Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Nemzet (8.o.) Bibliákat égettek el az amerikaiak címmel számol be arról, hogy az amerikai védelmi minisztérium közölte: Afganisztán két leggyakoribb nyelvén, dari és pasot nyelven írt bibliákat égettek el a közép-ázsiai országban állomásozó amerikai katonák. A bibliákat még tavaly küldte Afganisztánba egy egyesült államokbeli közösség, ám a bagrami légibázison elkobozták tőlük az amerikaiak, azzal az indokkal, hogy szolgálatban a katonáknak tilos térítő munkát végezniük. A minisztérium jelentése szerint az amerikai hadsereg jobbnak látta megsemmisíteni a köteteket, mert ha kikerültek volna, az afgánok talán azt gondolták volna, hogy a keresztény hitre akarják áttéríteni őket.

Hazai hírek

A Magyar Fórumban (Üldözött, ellenőrzött… 1.,9.o.) Kálmán Peregrin ferences szerzetes, történész nyilatkozik arról, hogyan tartotta felügyelete alatt a kommunista hatalom a katolikus egyházat 1945 és 1989 között. Elmondta: „Az Állami Egyházügyi Hivatal struktúrája lényegesen nem változott, csak 1956 és 1959 között építették le. Ennek egy belső dokumentum szerint az volt az oka, hogy 1956-ban a dolgozók szétszéledtek, és még decemberben is úgy gondolták, a hivatal feladata csak az állami juttatások elosztása lesz. Tehát szükségtelen az önállóság és a sok munkatárs. Aztán szép folyamatosan újjáépült a rendszer, a megbízottak visszatelepedtek a püspökségekre, majd 1959-ben önállósították az egyházpolitikának ezt az irányító szervét. 1971-től egyfajta elitesedés indult meg, ekkortól már többnyire felsőfokú végzettséggel rendelkező személyek váltották fel a korábbi dilettáns társaságot.” A ferences szerzetes szerint az egyháznak „valóban szégyene a különböző szinteken megjelenő kollaboráció. Azt azonban nem lehet állítani, hogy ez általános lett volna, mert akkor mit mondunk a vértanúkra, a meghurcoltakra, akik azért mégiscsak többen voltak, mint azok, akik saját érdekeik miatt behódoltak. Ez egy olyan felnagyított médiafogás, mint az USA-beli pedofilbotrány, ahol végül kiderült, a katolikus egyház a legkevésbé érintett a kérdésben, bár ennek ellenére a sajtó előtt mégis mindenért ő a hibás.” Kálmán Peregrin 2006-ban Ungváry Krisztián történészhez intézett nyílt levélben állt ki Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom–budapesti érsek mellett. Erről a következőket mondta: „Azt próbáltam hangsúlyozni, hogy nem csak állambiztonsági iratokból és sokszor nem éppen elfogulatlan dokumentumgyűjteményekből kellene a múltat megírni, hanem figyelembe kellene venni magát az egyházat, annak belső rendjét is. Ilyen volt nálunk, ferenceseknél a hetvenes évek, amikor Ungváry Krisztián szerint a bíboros hibákat követett el azzal, hogy nem finoman járt el egy-két rendtaggal kapcsolatban. Ungváry nem ismeri a rend akkori helyzetét, illetve egy akkori ministránsgyerek kusza információira épít, és azokat magasztalja fel – Paskai bíboros ellenében –, akiket nem kellene. Az akkor élő rendtagok azonban tudják, mesélik, hogy az Ungváry által hibának említett lépésével a későbbi prímás megtörte a rendben a békepapi vezetést, illetve egy olyan generáció megerősödését eredményezte, akiknek a hatására a ’80-as évek elejére megtöbbszöröződött a hivatások száma. És nem szabad elfeledni azt sem, hogy Esztergom érseke volt az első, lelkipásztori látogatást végző püspök Kárpátalján, a Szovjetunió területén! Paskai bíboros úr nem támadta az egypártrendszert, és személyiségéből, a korábbi helyzetből fakadóan nem is tudott úgy a dolgok élére állni, mint ahogy az idősebbek ezt Mindszenty József alapján gyakran elvárták volna Magyarország prímásától. De az is nagy kérdés, hogy az egyház rendelkezett-e olyan nagy társadalmi bázissal 1989-ben, mint 1948-ban; illetve az is bizonyos, 40 év megszorítás után maga az egyház sem tudta már, mit tegyen, tehet meg, hogyan szóljon egy valamelyest szabadabb világban. Ezt talán még ma is tanuljuk, a relativizmus diktatúrája idején.”

A Heti Válaszban (Dal nélkül 21–24.o.) a súlyosan beteg dalénekes, Cseh Tamás nyilatkozik, aki elmondta, nem retteg a haláltól, „Inkább kíváncsi vagyok, hogyan fog megtörténni. Napról napra gyengülök. Lehet, hogy így, fokozatosan. De nekem megengedte a Jóisten, hogy elrendezzem, amit kell. Amiről mindenki úgy gondolja, hogy majd egyszer, de van még rá idő, hosszú az élet. Akit hirtelen baleset ér, nincs ideje ilyesmire… A Jóistenbe vetett hitem miatt nem félek. Múlt héten járt nálam egy atya is. Csak beszélgettünk. Lesz persze gyónás is, meg minden, ami azzal jár, hogy katolikusnak kereszteltek, noha az Úrral valójában sosem az egyházán keresztül tartottam a kapcsolatot. Sőt, az egyház miatt távolodtam el. Aztán 28 évesen egyszer csak befordultam egy templomba, a csöndben pedig rátaláltam egy ösvényre, amelyre lépve úgy éreztem, beszélhetek Vele. Amikor odakúsztam ott a lába elé, megajándékozott egy iránytűvel. Ha nem is sikerült mindig, azóta igyekeztem jó fia lenni. Néha úgy érzem, hogy beszélek hozzá, ő meg alszik. De nem. Hálás vagyok neki. Hálás, mert hagyott énekelni. Ha úgy látta volna, rossz ember vagyok, a dalokat sem adta volna nekem. Ez megnyugtat. Ezért nem is félek.”

Magyar Kurír