Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadság (Belebuktak… 10.o.) beszámolója szerint „Különös nyári műbotrány” miatt kellett távoznia a kelet-kanadai New Brunswick tartomány St. John-ban megjelenő Telegraph-Journal című újság kiadójának és főszerkesztőjének. Az ügy előzménye: Kanada egykori főkormányzójának, Roméo LeBlanc-nak a temetésén Stephen Harper kormányfő nem emelte szájához a szentostyát, hanem, miután átvette azt a paptól, leengedte a kezét. Mindez a felvételeken is jól látható. A kanadai lap mindezt úgy tálalta, hogy a kormányfő zsebre tette az ostyát, ám ezt nem lehet látni a felvételen. A miniszterelnök sajtósai pedig az elejétől cáfolták az orgánum állítását. Ráadásul Noel Kinsella, a szenátus elnöke a botrányos újságcikkről értesülve megerősítette: ő a miniszterelnök közelében tartózkodva jól látta, hogy Harper igenis a szájába vette, és elfogyasztotta az ostyát. A sajtó kikérte az ügyben St. John egyházmegye érseki helynökének, Brian Henneberrynek a véleményét is, aki azt mondta: ha ez úgy történt, ahogy az újságban áll, „az több mint baklövés; botrány a katolikusok szemszögéből.” A Népszabadság megjegyzi, hogy Stephen Harper protestáns, ezért sokan hangsúlyozzák: a katolikus egyházon kívüli személynek oda sem lett volna szabad mennie az ostyáért. Mások megengedőbbek, és úgy vélik: ilyen jelentős alkalom esetén, amilyen a volt főkormányzó temetése volt, ez még önmagában bőven belefért a miniszterelnök részéről. A Népszabadság hozzáteszi: „A kanadai kormányfőről mindamellett senki sem állíthatja, hogy vallási hovatartozása befolyásolja a politikai ténykedésben. A múlt hónapban tett látogatást XVI. Benedek pápánál.” A lap egy fotót is közöl, amelyen a Szentatya beszélget Stephen Harperrel.

Ugyancsak a Népszabadság (15.o.) Gleccserügyben hatott az ima címmel számol be arról, hogy évszázadokon át imádkoztak egy gleccser visszahúzódásáért két svájci faluban, ám mostanra fordulat állt be: a növekedésért fohászkodnak, az éghajlat felmelegedése ellen. Fiesch és Fieschental falvak lakói 1678-tól imádkoztak Európa leghosszabbnak mondott gleccsere, az Aletsch „közeledése” ellen. A képződmény 1862-re – az európai „mini” jégkorszakban – érte el eddigi legnagyobb kiterjedését, attól kezdve a két falu évenként körmenettel nyomatékosította imádkozását. A lap megjegyzi: „Túlságosan is: a gleccser mostanra jóval kisebb lett – bár nem csak az Aletsch. Svájc gleccserei átlagosan 12 százalékkal kisebbedtek, csupán az utóbbi évtizedben.” A beszámoló kiemeli: az imafordulathoz a helyi pap „bebocsátást” kér XVI. Benedekhez, hogy pápai áldást kérhessen a változtatásra. A római küldetéssel hívei bízták meg Venetz atyát.

Hazai és külföldi, magyar vonatkozású hírek

A Magyar Hírlap (15.o.) Gyilkosság a pécsi bazilikában címmel kiemeli: a pécsi püspökség alapításának ezredik évfordulója alkalmat adott arra, hogy a baranyai egyházmegye a vallási kultúra évében ünnepi eseménysorozatot hívjon életre, illetve támogasson. A rendezvény amúgy a Pécs Európa kulturális fővárosa 2010 fölvezető évében zajlik, s ez alkalomból egy felekezetek közötti konferenciát szerveznek, amely a pécsi és a canterburyi egyházmegye közti kapcsolatok kiépítését is szolgálja. A vallási kultúra évében adják elő Pécs-Debrecen-Beregszász közös produkciójában Thomas Stearns Eliot Gyilkosság a székesegyházban című világhírű drámáját. A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház, a debreceni Csokonai Színház és a pécsi Harmadik Színház művészei a pécsi bazilikában lépnek fel. A nagyszabású produkciót augusztus 22-én mutatják be. A darabot Vidnyánszky Attila rendezi. A főszereplő Trill Zsolt lesz. A lap emlékeztet rá: T. S. Eliot drámáját a hatvanas években megfilmesítették, Richard Burton játszotta Thomas Becket canterburyi érseket, Peter O’ Tool pedig II. Henriket. A hetvenes években pedig a Vígszínház legendás előadásában Darvas Iván és Koncz Gábor volt a két főszereplő. Az MH emlékeztet rá: „A canterburyi érsek 1170. december 29-én elszenvedett vértanúhalála örök időkre a morális következetességgel végigvitt élet példázata.”

