Napi sajtószemle

A Magyar Hírlap (Szentmisén… 3.o.) beszámol arról, hogy tegnap este Székesfehérváron Spányi Antal megyéspüspök ünnepi szentmisén újította meg Szent István Máriának tett országfelajánlását. A főpásztor a lapnak elmondta: „Mária nem vette le a kezét országunkról. Ezt bizonyítja, hogy ezeréves történelmünk alatt annyi veszély, kifosztás, háború és elnyomás között is megmaradtunk, miközben több nép is eltűnt a semmibe.” Spányi Antal szerint akkor maradhat meg továbbra is a magyarság, ha államlapító királyunk példáját követve megteszi, amit kell, és képes távlatosan tekinteni a jövőbe.

A Magyar Nemzet (Megmarkolt kereszt 23.o.) Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerzővel készített interjút, aki elmondta, hogy Szent Istvánt kiválasztott, karizmatikus személynek, szerethető embernek érzi: „István rátermett uralkodó volt, ízig-vérig király. Építő, nemzetteremtő. Rendíthetetlen hittel, szilárd hivatástudattal európai életformát alkotott keletről érkezett népének. Kemény kézzel formált szilárd államot. Vaskézzel irtotta a pogányságot. Szelídséggel, jámborsággal gyakorolta hitét, és támogatta az egyházat. Szüntelenül imádkozó, meditatív alkatú, égi látomások felé forduló, aszketikus uralkodó volt, ünnepélyes lelkületű. Engem lenyűgöz az a valószínűtlen erő, amely évszázadok óta, napjainkig felénk sugárzik neve hallatán… Első királyunk alkotó szelleme évszázadokra kijelölte nemzetünk sorsát is. Követnünk kell tehát messzi jövőbe néző tekintetét is… Feljegyezték Istvánról, hogy ritkán mosolygott. Mi tagadás, ha odaátról, vagy ha úgy tetszik, odaföntről végignéz az általa alapított ország sorsán, valószínű, még annál is kevesebbet mosolyoghat, mint azt életében tette. ’Isten csodája, hogy még áll hazánk’ – gondolhatná Petőfivel, de biztos vagyok abban, hogy nem merengene hosszasan nehéz múltunkon, hanem újrakezdené az országépítést. Törvényeit olvasva némi kajánsággal azt gondolom, hogy gyökeresen megváltoznának a közerkölcsök, ha néhányat beemelhetnénk a Btk.-ba. Fiának írt intelmeinek pedig csak nyelvezete ’ósdi’, a benne lévő erkölcsi tanítás időtlen, örök érvényű.” Felidézve, hogy Jézus többször is kenyérnek nevezte magát, Szokolay Sándor elmondta: „Csodálatos kenyérszaporításai az oltáriszentség kinyilatkoztatásának előképei. Az utolsó vacsora alkalmával kenyérnek nevezi önnön testét, amelyet az emberekért áldoz. Amikor az apostolok a feltámadott Krisztussal találkoznak, a kenyér megáldásáról és megtöréséről ismerszik meg. Ez a gesztus a keresztyén állhatatosság szimbólumává lett. Szent István, az állhatatos, a zseniális uralkodó bizalommal fordult Istenhez, amikor imájában kenyeret kért tőle nemzete számára. Kenyeret, amely az életet, a bőséget, a jólétet jelképezte. A megtérést, a honra találást.”

