Napi sajtószemle

A Magyar Demokratában (Arckép 59–60.o.) Juhos Ferenc verbita atya, a rend magyarországi tartományfőnöke nyilatkozik, aki a felvidéki Nádszegen, egy paraszti családba született és ott is nevelkedett. Édesapja nagyapja azt szerette volna, ha a fiából ferences szerzetes lesz, de ő inkább úgy döntött, hogy megnősül, s feleségével öt gyermeket vállaltak. Juhos Ferenc elmondta: eredetileg színészek készült, de mivel traktorosként dolgozott, és nem volt érettségije, ezért, amikor a Révkomáromi Magyar Színház felvételt hirdetett, hiába jelentkezett, sajnálattal bár, de elutasították a kérelmét. Ezért továbbra is traktorista maradt, de lelkileg megbetegedett, pánikba esett, félelmei voltak. „Egyszer olyan rosszul lettem, hogy mentő vitt a kórházba, erős szívdobogásom lett, azt hittem, meghalok. Ez a rosszullét később többször megismétlődött sajnos. De lehet, hogy nem is sajnos, mert igazából itt nyúlt bele Isten az életembe… Vallásos családban nevelkedtem, szüleim, testvéreim vallásosak, de felnőve már kissé eltávolodtam a vallástól. Csak ahogy egyre többször ismétlődtek a rosszullétek, többször volt halálfélelmem, egyre jobban elgondolkoztam fiatalember létemre a halálon. Mi lesz, ha Isten elé kerülök? Fölkerestem egy atyát, életgyónást végeztem, és attól kezdve jártam hozzá havonta gyónni, beszélgetni, így lassan-lassan oldódott bennem a feszültség, és megértettem, hogy mi az élet értelme. Legalábbis számomra, de azt hiszem, minden keresztény számára. Ahogy Szent Pál mondja, ha Krisztus nem támadt fel, akkor mi sem támadunk fel, akkor átvertek bennünket. Megnyugtatott az a tudat, hogy ha meghalok is, az csak átmenet egy másik létbe. Juhos Ferenc elkezdett egy keresztény gyülekezetbe járni, s végül 1991 szilveszterén döntötte el, hogy szerzetes lesz. A fent említett atya tanácsára lépett be az Isteni Ige Társaságába. A verbita tartományfőnök így idézi fel, hogy otthon a szülei hogyan fogadták a döntését: „Mondtam, hogy szeretnék beállni missziós testvérnek. Édesanyám kisebb sokkot kapott, édesapám csak megfordult, és már folytak a könnyei, az egész család belebetegedett. Ekkor árultak el egy titkot. Édesanyám már harminchét éves volt, mikor a szíve alatt hordozott, mikor megszülettem 1969-ben. Sokan mondták a szüleimnek, hogy talán megbolondultak, hogy ilyen idők járnak, és ők mégis vállalják az ötödik gyereket. De ők azt válaszolták, nem lesz semmiféle abortusz, ha négy gyereket fölneveltek, fölnevelik az ötödiket is, mert a gyermek Isten ajándéka, és úgy fogadják el, ahogy ő adta. Mikor édesanyámat vitték a szülészetre, éppen Krisztus testének és vérének ünnepe volt. Édesapám azt imádkozta, hogy akár fiú leszek, akár lány, mint utolsó gyermeket, felajánl Istennek. De ezt soha nem mondták meg, nem akarták, hogy kényszerből vagy külső hatásra válasszam ezt az utat, hanem csak ha Isten is úgy akarja. Aztán, ahogy teltek az évek, el is felejtették, nem is számítottak rá, hogy beteljesül. Ez egyben tanúságtétel is, hogy ha Istentől valamit őszintén kérünk, akkor megadja. Nem akkor, mikor mi szeretnénk, hanem ha eljön annak az ideje.” Az interjúból kiderül az is, hogy Juhos Ferenc később leérettségizett, elvégezte a teológiát is, 2005-ben szentelték pappá, két éve pedig megválasztották a verbiták tartományfőnökévé.

A Népszavában (7.o.) Szunyogh Szabolcs A gádzsókérdés roma szemmel címmel tényként állapítja meg, hogy van probléma a két, „némiképp” valóban különböző kultúrában szocializálódott cigány és nem cigány népesség között, s erre kétféle válasz adható: „Az egyiket a rasszizmus adja, a gyűlölködés, a szélsőséges politikai jobbra tolódás. A másikat a humanista megoldáskeresés, amelynek lényege az emberi jog és emberi méltóság tisztelete.” A cikkíró felhívja a figyelmet a katolikus Kolping-iskolákra: „Ezek nem elitképzéssel, hanem szegény sorsú gyerekekkel, magatartászavaros gyerekekkel, kudarcokon át bukdácsoló gyerekekkel foglakoznak: a maguk módján, a maguk katolikus eszközeivel, de szeretettel, a diák személyiségéből kiinduló pedagógiával.” Szunyogh Szabolcs figyelmeztet: „Lehet keménykedni, magyargárdázni, felvonulni és rémisztgetni a romákat, hogy a helyzet még kezelhetetlenebb legyen. És lehet például arra gondolni, hogy az Örökkévaló állítólag az ő képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Csak nézzünk bele egy cigány gyerek szemébe, bátran és őszintén, és látni fogjuk az Isten tekintetét. Üzenem ezt nektek, mindenhová kereszteket állító jobbikos embertestvéreim.”

Magyar Kurír