Ugyancsak a Magyar Hírlapban (9.o.) Szerdahelyi Csongor Ferencesek a szeretet frontján címmel mutatja be az Assisi Szent Ferenc által alapított szerzetesközösséget, abból az alkalomból, hogy idén ünneplik hivatalos fennállásuk 800. évfordulóját, s hatévente tartják nagykáptalanjukat, így most éppen 2009-ben. A cikkíró kiemeli: „A világ harmadik legnépesebb szerzetesi közösségének… – hivatalos nevükön a Kisebb Testvérek Rendjének – ma tizenötezer tagja van, ezerháromszázzal kevesebb, mint hat évvel korábban. Jelenléte a világban mégis szépen fejlődött: 2003-ban 110 országban működtek a barátok, most 113-ban. Az eltelt hat évben megszűnt a rend jelenléte Uruguayban, de négy, ’frontvonalban’ lévő területen: Burkina Fasóban, Namíbiában, Szudánban és Mianmarban megtelepedett. Az utóbbi években egyes rendi egységek megszűntek, de újak is alakultak. Így a 2003-as 125 rendi egység mára 146-ra nőtt a következő megoszlásban: 103 provincia, nyolc önálló és 14 függő custodia, húsz fundáció és egy föderáció.” Szerdahelyi emlékeztet rá: a bíborosi kollégiumnak hat ferences tagja van, köztük Paskai László nyugalmazott esztergom-budapesti érsek. A ferencesek közül tizenöten érseki és nyolcvanhatan püspöki rangban szolgálnak ma a világban, köztük Majnek Antal Kárpátalján és Zserdin Antal Gellért Peruban. A szerző megemlíti azt is, hogy José Rodriguez Carballo, a rend most újraválasztott spanyol generálisa nem kedveli a statisztikákat, mert mint rendtársainak mondta: „Ha a számok jót mutatnak, akkor könnyen hátradőlünk és megnyugszunk, mintha minden rendben lenne, mit sem törődünk az együttműködéssel, hiszen elegek vagyunk magunknak, és ami a legrosszabb, nem kérdőjelezzük meg életvitelünket, gondolván, hogy a számok kielégítően bizonyítják életünk evangéliumi minőségét. Ha pedig a számok rosszat mutatnak, bűntudatunk támad, olykor alaptalanul, vagy belenyugszunk, hogy úgysem tehetünk semmit a fogyás ellen. Mindezek a magatartások sem az evangéliumnak, sem a ferences eszménynek nem felelnek meg. A szám nem minden. A mi erőnk nem az erős hadsereg és a lovak sokasága, hanem az Úr maga. Szögezzük le, hogy jövőnk elsősorban az evangéliumi élet minőségén múlik. De persze a számokra is oda kell figyelni.” Szerdahelyi Csongor bemutatja Kovács Kalliszt most megjelent, Ferences búcsújáró helyek hazánkban című könyvét is, amelyből kiderül: Magyarország jelenlegi területén ötvennégy jelentősebb zarándokhely van, melyek közül tizennégy ferences, és a határon túli területek kegyhelyei közül is hat Szent Ferenc fiaihoz kötődik.