A Magyar Hírlap (A relativizmus terrorja ellen 9. o.) összeállítást készített abból az alkalomból, hogy megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli az idén a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A jubileumi rendezvényt szeptember 4-étől 6-áig tartják meg Esztergomban. A találkozót Erdő Péter bíboros nyitja meg a Szent Adalbert Központban, a záróelőadást pedig Orbán Viktor Fidesz-elnök tartja a Vármúzeumban. A lapnak a KÉSZ elnöke, Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia plébánosa elmondta: a keresztény ember kötelessége, hogy erkölcsi kérdésekben hallassa a hangját, hiszen a templomba járó is a társadalom teljes jogú tagja, köze van az embereket érintő ügyekhez. Példaként említette, hogy egy ideje a KÉSZ is delegálhat tagot az ORTT civil szervezetekkel kiegészülő nagykuratóriumába, ahol küldöttjük erélyesen szót emelt a Magyar Rádió elnökének kiugróan magas, egyenesen erkölcstelen javadalmazása ellen. „Felháborító és elfogadhatatlan, hogy miközben családok kerülnek tömegesen utcára, egyes közpénzből élő vezetők elképesztő fizetéseket vihetnek haza. Szerencsére egyre erősebb a civil szféra, egyre erősebb a tiltakozó megmozdulás. Ez mutatja, hogy a társdalomnak ma is van egy olyan része, amely élénkebben reagál az erkölcstelenségre. Ennek ellenére érvényes a mondás, miszerint fejétől bűzlik a hal, vagyis megkerülhetetlen az ország vezetőinek a felelőssége” – mondta Osztie Zoltán, hangsúlyozva: a vallásellenes, tévesen liberálisnak nevezett ideológia – amely sokkal inkább újmarxista – szószólói a relativizmus terrorját vezették be, elsősorban a médián keresztül. Aki ma nyilvánosan vállalja, hogy ragaszkodik az örök, isteni értékekhez, hisz egy alapigazságban, és ahhoz igazítja az életét, azt egész egyszerűen kirekesztőnek bélyegzik. „Elég csak arra gondolni, ahogy ma a nemek közötti különbözőségeket akarják elmosni. Ezek szerint nem létezik férfi és nő, minden és mindenki teljes mértékben egyenlő, csakhogy ez hazug és romboló elképzelés, amelyet természetesen valamilyen ártatlannak tűnő elv örve alatt próbálnak a társadalomra erőszakolni, néha már az abszurditásba forduló módon.” A morális krízis mellett a KÉSZ elnöke még nagyobb gondnak tartja, hogy a közösségben gondolkodás helyett mára eluralkodni látszik az önzés kultúrája, mindenki csak a saját boldogulását keresi. Szomorú, hogy ez a felfogás egyre nagyobb teret kap a fiatalok körében, akik az elvándorlásban találják meg a választ az országban tapasztalható nehézségekre. Márpedig összefogás nélkül veszélybe kerülhet hazánk jövője. Ezért a 20 éves szervezet egyik legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet, elég kicsiben elkezdeni, akkor is eredményes lehet az egymás felé fordulás. A KÉSZ Jövőnk: a kisemberek koalíciója mottóval tartja jubileumi programjait.

Ugyancsak a Magyar Hírlapban (A szolidaritás… 15.o.) Markovics Péter beszámol arról, hogy a Lengyel Intézet (Nagymező u. 15.) kiállítást rendez A Szolidaritás tíz éve: 1979-1989 címmel. A cikkíró kiemeli: „A lengyel demokrácia júniusban ünnepelt huszadik születésnapját. Úgy mondják, története II. János Pál lengyelországi zarándokútjával kezdődött. Persze meglehet, hogy a nemzet, amely a 20. század talán legnagyszerűbb humanistáját adta a világnak, nem is tehetett mást, minthogy szülötte pásztorbotjának útmutatásával megpróbáljon kitörni végre az idegen karámból, amelybe történelme során sokadszor terelték. A kontinensrengető változások a Szolidaritás gdanski ’szakadár’ szakszervezetének megalakulásával és a mögé felsorakozó lengyel társadalom ellenállásával kezdődtek, s egy évtized alatt a lengyel függetlenség, a demokrácia kiharcolásához vezettek.” Markovics arra is kitér, hogy a tárlat hitelesen érzékelteti azt is, milyen volt a lengyel társadalom lelkiállapota, miután Jaruzelski tábornok 1981 decemberében bevezette a szükségállapotot, megtiltotta a Szolidaritás működését, vezetőjét, Lech Walesát pedig ismeretlen helyre hurcoltatta: „Elénk tárulnak… a teljesen magára maradt lengyel társadalom legkétségbeejtőbb pillanatai, amelyeket egyébek mellett jól érzékeltet az 1984-ben elrabolt és meggyilkolt Popieluszko atya temetésén megjelent óriási néptömeg néma fájdalmáról készült fotó.”

Magyar Kurír