Napi sajtószemle

A Heti Válaszban (Az állam a nemzet ellen 16-18. o.) Mádl Ferenc volt köztársasági elnök nyilatkozik, aki a magyar államalapítást ezer évnél messzebbre vezeti vissza, szerinte „már a vérszerződés annak az akaratnak a kinyilvánítása, hogy a hét törzs szorosabb szövetségre lép. A második fontos esemény Ópusztaszer. Utána kétségkívül Géza fejedelmet kell megemlíteni… Már Géza meglátta az egyház jelentőségét. István azonban döntő szerepet játszott abban, hogy a kereszténységet sikerült elterjeszteni, s ezzel betagozódhattunk Európa államai közé.”

A Népszabadságban (Gyermeteg… 5. o.) Tomka Miklós vallásszociológus nyilatkozik, aki szerint ki lehet jelenteni, hogy Szent István idejében a katolicizmus a modernitást képviselte, a pogányság pedig a maradiságot. „A magyarság krízisben volt, a pusztai-törzsi viszonyokon alapuló belső szervezeti felépítés, a sok száz éven át ápolt tradíció nem illett a körülményekhez. Más alternatíva nem is kínálkozott, mint a kereszténység, amely a rend, az Európába való beilleszkedés és bizonyos értelemben a jómód, a magasabb életszínvonal lehetőségét jelentette. Szent Istvánt ugyanakkor nem pusztán politikai megfontolások vezették. Neveltetése, tevékenysége és Imre fiához írt intelmei mind azt bizonyítják, hogy személyes hitbéli meggyőződése irányította.” A tanszékvezető egyetemi tanár azt is kifejtette: „Amikor egy társadalom lecövekel valahol, elfogad és megszilárdít valamilyen értékrendet, hajlamos úgy gondolni, hogy ez a jó, és csak ez a jó, minden más rossz. A legtöbb kultúra így működik, de a vallás különösképpen. Főként, ha meghatározóvá válik egy adott ország életében. Szociológusként éppen ezért azt mondom, butaság folyton megkérdezni, hogy konzervatív-e az egyház? Természetesen minden intézmény szükségszerűen az. Ami azonban az egyházat nem akadályozza abban, hogy megújuljon és újítson.” Tomka Miklós szerint izgalmas lenne megvizsgálni, hogy miért terjednek az újpogány tanok, nemcsak nálunk, hanem Európa keleti felének majdnem mindegyik országában. „Szerintem nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett vallási irányzatról, sokkal inkább újfajta identitáskeresésről van szó: ebben több a távoli múlt iránti nosztalgia, mint a vallási tartalom, jellemző rá az erős nemzeti irányultság, amely gyakran – való igaz – szélsőjobboldali ideológiával is párosul. Mindenekelőtt azonban keresztényellenes.” Czene Gábor interjúkészítő közbevetésére – A pogánykultusz esetenként jól megfér Szent Istvánnal” – a vallásszociológus azt válaszolta: „Ilyen is előfordul, igen. Így jutunk el aztán oda, hogy Jézus Krisztus tulajdonképpen a magyarság ősatyja volt. Mit mondjak, ezek a próbálkozások meglehetősen primitívek. Komolytalan és gyermeteg nézetek kavarognak, minden belefér, ami a nemzeti nagyságunkat hivatott dicsőíteni. A lényeg nem az, hogy létrejöjjön egy elméletileg és vallásilag koherens világkép, hanem az érzelem felkeltése. A fantázia pedig nem ismer határokat.”

Ugyancsak a Népszabadság (A Koppány-kétely… 5.o.) részleteket közöl Szabados György történész Koppány – a megismerhetetlen – Árpád-házi nagyúr című, májusban megjelent tanulmányából, amelyben úgy véli, államalapító királyunk nem a „véres indulatú” Sarolta tanácsára négyelte fel a halott Koppány testét, „… mind István szigorú törvénykönyve, mind Vazul későbbi megvakíttatása és megsüketítése elegendő ahhoz, hogy belássuk: első királyunktól nem volt idegen a kegyetlenségig fokozott szigor. A pogány és a keresztény világ határán élve sokszor a megtagadni kívánt múlt eszköztárából való elemekkel építette jövőjét. Koppány ellenében István valószínűleg nem is mint a keresztény hit védelmezője lépett föl, s az ütközet nem is volt országos belháború: sokkal inkább szimpla, gyors lefolyású hatalmi harc, melynek során egyikük sem válogatott az eszközökben” – írja Szabados György, aki szerint „Nem igazolható az a tétel, hogy Koppány győzelme mindenképpen a magyar nép megsemmisüléséhez vezetett volna. Logikai lehetőségként fennállt az is, hogy ő, vagy egy feltehető leszármazottja politikai és/vagy hitbeli megfontolásból még a XI. században felveszi a kereszténységet.” Hasonló a véleménye egy másik történésznek, Zsoldos Attilának is, aki emlékeztet rá: I. András a pogány hit védelmének jelszavával lett király, de aztán leszámolt a pogánysággal. Zsoldos azonban elismeri: „a németbarát István győzelme meggyorsította az ország nemzetközi elismerését, azaz nem mondhatjuk, hogy történelmünk ekkor szerencsétlenül alakult, sőt.”

