Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszava (2.o.) Magyar papot méltatott Tajvan elnöke címmel számol be arról, hogy Ma Ying-jeou tajvani elnök hálaadó istentiszteleten méltatta a magyar nemzetiségű, de sokáig Tajvanon missziót végző jezsuita szerzetes, Jaschkó István munkáját, mellyel hozzájárult az ottani társadalom jólétéhez. A lap emlékeztet rá, hogy Jaschkó atyát ez év márciusában, 99 évesen érte a halál. Az elnök méltatásából kiderült: a magyar jezsuita szerzetes rengeteget tett a tajvani emberekért, főleg a szegénységük miatt rászoruló, mentálisan sérült gyermekekért. Áldozatos tevékenysége elismeréseképpen megkapta a legmagasabb tajvani polgári kitüntetést.

A Heti Válaszban (56-57.o.) Balla Eszter Simone passiója címmel számol be arról, hogy a XX. század egyik legnagyobb hatású keresztény gondolkodója, Simone Weil századik születésnapját a kortárs zene sajátos módon, egy „sztárcsapat” új produkciójával ünnepelte. Katija Saariaho, Párizsban élő finn zeneszerző Simone passiója című zeneművét a világhírű operarendező, Peter Sellars vitte színre. A Los Angeles-i Filharmonikusokat Esa-Pekka Salonen vezényelte, a narrátor – és időnként Simone – szerepében Dawn Upshaw szopránénekesnő lépett fel. A művet eddig Bécsben, New Yorkban és Los Angelesben adták elő. A beszámoló szerint a rendezőt elsősorban Simone Weil szociális érzékenysége, politikai tevékenysége, a kitaszítottak iránti szolidaritása érdekelte. Peter Sellars elmondta: „Abban a világban, ahol az emberiség történetének legsúlyosabb problémáival kell naponta szembenéznünk, olyan kultúrával vagyunk körülvéve, amely könyörtelenül igyekszik mindent kiiktatni, ami igazán fontos. Ezért is megtisztelő egy ilyen meg nem alkuvó személyiséget színpadra vinni.”

Hazai hírek

A HVG-ben („Túl bonyolult egyházzá váltunk” 42-43.o.) Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát, a Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány elnöke nyilatkozik, aki elmondta: a hagyományokhoz híven Pannonhalmán, talán kevésbé látványosan, de változatlanul folytatják a párbeszédet az ortodox egyházzal, a zsidósággal és a nem vallásos értelmiséggel, „sőt, az iszlám felé is nyitottunk, például a Művészetek Palotáját is megjárt Tér és Imádság című kiállításunkkal. Pannonhalma a magyar vezető értelmiség eszmecseréinek is mindig helyet adott, de igyekeztünk magunkat a politikától távol tartani, mert azt veszélyes területnek tartjuk. Nem zárkóznék el ez elől sem, de ma Magyarországon nehezen elképzelhető ilyen jellegű párbeszéd megteremtése… az egypártrendszerről szinte egyik napról a másikra tértünk át a többpártrendszerre, ám az ehhez való viselkedéskultúránk ennyi idő alatt nem alakult ki. E tekintetben az egyház sajnálatos módon sorközösségben van a társadalommal. Nehéz ma a szekértábort elhagyni, mert a felezővonalon valamelyik oldalról lelövik az embert. Nem féltem magam, de ha lepuffantanak, azzal a sajátjaimnak se használok.” A püspök-főapát kifejtette: „Egyházi alaptapasztalat, hogy ha a világi hatalommal szövetkezünk, onnan várjuk a támogatást, akkor kevesebb esélyünk van közösségeink tartós megtartására – legalábbis a modern világban ez mutatkozik. Európában agyonszabályozott a közösségünk, amely csak nehézkesen működik, távolabb van viszont több szabadsággal megáldott és egyszerűbb szervezet, és ott valahogy szerencsésebben lehet továbbadni a keresztény tapasztalatot. Nem biztos, hogy az európai kereszténység hosszú távon meg tudja őrizni kiemelt szerepét. Az egyháznak megjelenésében, üzenetében egyszerűbbnek kell lennie, túl bonyolult egyházzá váltunk. Szerető és másokat szolgáló lelkületünkben kell radikalizálódnunk. Az egyház elsősorban a hívek lelkében és közösségében él. Fontosak az intézményeink, de sokkal fontosabbnak tartom a közös keresztény tapasztalatot: a feltámadott Úrral való tapasztalás örömét.”

A Heti Válasz (A lélek tesz csuda dolgokat 24-26.o.) Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus püspökkel készített interjút, aki szerint napjainkban „az európai kultúrában megcsömörlött ember kezdi észrevenni, hogy a misztériumnak nagy szerepe van a hétköznapi életben is. Szerzetesként is vallottam, most már püspökként hirdetem is, hogy az emberi lélek sokkal mélyebb és fogékonyabb bizonyos értékek befogadására, mint ahogy azt a hétköznapi kultúra sugallja. Mit sugallja? Harsogja! A fogyasztói társadalom kellemes állapotot, boldogságot ígér. De ez hazug kínálat, mert az ember nem talál lelki békét, nyugalmat, boldogságot, főként akkor nem, ha a testi igényeit minél magasabb fokon próbálja kielégíteni. A keleti egyház épp azt tanítja, hogy fordított arány van a kettő között: érdemes vállalni az aszkézist, a test vágyairól való lemondást, mert akkor a lélek szabadabban tud szárnyalni. Önfeledtebben tekint a lényeges dolgokra.” A görög katolikus püspök elmondta azt is: „… egyik legfontosabb feladatomnak tartom, hogy a cigányságon segítsek. Munkatársaimmal folyamatosan keressük a módot, hogy tehessünk értük valamit. A mostani vezetés sajnos alaposan megnehezíti a dolgunkat. Szeretnénk cigányiskolákat létrehozni, de a mostani törvények szerint ez nagyon nehéz. Persze, lehetséges, ám ha kisebbségi iskolákat alapítanánk, ott cigányul kellene tanítani. Csakhogy a magyarországi cigányságnak csupán elenyésző hányada használja a cigány nyelvet. Szabolcsban még valamelyest, de Borsodban már egyáltalán nem. A Cserehátban nagyon kellenének cigányiskolák, ahol nem a központi tantervek szerint tanítanánk. Úgy kellene foglalkozni a gyerekekkel, ahogy nekik szükségük van rá, nem úgy, ahogy a budapesti központokban meghatározzák. Biztosan jót akarnak ott is, de megkötik a kezünket, amikor az integrációt ránk akarják kényszeríteni. Hiszen tudvalevő, hogy minden gyereknek a saját felfogóképességét figyelembe véve kell átadni a tudást. Az erőltetett integrációval képtelen helyzetbe hozzák a pedagógusokat, akik sem a magyar, sem a cigány gyerekekkel nem tudnak igazán hatékonyan foglalkozni.” Kocsis Fülöp elmondta azt is, hogy a feltámadás ünnepén az örök isteni üzenetről fog prédikálni: „Arról, hogy az élet erősebb, mint a halál. Hogy a húsvét fényének be kell ragyognia a hétköznapjainkat is, és amikor elkeserednénk, nagyon nehéznek érezzük a sorsunkat, akkor is tudnunk kell, hogy van remény. Mindig az élet felé kell fordulnunk. Ezt éppen a föltámadás ragyogó ünnepe mutatja meg nekünk.”

Magyar Kurír