A Magyar Nemzetben (Vasárnapozó 36. o.) Szabó István, a Duna-melléki Református Egyházkerület püspöke nyilatkozik, aki elmondta: „Az egyház hitelessége azon áll vagy bukik, betölti-e küldetését, ha igen, akkor nem érdekes, hogy mit gondolnak róla a médiumok vagy a véleményformálók… Ha egy lelkész vagy egy gyülekezet úgy gondolja, hogy az evangélium csupán mottó, a templom csak keret, a tartalomnak pedig politikai programbeszédnek kell lennie, amelynek elég odahinteni egy kis verbális szenteltvizet az elejére és a végére, az nagy baj. De az is baj, ha a gyülekezet visszavonul a világból s felölt valamiféle karthauzi csuhát. Az egyik helyen a keresztyéni mivolt csupán bokréta, kócsagtoll a kalpagon, a másik helyen arról akarnak meggyőzni, hogy a spirituális dolgoknak nincs közük a mindennapi életünkhöz – mintha az Úristennek nem volna mondandója a mindennapi életről. Elsődleges küldetésünk ez evangélium hirdetése, és az életnek Krisztus rendjére való átformálása, amit megszentelődésnek nevezünk. Ennek meg kell jelennie a családi életben, de abban is, hogy nem csalunk adót, s abban is, hogy mit gondolunk kultúráról, művészetekről, tudományokról és politikáról. Kálvin azt mondta, az egész életünknek köze van Istenhez… Bölcsesség szükséges ahhoz, hogy tudjuk, mikor kell hallgatni és mikor beszélni. Persze, ha éppen hallgat az egyház, azért is megszólják, ha beszél, azért is. Mikor egy idétlen lelkész kukorékol, de nem a református álláspontot képviseli, csak saját körében hőbörög, azt is egyház egészére akarja ráverni az a politikai-értelmiségi társaság, amely egyébként 30 éve vagy tucatszor fordított köpönyeget, offshore-izálta az országot, és most úgy röppen el, mintha soha fészket nem rakott volna. Ideje lenne már azt a Krisztust bemutatnunk, akinek hatalmában áll egy ateista politikust is megtéríteni, és hatalmában áll az ország sorsát is jobbra fordítani.” A református püspök szerint a XX. századi keresztyénség egyik megoldatlan gondja épp az, hogy „máig nem válaszolta meg a kérdést, hogyan viszonyuljon a hatalomhoz; akár egy nemzetiszocialista vagy kommunista totális rendszerhez, akár a liberális totalitarizmushoz. Hogyan viszonyuljunk – tanulva a régiek példájából, vagy éppen attól elborzadva itt és most a hatalomhoz? Mennyiben kell engedelmeskedni a felsőbbségnek? Hol a határ, ahol a keresztyén embernek azt kell mondania, ezt már nem teszem meg? Sajnos sok rossz válasz született. Adósok vagyunk a bűnbánattal, de még inkább az Isten iránti hálával. Meg azzal is, hogy megemlékezzünk azokról, akik nem alkudtak meg az istentelen hatalommal, és vállaltak ezért mindent. Mellőzést, rágalmakat, az egyházból való eltávolítását, a családjuktól való elszakítottságot, de akár a börtönt vagy a kivégzést is. Úgy teszünk, mintha nekünk nem lehetnének szentjeink, csak besúgóink és kompromisszumkötőink. Pedig ahogy az Újszövetségben a zsidókhoz írt levél mondja, bizonyságtevők fellege vesz körül. Õk sem a maguk erejéből tornászták fel magukat valamiféle erkölcsi magaslatra, hanem Isten kegyelmének megnyilvánulását láthatjuk bennük. Amíg nem tanulunk az életük példájából, akárki a falhoz állíthat bennünket; sőt ehhez akárki sem kell, csak maguk a tények.” Az ügynökkérdést illetően Szabó István elmondta, kíváncsi lenne arra, hogy a mai református vezetők közül kik működtek titokban együtt a pártállammal, de a dokumentumanyag nyilvánvalóan manipulált, s így jut el a kutatókhoz. „Azt hiszem, az igazi dráma nem az, hogy egyesek lelepleződtek, és most kezdeni kell velük valamit, s talán nem is az, hogy sokan még nem lepleződtek le. Az a baj, hogy nem tudunk senkiről, aki önként előállt, és nyilvános bűnbánatot tartott. Pedig tehette volna: hálából, mert Isten kiszabadított bennünket egy egyházpusztító rendszerből, mert megszűnt a szovjet megszállás, s mert valamiféle „tól-ig” szabadságot élvezhetnek. Lehet evangelizálni, templomot építeni, iskolát alapítani. Hálából kell rendbe tenni a múltunk e nehéz kérdéseit is. Nem hagyhatjuk e terhet a gyerekeinkre, unokáinkra.”

Magyar Kurír