A Heti Válasz (28-30.o.) Bencés recept című riportja a magyarországi bencések gazdasági vállalkozásait mutatja be, kiemelve: „Nem ördögtől való dolog, ha az egyház vállalkozik – vélik Pannonhalmán. A bencés szerzetesközösség magyarországi központjában persze más érveket is felhoztak, amikor a nulláról való újrakezdés mellett döntöttek: a történelmi hagyományok felélesztése, valamint a kulturális kincsek és az oktatás jövőjének biztosítása.” Hortobágyi Cirill perjel a lapnak elmondta: „Egy szerzetesrend lényege nem a gazdálkodás, a monostornál nem a mérlegfőösszeg a lényeg, és a bazilika sem befektetett eszköz. A hangsúly az oktatáson, a kulturális értékek ápolásán és a vallási élet biztosításán van. De ehhez az anyagi háttér is kell, és ha az éppen egy kft. keretein belül valósítható meg, akkor legyen kft. A gond ott van, hogy nincs vagyonunk” – hangsúlyozza az 1948-ig, illetve 1991-ig visszavezető problémát. A perjel emlékeztet rá: a rendszerváltozást követően az egyházi kárpótlásról szóló döntés értelmében rendházat, apátságot, régi iskolát vissza lehetett kérni, az anyagi forrásokat megteremtő malmot, pincét, gazdaságot, gyógyfürdőt, földet, erdőt viszont nem. Így maradt a sajátosan magyar megoldás: az állami normatíva, ami egészen addig jól hangzik, amíg az államnak van pénze. Ha egy picit is kevesebb van – mint napjainkban tapasztaljuk –, akkor az állam igyekszik egyre több finanszírozási feladatot visszaadni a tulajdonos, üzemeltető számára. „Arról nem is beszélve, hogy e felállásnak köszönhetően az aktuális politikai irányzat kegyétől függ, hogy kit milyen mértékben támogatnak” – mondta Hortobágyi Cirill. Ám a bencések válasza erre a helyzetre: „Nem biztos, hogy ezen nem lehet változtatni… A bizonyíték maga Pannonhalma: a hármas halmon néhány év alatt nőtt ki a földből egy turisztikai központ és egy látványpincészet.” Az apátságnak évente két szociális otthont, két gimnáziumot és kollégiumot, közgyűjteményt, levéltárat, könyvtárat, 15 plébániát és egy természetvédelmi területet kell fenntartania, s mindezek költségvetése eléri az 1,5 milliárd forintot. A pannonhalmi perjel elmondta: „Ma Magyarországon egy olyan cég, amely ekkora adózott eredményt produkál, nem ötven hektár szőlőt művel, képeslapot és levendulaolajat árul.” Hozzáteszi: a kistérség legnagyobb munkáltatójaként – a Pannonhalmi Főapátság közel 250 főt foglalkoztat – a gazdasági válságban még nagyobb lett a társadalmi felelősségük: idén a béreken épp ezért nem emelnek, mert az a cél, hogy megtartsák az eddigi munkahelyeket.

