Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszava (16.o.) Pentagon: nem lesz Bibliai idézet címmel számol be arról, hogy eltűnnek a bibliai idézetek a Fehér Ház számára készített napi nemzetbiztonsági tájékoztatók címlapjáról. A lap emlékeztet rá: az idézeteket a Bush-adminisztráció honosította meg, de szerepük ellenérzéseket keltett. Az iraki háború egyik szakaszában, 2003-ban a George W. Bush elnök számára összeállított jelentések a Zsoltárok könyvéből és Péter leveleiből vett idézetekkel kezdődtek. A Pentagonban azonban akadt olyan muzulmán elemző, aki támadva érezte magát, és más alkalmazottakat is aggasztott, hogy a passzusok esetleg nem voltak az alkalomhoz illőek.

Hazai és határon túli hírek

A Magyar Demokrata (24-26.o.) Szövetségben Istennel címmel mutatja be Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekmentő misszióját. Csaba atya elmondta: „Az az igazi autonómia, ha nem mástól várjuk a segítséget, hanem mi, erdélyi magyarok vesszük kezünkbe sorsunk irányítását.” A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője figyelmeztet: egyéni sorsokon keresztül a nemzetet is meg lehet menteni. Hangsúlyozta: „Ha én ezeket a gyermekeket, akik rongyosan, büdösen járnak iskolába, felkarolom, felöltöztetem, megfürdetem, megetetem, akkor a tanár is meg tudja tartani az órát, és a gyerek sem húzza le a többieket a tanulásban. Egy gyermek lelke teljesen kivirul, ha megfürdetjük és tiszta ruhát adunk rá. A sunyi tekintete rögtön szeretetteljessé válik. Így az egész iskola színvonala emelkedik, és a szülő meggondolja, hogy városba járassa-e a gyermekét. Meg kell mentenünk a vidéket. Magyarországon is óriási probléma, hogy kiürülnek a falvak, de a legnagyobb probléma az, amire II. János Pál is felhívta a figyelmünket, hogy életellenes világban élünk, ahol a halál kultúrája virágzik. Szörnyű, hogy az emberek nem vállalnak gyermeket, mert az nem érték. Egy autó, egy tévé, egy ház az érték, de egy házastárs, egy gyermek, azaz az élet maga, az nem érték. A magyar kormány is csak rövid távon gondolkodik, hosszú távú érdekeket nem vesz figyelembe. Csak azt látják, hogy ha tízezerrel kevesebb gyermek születik, akkor az megtakarítást jelent a költségvetésnek, mert annyival kevesebb gyest kell kifizetni.” Böjte Csaba szerint ha életünk nehéz és gondokkal teli, három lehetőség közül választhatunk: „Vagy megfutamodunk a problémák elől, vagy homokba dugjuk a fejünket és nem veszünk róluk tudomást. A harmadik, hogy összeszedjük minden erőnket, szembenézünk a bajjal és megpróbáljuk szebbé tenni a környező világot. Mielőtt pap lettem volna, kerestem azt a közösséget, ahová csatlakozni tudok, jártam politikai gyűlésekre is. Rájöttem, hogy bárhová is csatlakozom, bárkivel is kötök szövetséget, a csapatból nem hagyhatom ki a Jóistent. Szükségem lesz az ő erejére is, hogy a feladatomat el tudjam érni.” A gyermekmentő szerzetes saját tevékenységét egy kirakós játékhoz hasonlítja: a világ teljes egészet alkot, csak az elemek szétszóródtak, sokszor több száz kilométeres távolságba, és az ő feladata, hogy a hiányzó részeket összeillessze. Vallja: ha valaki szomjas, biztos, hogy van valahol számára egy kút is, csak meg kell találni.

Ugyancsak a Magyar Demokratában („Lehet, hogy csoda jön” 28-29.o.) Barlay Ödön Szabolcs ciszterci szerzetes nyilatkozik, akit 65 éve szenteltek pappá. Az elmúlt vasárnap vasmisén adott hálát ezért Istennek. Elmondta: „Istent szolgálni, papnak lenni énnekem gyönyörűség, semmiért nem adnám. Ha újra választhatnék, vagy édesanya vagy pap lennék. Anyának lenni, életet adni, és megmenteni a nemzetet fizikailag is szintúgy csodálatos hivatás.” Szabolcs atya szerint ma Magyarországon káosz van, „mert nem az Isten rendje szerint él a lakosságnak több mint a fele. A trianoni évtizedekben népünk hetven százaléka a Tízparancsolat szellemében élt, és templomban ünnepelte meg a hét első napját: megszentelte Isten nevét. Ma még a magukat hívőnek nevezőknek is csupán tíz százaléka teszi ezt.” Az idén 90 esztendős pap-szerzetes elmondta azt is: „Az, hogy most itt vagyok, Papp Lajosnak köszönhető. Nyolcvanöt éves voltam, mikor kiderült, olyan gyenge a szívemet ellátó érrendszer, hogy bármikor megállhat. Szó szerint egy hajszálon függött az életem. Senki sem vállalt, csak Papp Lajos professzor úr. Mentők vittek le Pécsre, és másnap már operáltak. Előtte azonban beszélni akart velem a doktor úr. A mentő késő este ért le, ő mégis behívott magához. A falon II. János Pál pápa képe lógott. Tudtam, hogy jó helyen vagyok. Mikor a műtét után felébredtem, elkezdtem borzasztóan kiabálni, hogy mikor operálnak már. Ekkor mondták, hogy már rég túl vagyok rajta. Hát kérem, ez az életösztön. Ezt nem tudom, hogy megvan-e a magyarban. Ez az ezt követő néhány hónapban ki fog derülni. Lehet, hogy csoda jön. De az rettenetesen nehéz lesz… Bízom benne, hogy a magyarok Nagyasszonya segít bennünket, mert akkor a kis sejtek összeállnának, s megvalósulhatna a társadalmi kohézió. Hiszen az immunrendszer él. Reményik Sándor így írja: ’nagy magyar télben picike tüzek, lángotokban bízom! Mi lenne, ha összefogódznátok?’

A Népszava (Zsinagógarongálás… 16.o.) beszámol arról, hogy ismeretlenek törték be valószínűleg keddre virradó éjszaka a pécsi zsinagóga közelmúltban felújított ólomüveg ablakait. A lap emlékeztet rá, hogy Baranyában utoljára egy hónapja rongáltak meg templomot: Véménden.

Magyar Kurír