni elégedetlenségünket. Még szilárdabban vallom: megillet minket a ius murmurandi, a zúgolódás joga. Ha milliók elkezdenek hangosan morogni, Jerikó falai leomlanak. Engem, mint közösségért felelősséget érző polgárt ne lehessen infantilizálni, hogy ilyen rendkívüli időkben szépen várjak csak a kötelezően kiírandó választásra. És akkori voksommal fejezhessem csak ki tiltakozásomat. Véteknek tartom, hogy a Fidesz a három évvel ezelőtti rendőrterror óta tétovázik, az előrehozott választások kicsikarásának nagy alkalmát szalasztva el. Úgy gondolom, az ellenzéki párt szimpatizánsainak derékhadában egyre többen érzik úgy, az elvárásaik, hogy úgy mondjam, a Fidesz előtt mennek. Úgy érzik, immár senki nem képviseli őket, hiszen azonnali változást akarnak, a szélsőség irányába viszont nem mozdulnának, ragaszkodván az evangéliumi, illetve a demokratikus talapzathoz.” A jezsuita szerzetes azt is elmondta: „Kétségtelenül van bennem egyfajta nyugtalanság, amit a mindinkább elsötétítő közélet, az ország és népe rohamos elnyomorítása, folyamatos megalázása vált ki belőlem. Létezhet, hogy az ország lakóinak maradék pénzéből akarnak kiemelt állami beruházásként Las Vegast építeni Sukoróra, és még több más helyre? Erre megvan, előre tervezetten, az anyagi forrás, amit még az IMF nem kifogásol? Nyugodjak bele abba, hogy engedélyekkel való bűvészkedéssel Közép-Európa vigalmi központjává akarják átalakítani hazánkat, a fogyatkozó őshonos társadalom erkölcsi génállományát végképp lerombolva? Én leszek az első, aki, ha ilyen negyedet kezdenek építeni, legyalogol a helyszínre, és a buldózerek elé állva próbálom megakadályozni, hogy a munkát elkezdjék. Ahol égig dagad az igazságtalanság, ott Jézus nevében lázadni kell. A papnak intő, mozgósító prófétai jellé kell válnia. Ez nem azt jelenti, hogy bárki is rásüthetné Jézus pecsétjét az erőszakra, kirekesztő gyűlöletre, de a jogos lázadásnak ezer módja van a fegyverragadáson kívül. A hajdan sokat vitatott felszabadítás teológiája például letisztulva megtalálta a maga helyét a dél-amerikai egyházban. Az ottani egyház nem kezdett marxista gerillacsapatokat szervezni, de ez a teológia a püspökök, a papok gondolkodásmódjába beépülve, ma társadalmi hatóerőként mozog. A dél-amerikai egyház immár a szegények egyháza. Ez azt jelenti, hogy a papság sokkal közelebb megy az egyszerű, sőt nélkülöző emberekhez, mint Európában. Felerősítve hallatja a társadalom hangját, nyilvánosan követeli az embernyomorító egyenlőtlenség csökkentését. Nálunk lassan ugyanannyi utcagyereket látni, mint Bogotában. Az egész ország bogotalizálódik.”

A Hetekben (12–15.o.) Németh Sándor Amikor Isten sátra az emberekkel van címmel azt állítja, hogy a keresztények jövőképét döntően a próféciák értelmezésének módja határozza meg. „A futurista keresztény nézetrendszerek között jelentős különbségek állnak fenn. Az amillennisták és a premillennisták között dúló heves viták sarokpontja a Jelenések könyvének 20. fejezetében lévő jövendölések értelmezése körül található: a szóban forgó fejezetben hatszor is előforduló ’ezer esztendő’ (millennium) szó szerint vagy jelképként értelmezendő-e?” A lap főszerkesztője szerint az eszkatológia körül a zavart a posztmillennizmus irányzata is növeli, amely hatásából a második világháború után jelentősen veszített. „E nézet szerint Krisztus királysága most terjed az evangelizálás által; vélekedésük szerint a föld nemzeteinek döntő többsége meg fog térni az Istenhez, ezért a társadalmak többsége keresztény lesz. A jelenkort tekintik a millenniumnak, melynek végén a fejlődés, növekedés eredményeképpen a keresztények a világot Krisztusnak rendelik alá. Krisztus visszajövetelére pedig akkor fog sor kerülni, amikor az egyház dicsőséges állapotban már uralja a világot. Ezt követi az általános föltámadás és ítélet, a teremtett világ átrendezése, és a világ belépése az örökkévalóságba.” A cikkíró úgy véli, hogy a posztmillennizmus optimista jövőképet közvetít, felfogása szerint az egyház Krisztus beavatkozása nélkül megvalósítja Isten országát a világban. Ennek az eszkatológiai nézetnek két típusa terjedt el, különösen az Egyesült Államokban, a XIX. században. „Az egyik úgy gondolja, hogy Isten országát az Ige ereje hozza létre; a másik az emberi képességekbe vetett bizalomra építi fel a királyság megvalósításának a programját. Szerintük a világ problémái megoldhatóak emberi képességekkel, természetes eszközökkel: Isten országának földi megvalósulásához az evaolúció, a folyamatos fejlődés vezet. Napjainkra Amerikában a végső időkre vonatkozó dolgok értelmezésének ez a típusa gyakorlatilag megszűnt.” Németh Sándor hozzáteszi: „Annak ellenére, hogy a preminnellizmussal kapcsolatban is felvethető számos megoldatlan kérdés, az eljövendő dolgok értelmezésének főbb irányzatai közül mégis ez tűnik a teljes Szentíráshoz legközelebb állónak, és ez állítja helyre és erősíti meg a keresztény tömegekben azt az élő reménységet, amelynek tárgya láthatóvá válik – amely ’nem szégyenít meg’.”

A Népszava (13.o.) Terjeszkednek a muzulmánok címmel a Pew Intézet vallásokról szóló jelentésére hivatkozva közli, hogy a világban minden negyedik ember hithű muzulmán. Meglepő, de Kínában több muzulmán él, mint Szíriában, Németország pedig több iszlámhívőnek ad otthont, mint Libanon. A jelentést bemutató Amaney Jamal, a Princeton Egyetem professzora elmondta: az adatok megcáfolják azt a tévhitet, hogy muzulmánok csak arabok lehetnek. A muzulmánok 13 százaléka síita. Nyolcvan százalékuk négy országban, Iránban, Pakisztánban, Indiában és Irakban él.

Magyar Kurír