A Magyar Demokrata (50-52.o.) Megváltás címmel készített összeállítást a debreceni MODEM-ben december 31-éig látható, Messiások című kiállításról, amelyre 51 országból érkeztek képek, többek között Picasso, Chagall, Dalí, Munch, Munkácsy, Csontváry, Gulácsy alkotásai láthatók. A tárlat azt mutatja be, hogy a nyugati kultúrában miféle módon lehetséges a megváltás az ember számára? Ennek a lapnak is nyilatkozik Tomka Miklós vallásszociológus. Elmondta: „Mindig tudtuk, hogy az ember a bűn forrása, de nem gondoltunk arra, hogy ez a bűn társadalmivá nőhet, és a társadalomban szervezetté válhat. A XX. század az államilag megrendezett embertelenségek kora, amikor annak tudatosulása, hogy az ember kiszolgáltatott a társadalom erőinek, alibivé is válhatott. Mintha nem a mi dolgunk lenne, hogy közreműködjünk a megváltásban. A kisember pedig igyekszik is úgy tenni, mintha neki nem kellene megváltás. Elfordítja fejét a bajtól, nem foglalkozik a halállal. A kisemberek egy része minden korban a jólétben, a sikerben, a munkában, a szexben, az alkoholban kereste a megváltást, ezeket egészíti ki a modern korban a szórakoztatóipar, a média és a számítógép virtuális valósága. De mivel mindez legfeljebb időleges megoldást ad, és időnként mindenki szembesül azzal, hogy külső, és az előbbieknél maradandóbb segítségre szorul, a modern ember éppúgy rászorul a megváltásra, és erre időnként éppúgy ráébred, mint a korábbi korok embere. Ezen semmilyen hitetlenség nem változtat.” Kérdéses viszont, hogy ebben a ráébredésben segíthet-e a művészet, jelen esetben egy képzőművészeti tárlat – véli Tomka Miklós, hangsúlyozva: „Az ember bűnössége és megváltáskeresése nagyon mélyen gyökeredzik, a teljes egzisztenciát érinti, amiről semmilyen rendszer nem tud maradéktalan képet adni, így a művészet sem. Ugyanakkor érzékennyé teheti az embert a nagy titkok megértésére, és olyan élményt nyújthat, ami segíthet valamit megérezni a megváltásból. A kiállítás pedig valóban nem maradéktalan képet kíván nyújtani a megváltás témakörében.” A vallásszociológus arra is felhívja a figyelmet: „Hosszú idő telt el azzal, hogy megpróbálták belesulykolni az emberbe: Jézus mindenre képes. Aztán éppoly erőszakkal tanították később, hogy a tudomány old meg minden problémát. A harmadik megtévesztő tétel úgy hangzott és hangzik, hogy nincs Isten, nincs mit beszélni róla. Ezekből a zsákutcákból kell kikeveredni ahhoz, hogy az egyén és a társadalom szembenézhessen a valódi Messiással.”

A Népszava (6.o.) Tartják még magukat, de meddig? című összeállításából kiderül: nincs pénz arra, hogy a pótolhatatlan műemléki értékeink, Árpád-kori templomaink épületeit megóvják a szakemberek az idő rombolásától. A korból fennmaradt kevés építészeti emlék között van a három templom, a jáki, a lébényi és a türjei, amelyek a legépebben maradtak fenn, de valamennyien felújításra szorulnak. Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke elmondta: a jáki templom jelenleg egyik programba sem fér bele. Mezős Tamás szeptemberben találkozik Szombathelyen Veres András megyéspüspökkel, és a megbeszéléseken szerepel majd a jáki templom rekonstrukciója is. A KÖH elnöke megnyugtatónak nevezte, hogy közvetlen veszély, falomlás, a tetőszerkezetek súlyos megrongálódása, középkori freskók megsemmisülése nem fenyegeti egyik Árpád-kori műemléki templomot sem, azokat az egykori mesterek és szakemberek igen alaposan megépítették. Ám az figyelmeztető, hogy ha hosszabb távon sem történnek meg a szükséges felújítási munkák, ez a viszonylag kedvező állapot is megváltozhat. 

A témával a Magyar Nemzet (14.o.) Román kori műemlékek tortúrája címmel ugyancsak foglalkozik. A polgári napilap megjegyzi: Fiegler András, a KÖH nyugat-dunántúli irodájának vezetője a közelmúltban – szemben a Magyar Nemzet beszámolójával – nem a jáki, hanem a lébényi templom állapotára utalt, amikor a Muemlek.hu-nak nyilatkozva azt mondta, hogy megmozdult a templom déli tornya. Az viszont egyértelműen kijelenthető, hogy mindkét vallási kegyhely, de szinte az összes hazai román kori műemlék nagyon rossz állapotban van, közülük a lébényi templom az, amely sürgős segítségre szorul.

Magyar Kurír