Napi sajtószemle 4.

Külföldi hírek

A Magyar Nemzetben (12. o.) Ábel András XII. Piusz pápa a háború szorításában címmel felhívja a figyelmet, hogy amikor a jelenlegi pápa, XVI. Benedek elődje, XII. Piusz érdekében az első lépést megtette a boldoggáavatás felé, az egyházat támadó erők azonnal támadásba léptek, tulajdonképpen mindkét pápa ellen. A cikkíró emlékeztet rá, hogy XII. Piusz halála alkalmával a Washington Jewish Post a következőket írta: „Senki sem segített a zsidóságnak legszörnyűbb tragédiájának órájában olyan mértékben, mint a pápa.” Ábel András rámutat: XII. Piusz Hitlertől fenyegetettsége miatt nem tudott hangot adni igazi érzelmeinek, ennek ellenére több ezer zsidó érdekében sokat tett és eredményes volt. Ez derül ki Golda Meir volt izraeli miniszterelnök szavaiból is, amelyeket a pápa halálakor mondott: „Õ fenntartotta a béke legmagasabb ideálját, a béke nagy szolgálóját gyászoljuk.” A cikkíró szerint a dachaui koncentrációs tábor megmenekültjeinek esete is ideillő, az ott sínylődő protestáns lelkészeik szidták a pápát és a püspököket, azt firtatva, miért nem fogják be a szájukat. „Õk hősöket játszanak, és mi fizetjük a számlákat” – dohogtak, hiszen minden tiltakozást rosszabb bánásmód követett.

Hazai hírek

A Magyar Hírlapban (Boldog vértanúk 17. o.) Kálmán Peregrin, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tagja nyilatkozik, aki vezetője annak a bizottságnak, amely előkészíti a rendtartomány hét vértanú szerzetesének boldoggáavatását. A második világháború végén a Délvidékre bevonuló jugoszláv partizánok megölték Körösztös (Keresztes) Krizosztóm rendfőnök atyát, az újvidéki ferences kolostor vezetőjét és társát, Kovács Kristóf atyát. Elmenekülhettek volna, de mindketten önként vállalták: amíg egy hívő is betér a templomba, addig ők is a helyükön maradnak. A világégés után az egyházellenes rezsim máshol is szerzett áldozatokat, bolgár partizánok ölték meg Hajnal Zénó atyát Nagyatádon. Károlyi Bernát, Kis Szaléz, Kriszten Ferenc Rafael és Lukács Pelbárt atyák fölött pedig konstruált perekben ítélkezett a diktatúra. Kálmán Peregrin atya elmondta: „Élesen el lehet különíteni annak a módját, ahogyan az egykori rendtársaink életüket vesztették az említett tíz esztendő alatt. Vannak közöttük olyanok, akik a partizán megszállásoknak estek áldozatul – így az újvidékiek Körösztös Krizisztóm és Kovács Kristóf atya, illetve a nagyatádi Hajnal Zénó atya. Nyilvánvalónak látszik, hogy a partizán csapatok szemlélete, világnézete magában hordozta a vallásellenességet, az egyházellenességet. Nagyatádon Hajnal Zénó atya esetében bizonyítható, hogy a bolgár lovas partizán katona előbb elhaladt mellette, és csak amikor meglátta, hogy habitusban van, akkor fordult vissza, kiemelte a tömegből és agyonlőtte. Körösztös Krizosztóm atyáék esetében pedig összekapcsolódik az egyházellenesség a magyarellenességgel, a két kulturális terület ütközésében. Itt fontos megmutatni, hogy mindezt előre látva és tudva ezek a ferencesek, Körösztös Krizosztóm és Kovács Kristóf atya nem menekültek el az újvidéki kolostorból. Azt mondták, amíg egy hívő is elmegy a templomba, ők sem mehetnek el. Velük kapcsolatban a helyben maradásukat szeretném hangsúlyozni és kiemelni. A másik csoport vértanúsága a kommunista diktatúra magyarországi kiépülésével áll összefüggésben. Ez a koncepciós perek világa, amikor a politikai nézeteket egy-egy bűncselekménnyel kapcsolták össze, például orosz katonák kivégzésével vagy esetleges kémkedéssel és egy egyházi személy bevonásával különféle hamis vádakat kreáltak. Kis Szaléz és Lukács Pelbárt atyákat, később pedig Károlyi Bernátot és Kriszten Ferenc Rafaelt úgy próbálták meg eltávolítani az egyházból, hogy valós tényeket valótlanná formáltak át és börtönbe vetették és kivégezték őket.” Kálmán Peregrin atya elmondta azt is, hogy a ferences rend római ügyvivője hamarosan kikéri a püspöki kar véleményét. „Meg kell várnunk a magyar püspöki kar döntését. Az ilyen folyamatokban nagyon fontos érzékeltetni és kimutatni, hogy a helyi egyháznak nagyon fontos a megnevezett személyek tisztelete, de a teljes magyar egyház számára is fontos üzenete van az alakjuknak. Azt szokták mondani, hogy ha valaki elindít egy boldoggáavatási eljárást, akkor ne azzal a sürgetéssel tegye, hogy mindenáron meg akarja érni munkájának beteljesedését. Ha sikerül megfelelően szemléltetni és bizonyítani a vértanúság eseményeit, akkor ez nem egy olyan hosszú folyamat, mint olyasvalaki esetében, aki nem vértanú. Különböző példákat lehetne erre felhozni, volt, hogy évszázadokat kellett erre várni, de Meszlényi Zoltán boldoggáavatása viszonylag gyorsan, a kezdeményezéstől számítva hét esztendő múltán megtörtént.”

