Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Hetekben (12-13.o.) Fréchet Tímea Szigorúan védett vallások című összeállítása szerint a vallások becsmérlése és rágalmazása ellen szóló határozattervezetről tart majd év végi ülésén várhatóan szavazást az ENSZ közgyűlése, amit a 96 országot tömörítő Iszlám Konferencia Szervezete nyújtott be. A tervezetet már márciusban elfogadta az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága. A cikkíró valószínűsíti, hogy ugyanazt a szöveget fogják kisebb eltérésekkel szavazásra bocsátani az ENSZ decemberi közgyűlésén. Fréchet Tímea felhívja a figyelmet, hogy a tervezet „egyenesen a vallás- és lelkiismereti szabadság törvény által történt korlátozására ’ad felhatalmazást’ az ENSZ tagállamainak, amennyiben a vallás tisztelete, védelme indokolttá teszi a fellépést.” A szerző emlékeztet rá: a muszlim többségű országok állami kormányai egyre több engedmény megadására kényszerültek a vallási tábor számára. Pakisztánban például a brit gyarmatosítók által bevezetett blaszfémiatilalmat kiegészítették azzal a kitétellel, hogy a Mohamed próféta elleni rágalmazás halálbüntetéssel jár, a Korán elleni rágalmazás pedig börtönbüntetéssel. A cikkíró azt vizsgálja, milyen indokokkal korlátozzák a muszlim többségű kormányok a vallás- és lelkiismereti szabadságot, s rámutat: Butánban például „kifejezetten a keresztény gyülekezetek visszaszorítása a megnevezett cél, és még az év végén szavazás várható Mauritius szigetén… Algériában azelőtt, hogy egy hittérítés előtti törvényt… benyújtottak 2006-ban, több volt muzulmán nyíltan mesélt a médiában a keresztény hitre való áttéréséről. Azzal a puszta ténnyel, hogy muzulmánok áttérnek a kereszténységre, és nem tesz ellenük semmit a kormány, sikerült a vallási erőknek tematizálni a közbeszédet.” A szerző megemlíti, hogy a világ egyes országaiban minden négy, vallási okokból üldözött hívő közül egy keresztény. Kína, India és Indonézia a leginkább érintett országok között van. Fréchet Tímea figyelmeztet: a vallások elleni rágalmazásokat tiltó ENSZ-határozatok ezért azokban az államokban bírnak különleges súllyal, ahol ingatag a helyzet, nem tudni, hogy a világi vagy a vallásos tábor igényeit fogja-e figyelembe venni a jogalkotó. Indonéziában például az év elején laikus civil csoportok nyújtottak be egy keresetet az Alkotmánybíróságnál, hogy nyilvánítsák alkotmányellenesnek az ottani blaszfémia-törvényt. A keresetet azzal az indokkal utasították el, hogy az indonéziai blaszfémia-törvény az ENSZ vallások védelmével foglalkozó határozataival összhangban van, így nem sérti a lelkiismereti és vallásszabadságot. A cikkíró megemlíti, hogy az Open Doors strasbourgi székhelyű keresztény emberi jogi szervezet felhívja a figyelmet: a jelen tervezet elfogadása esetén legitimizálhatja az egyes tagállamok keresztényüldözési gyakorlatát, valamint az európaiak alapjogait is korlátozná. Mivel a tervezet elfogadása idén nem borítékolható előre – egyes államok ugyanis a jelzések szerint elállnának a tervezet támogatásától –, online aláírásgyűjtés szerveződött a http://www.openddorsuk.org/ „Right to believe” menüpont alatt.

Hazai hírek

A Magyar Nemzet (Egy méltó előd… 5.o.) emlékeztet rá: megválasztása óta Tarlós István főpolgármester többször utalt arra, hogy utoljára hat és fél évtizede volt vele azonos politikai értékvilágú, jobboldali irányítója Budapestnek. A lap felkereste pesti lakásán Homonnay Máriát, akinek édesapja, Homonnay Tivadar „legendás keresztényszocialista” politikus 1942 márciusától két éven át, a német megszállásig volt főpolgármester. A nemesi származású jogász politikus egyik elindítója volt a Tanácsköztársaság bukása után a Keresztényszocialista Vasutasok Országos Gazdasági Szövetségének, és a keresztényszocialista pártok és pártbeli csoportok közül „mindig a hitelesebb vonulathoz tartozott országos és fővárosi szinten, Angyalföld képviselőjeként. Az egyszerű emberek érdekét karolta fel folyamatosan az idevágó pápai enciklikák szellemében.” Erről beszélt 1942. március 20-án, kinevezett főpolgármesterként: „Több mint két évtizeden át képviseltem a törvényhozásban és az autonómiában a fővárosnak azt a részét, amelyben a legtöbb szegény ember lakik. A munkásság és más kis egzisztencia. Ezekhez sem fogok soha hűtlenné válni… A mi ideális célkitűzésünk nem lehet más, mint az, hogy ezt a társadalmi réteget a keresztény szeretet, a szociális törődés, a kulturális gondozás eszközeivel a polgári jólét egy haladottabb fokára emeljük.” Homonnay Mária visszaemlékezéseiből kiderül: főpolgármester édesapja Magyarország német megszállása után négy nappal, 1944. március 23-án beadta lemondását. A nácik elől bújkálnia kellett, de közben Orbán-hegyi villájuk alsó szintjén harminc zsidó kislányt és hét, szintén zsidó nevelőt védelmezett. Homonnay Mária felidézte, hogy alig 13 évesen ütötték-verték a Gestapo emberei, hogy vallja be, a náluk lakó árva gyerekek valójában zsidók. Õ azonban mindvégig tagadott, így az üldözöttek megmenekültek. Ezért kapott a család utóbb Jad Vasem, a Világ Igaza izraeli kitüntetést. 1945 után, a kommunista hatalomátvételt követően 1951-ben a Homonnay családot kitelepítették Kondorosra és csak 1956-ban térhettek vissza Budapestre. Homonnay Zsolt 1964-brn hunyt el, 76 éves korában.

Magyar Kurír