Napi sajtószemle

A Vasárnapi Hírek (3.o.) Közös keresztény gyökerek címmel számol be a szombati, Mátraverebély–Szentkúton megtartott, közös szlovák–magyar imanapról (Lásd mai számunkban az Ismerni Isten igazságát és közösségben élni vele című tudósításunkat – a szerk.) A hetilap kiemeli, hogy Seregély István nyugalmazott egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) volt elnöke Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya és a Szlovák Nemzet Anyja támogatását kérte ahhoz, hogy az egymás iránti megbecsülés segítségével képesek legyünk megszabadulni a gőgtől és a kicsinyességtől, ami minden szembenállás forrása. Annak érdekében, hogy a Kárpát-medence népei közösen tapasztalhassák meg Isten jóságát és legyen bátorságuk kimondani a bocsánatkérés és a megbocsátás szavait.

A Népszabadság Utazás című mellékletében (2.o.) Kemecsi Lajos, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos igazgatója nyilatkozik, aki elmondta: a „legkonkrétabb „feladatuk” a gyakran festett szentszobroknak volt és van még napjainkban is. Közülük a leggyakoribb Nepomuki Szent János, az 1393-ban vízbeölt cseh mártírpüspök, a hidak, az utak védelmezője. A gyakran égő házra dézsából vizet öntő Szent Flórián a tűz ellen védi a településeket. A pásztorbotos, az állítók környezetének viseletében megfaragott Szent Vendel – lábánál kutyával – a pásztorok s az általuk őrzött állatok oltalmazója. Szent Vencelhez, Orbánhoz és Donáthoz a gazdag szőlőhozamért könyörögtek. Ha mégsem volt jó a termés, Donát szobrát megvesszőzték. Egy, a Gerecsében, Tardos határában napjainkban megalkotott képoszlop történetét pedig Kemecsei Lajos kutatta fel. Szavaiból kiderül: a XX. század harmincas éveiben két kisgyereknek „látomása volt”, azt mesélték, észrevették, hogy Szűz Mária ül egy faluszéli fán. A fa kezdett kultikus hellyé válni, a tövéhez kis Mária-szobrot helyeztek. A háború után a fa kiszáradt, de kegyeletből senki sem nyúlt hozzá. Csak a „Sztalin” ragadványbeli ragadtatta magát arra, hogy kivágja, eltüzelje. Később egy asszony ugyanott ismét „meglátta Máriát.” A falubeliek képoszlopot faragtak, benne egyszerű Mária-szobor volt. Végül a „Benzin” ragadványbeli falubeli iparos kőoszlopot épített, új szoborral. Körülötte padok sorakoznak. Egyre több gyógyulást remélő zarándokol oda, kialakulóban van egy új búcsújáróhely.

A Magyar Nemzet (Kálvinista fesztivál… 15.o.) beszámol az idei, VI. Református Zenei Fesztiválról, kiemelve, hogy azt két másik rendezvénnyel – a Papírvarázs fesztivál és a Ráday utcai ünnepi könyvhét – együtt tartották meg. A lap szerint az ötletgazda, Böszörményi Gergely kezdeményezése először talán még a református egyház képviselőiben is megdöbbenést kelthetett, hiszen nem mindennapi, hogy valaki kivigye a felekezeti életet az utcára. A reformátusok nem szoktak körmenetben vonulni, mégis a fesztivál egyik leglátványosabb eleme éppen a péntek esti zsoltáréneklő mécsesmenet volt, amely este tízre ért a Kálvin téri református templomba, ahol késő esti zenei áhítattal végződött a nap. Böszörményi Gergely elmondta: a zsoltárok szövegét tartalmazó lapot elhelyezték a környező vendéglőkben is, ahol rengeteg protestáns külföldi, elsősorban német tartózkodott. Közülük sokan csatlakoztak, amikor megtudták, hogy egyházi rendezvényről van szó. Eleinte sok református sem értette, miért kell kimenni az utcára, holott ennek a felekezetnek sem ez, sem a késő estei templomba menetel nem sajátja. Böszörményi Gergely emlékeztetett rá: „A zűrös ’50-es, ’60-as években, amikor mindenhol megfigyelték az embereket, és ebből komoly bajuk is lehetett, a katolikusok minden évben kivonultak, és körmenetet tartottak, vállalva a hitüket, holott tudták, hogy ennek következményei lehetnek. Ezt mi akkor nem tettük meg, ezért most tesszük meg, hiszen ez a hitünk megerősítése is. Többek között ezt bizonyítja, hogy sok evangélikus barátunk is nagy örömmel csatlakozik hozzánk. Ami pedig az esti imádságot illeti, ha a katolikusok tudnak éjféli misére menni, a reformátusok is elmehetnek a templomba este tízre.”

Magyar Kurír