Napi sajtószemle

A Magyar Nemzetben (4.o.) Joó István Még titkolják az egyházi büdzsét című összeállítása szerint csak a hétvégén vall majd színt az oktatási tárca, hogy melyek lesznek az egyházi költségvetési támogatás – „minden bizonnyal csökkenő” – tervezett sarokszámai, illetve „elvonják-e a hitoktatói díjakat és a kistelepülési lelkészek jövedelempótló támogatását, ami egyes térségekben tovább fokozná az erkölcsi eszkalációt.” A lap egy leszakadó borsodi térség plébániakörzetében érdeklődött, hogy milyen következményei volnának helyben, ha az MSZP-kormány valóban bevezetné a megszorításokat. A Hit Pajzsa-díjas Kuklay Antal körömi plébános öt borsodi falu: Köröm, Sajóhídvég, Girincs, Kiscsécs, Kesznyéten lelki gondozását látja el, méghozzá nem heti egyszeri, hanem mindennapi kemény, szerteágazó munkával. Rajta kívül egy nyugdíjas pap, egy főállású hitoktató, egy részfoglalkoztatású hitoktató és egy világi személy gondozza a híveket. „Tóni” atyát 1956 után a kommunisták bebörtönözték, tulajdonosa az ’56-os emlékéremnek. Az ehhez kapcsolódó juttatásokból és nyugdíjából részt juttat említett munkatársainak. Az őslakosság mind az öt faluban elöregedett, kisebbségbe szorult, így az egyházi szolgálat döntő része cigánypasztoráció. A romák hajlanak a vallásra, de munkanélküliek lévén pap eltartását, plébéniaműködtetést biztosító egyházadót nem tudnak fizetni – írja Joó István. A cikkből kiderül: Kuklay Antal úgy alakította ki a körzetében lévő templomokat, hogy azokban liturgikus tér mellett foglalkoztató tér is legyen, ahol alapvető civilizációs készségeket (háztartási munkák, mosakodás) sajátíthassanak el a leszakadt térség óvodás és iskolás korú cigány gyerekei. A plébános elmondta: „a kormány tervezett intézkedéseinek első következménye az volna, hogy el kellene bocsátanom főállású hitoktatóinkat. Ötszáz, zömmel roma gyermek maradna hitoktatás nélkül.” Hangsúlyozta: ha egy gyermek tizenkét éves korig alapvető ismereteket szerez Istenről, a tízparancsolatról, az döntő lehet abban, hogy rablógyilkos lesz-e vagy becsületes állampolgár. Tóni atya figyelmeztet: „Ketyeg a bomba a mi térségünkben; a gazdasági présként viselkedő Európai Unió és hazai kiszolgálói nem tudják, mit tesznek, ha a gyakorlatban lemondanak egyes térségek, rétegek integrációjáról.”

A Népszabadság (Közéleti kitérő… 3.o.) és a Magyar Nemzet (Nem közszereplő… 3. o.) is beszámolnak arról, hogy eljárási okokból jogerősen elutasította az egyházi vezetők közszereplő voltának megállapítására irányuló keresetet a Fővárosi Ítélőtábla. A pert Kozák Dániel, az Origo akkori újságírója kezdeményezte 2005-ben, miután a Történeti Levéltártól kért adatokat. Kozák arra volt kíváncsi, hogy a történelmi egyházak egyes vezetői a múlt rezsimben kapcsolatban álltak-e a titkosszolgálatokkal. A levéltár hárított, mondván, az iratok kiadásához elengedhetetlen, hogy az érintett személy közszereplőnek vallja magát, ezt azonban több egyházi méltóság elutasította.

A Magyar Demokratában (A szeretet szegényei 26-27.o.) Kály-Kullai Károly, a Sziget Droginformációs Alapítvány vezetője nyilatkozik, aki elmondta: a kábítószer-probléma csak a jéghegy csúcsa, amelyen kívül más függőség is jelen van majdnem minden családban. A fiatalokat „az értékválság, az értékek, az emberi méltóság és az élet tiszteletének hiánya juttatja el idáig. Nem tudja tisztelni önmagát és az életet. Közönyössé válik. II. János Pál pápa azt mondta, hogy a tizenévesek, belső érzésüket tekintve, a világegyetemben arctalan vándorok, akik valamilyen értékre vágynak. Ezek a szerek sokszor olyan pozitív értékeket, olyan tulajdonságokat nyújtanak a használóiknak, ami hiányzik belőlük.” Kály-Kullai Károly beszélt a pasztorális megközelítésről is, amellyel „a betegnek reményt adnunk, az addiktológiai szemlélet szerint pedig változást. A katolikus egyházon belül először Szabó János kezdett el a kábítószeresekkel foglalkozni, akiről film is készült, Kanyaron túl címmel. Õ a szenvedélybeteg katolikus papok rehabilitációjával is foglalkozott. Volt néhány pap, akik magányos harcosként küzdöttek, pedig ezt a tevékenységet csak közösségben lehet végezni, mert a magányos harcos vagy hátat fordít az ügynek, vagy idő előtt kikészül. A Magyar Katolikus Püspöki Kar delegáltjaként 1997-ben egy vatikáni világkonferencián vehettem részt, amely teljesen átalakította a szemléletemet. Erről a konferenciáról egy kötet is készült Egyház, kábítószer, drogfüggőség címmel, ami azóta alapvető szakirodalommá vált. Jelenleg a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán is tanítok, „Drogok és drogfüggőség” címmel vezetek kurzust. A szenvedélybetegekkel, a kábítószeresekkel való törődés az egyházak egyik alaptevékenységének kellene lennie. Magyarországon sajnos nem az, pedig az egyházaknak a deviánsok felé is küldetésük van. II. János Pál pápa azt mondta, a kábítószeresek a szeretet szegényei. Az ember képtelen szeretet nélkül élni. Magára marad, érthetetlenné válik önmaga számára, értelmét veszíti az élete, ha szeretetet nem kap, szeretetet nem talál, nem vehet benne részt, és nem sajátíthatja el a szeretetet. Pedig a keresztény egyházak lényege a szeretet átadása, a szeretet megélése és közvetítése azok felé, akiket kitaszítottak a szeretet érzéséből.”

Magyar Kurír