A Magyar Hírlapban (Semjén Zsolt… 1., 5. o.) a KDNP elnöke nyilatkozik, aki azzal kapcsolatban, hogy a Jobbiknak vesszőparipája a keresztény Magyarország víziója és az adventi időszakban kettős kereszteket állítanak, elmondta: „… aki egy kicsit is otthon van a keresztény kultúrkörben, pontosan tudja, hogy Assisi Szent Ferenc óta karácsony tájékán betlehemeket szoktak állítani. A keresztállítás húsvét előtt, nagypénteken aktuális. Ma egyébként hasonló a helyzet, mint Szent István idejében. Akkor is két szélsőség létezett: az első tagadta a magyar nemzeti szuverenitást és be akarta olvasztani hazánkat a Német-Római Császárságba. Ezt a vonalat képviselte Orseolo Péter. A másik szélsőség a koppánykodás volt, amely nem ismerte fel, hogy a magyar megmaradás csak a kereszténységen és Európán keresztül lehetséges. Mindkét irányzat a nemzet pusztulása felé vezetett volna. Igaz ez a mai magyar politikai szituációra is. Egyfelől vannak a régi pogányok, a bukott kommunista rendszer kiszolgálói és vannak az úgynevezett újpogányságot vallók, akik mindenféle zagyvaságot kitalálnak, csakhogy Szent István örökségét támadják. Látni kell azonban, hogy a magyar nemzet csak akkor gazdagodott szellemiekben, anyagiakban és kulturálisan, amikor nem tért le a Szent István-i útról. Ha akár balra, akár jobbra, de lecsúsznak róla, rögtön jött a katasztrófa.” A KDNP elnöke arról is szólt, hogy az új kormány és az egyházak közötti kapcsolatokban lesznek változások, „elsőként vissza kell adni az egyházi kapcsolatokért felelős titkárságnak a tekintélyét és a súlyát. Az államszerkezetben a helyének meghatározásánál pedig nyilvánvalóan figyelembe kell venni azt, hogy nem pusztán oktatási, de a szociális ellátást, a kultúrát, az egészségügyet, sőt a tábori püspökség révén a honvédséget is érintő területről van szó. Ezért olyan helyen kell lennie, ahol ez a széles koordináció biztosítható.” Semjén Zsolt azt is leszögezte: „A bukott szocialista kormány nem tudja annyira lerombolni az országot, hogy a Fidesz-KDNP az emberek segítségével ne tudná újjáépíteni.”

A Magyar Nemzetben (31.o.) Pethő Tibor Hátraszaltó címmel mutatja be Rithnovszky Jánost, aki több hónapig lebegett élet és halál között az ötvenes években szerzett katonabalesete miatt. Megvakult, az egyik karját amputálni kellett. A szerencsétlenség óta eltelt ötvenhét évben több könyvet írt, 1956-ban bizottságot alapított, színdarabokat rendezett, rendszeresen horgászott, evezett a Dunán, meghonosította a vakvezető kutyákat hazánkban, tanpályát hozott létre. A kétszer megözvegyült férfi harmadik felsége, Etelka segítségével talált vissza ifjúkora hitéhez. Életgyónást végzett a pesti ferenceseknél, azóta is belső meggyőződésévé vált hite szerint él, s mindezt a czestochowai Szűzanyának köszöni, akihez Etelka 1987-ben elzarándokolt, hogy Rithnovszky János térjen meg.

Magyar Kurír