Napi sajtószemle

A Magyar Nemzetben (6.o.) Joó István Egyház, állam, politika címmel reagál arra a balliberális körökben mostanában gyakran hangoztatott állításra, hogy „… a kétharmados felhatalmazású jobbközép kormány alatt összebútorozik állam és egyház.” A cikkíró felidézi, hogy a napokban a Népszava karikaturistája, Pápai Gábor gúnyrajzán Orbán Viktor miniszterelnök lekezelően odaszól a kereszten függő Jézushoz: „Maradhatsz te a történelem ura, de én fogom írni azt.” Joó István fölteszi a kérdést: „Csak műveletlenségről volna szó, beleértve a lap szerkesztőit? Magyarázzuk meg nekik, mi a különbség a monoteista vallások közös Istene és a csak keresztények által vallott istenember, megváltó Jézus között?” A cikk írója megállapítja: „Nagy manapság a balliberális idegesség. Az ideológiai lebernyeg pedig, amit magára ölt, idegesítő. Üres konzervdobozok hangján felzörögnek trón és oltár ismételt összeforrásáról szóló félelemáriák. Hasonló hangvételű produkciók intik a gyanútlan társadalmat az egyházi iskolák térnyerésének hihetetlen veszélyére. Olaj volt a tűzre, hogy máris kikerült egy sarkalatos rendelkezés a törvényből, amelyet valaha azok tettek bele, akik egyként gyűlölik a ’klerikális’ nevelést és az önkormányzati kisiskolákat. Rosszul viselik, hogy többé nem kell büntetőpénzt fizetniük azoknak a helyhatóságoknak, amelyek egyházi kézbe merik adni kényszerűen alultáplált intézményüket. Helyesen észlelik az aggálylovagok, hogy itt új egyházpolitika van kibontakozóban. A konzervatív kormány, ellentétben elődeivel, élénken és érdemben tárgyal az egyházi vezetőkkel. Ez a folyamatos eszmecsere elvezethet oda, hogy megszilárduljanak a felekezetek hátrányos helyzetbe hozott iskolahálózatai.” Joó István rámutat, hogy politika és erkölcs összefüggéseit az Orbán-kormány nem vonja kétségbe. „Nem új dolog ez: hajdan még a liberális gondolkodók is (a valódiak) szerte a világon ismerték a dilemmát: lehet-e erényes társadalom vallási felépítmény nélkül? Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai országirányítók nemhogy szakrális talapzatot, már erkölcsös társadalmat sem akartak. Csak tarrá vághatóan engedelmeset. Az új valláspolitika remélhetőleg megszünteti a hazai egyházak oxigénhiányát. Odafigyelhetünk szavaikra, amelyekben több is lehet ’önerőnél’. Átlényegítő igazságokkal is találkozhatunk, és találkozhatnak a politikusok is. Hogy minél többen államférfiak legyenek. Mert nem elég, sőt nem is jó, ha annyi történik, hogy a vallásos frazeológia teret hódít a közbeszédben.”

A szeptember 23-ai Népszabadság után a mai Magyar Nemzet (14.o.) Az Engedetlenek kritikája címmel számol be arról, hogy súlyos kritikával illette Mayer Mihály pécsi megyéspüspök a címben jelzett, Pécsett rendezett kiállítást. A női alkotók művein többek között egymás arcába harapó lányok, fallikus szimbólumként megjelenő kaktusztól vérző szájú nő, egy saját hasát felsebző kismama szerepel. A tárlat ismertetője szerint a kiállításon a nő erősen sztereotíp ábrázolása változik át a független nővé, így kívánják felhívni a figyelmet a rájuk kényszerített magatartásformákra. Mayer Mihály leszögezte: a tárlat mögött meghúzódó gondolatvilág erkölcs- és családellenes. A főpásztor hangsúlyozta: nem magát a kiállítást ellenzi, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy az hamis ideológiát sugall. Ez esetben az úgynevezett gender, a nemi szerepek semlegességét hirdető ideológiáról van szó, amely szerint a nőknek és férfiaknak elsősorban neveltetésünk során elsajátított szerepei vannak, nem biológiailag adottak a nemek. A kiállítást Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere nyitotta meg, hangsúlyozva a művészet szabad eszközeinek fontosságát.

A Magyar Hírlapban (A banalitás rémuralma 15.o.) Tornai József költő nyilatkozik, aki elmondta: „Toynbee-nak igaza van: minden civilizáció egy nagy központi mítoszon alapul. Európában és Amerikában ez a nagy mítosz – a kereszténység – éppen a francia forradalom, illetve a korábbi reformáció következtében széttöredezett. Azt hiszem, egy társadalom nem helyezhető teljesen racionális alapra… Ma nincs mibe kapaszkodni. A tradicionális társadalmaknak volt egy igazodási pontjuk, amit a társadalom tagjai vagy elfogadtak, vagy rákényszerítették őket. Az istenkirályokkal szemben nem volt mit tenni. Az állam és a vallás kettéválasztásával azonban az állami legitimitás alól kicsúszott a talaj. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a magyar állam 1945 óta illegitim, mert Magyarország apostoli királyság volt, és azt megszüntették… Akik a Szent Korona-tanban hisznek, csak szakrális társadalmat tudnak elképzelni. Bizonyos tekintetben én ennek nem is vagyok ellene…” Tornai nem tudja elképzelni a magyarságot a két nagy eredetmítosz – a csodaszarvas és Emese álma – nélkül, „Ezek mélyen belevilágítanak a mi lelki világunk felépítésébe. Ezekhez a mítoszokhoz kapcsolódik a Kazáriából átjött magyaroknak az államalapítási képessége, amivel megelőztük az itt lakó népeket… A kereszténység – még mielőtt mi megjelentünk volna Európában – hasonlóképpen megszervezte a maga államalakulatait. Ezek apostoli királyságok voltak a pápa uralma alatt. Amikor Magyarország idecsatlakozott, voltaképp eben gubát cserélt. De erre szükség volt. Ha a királyaink nem szentek, akkor nem lehetett volna egyben tartani a kezdetektől fogva soknemzetiségű országot. Ehhez mítosz kellett… A mítoszok mára elfogytak. Ezt a nácik és a kommunisták fölismerték. Csak úgy lehet nagy birodalmat alapítani, ha megteremtjük a germán felsőbbrendűségnek, vagy a kommunista párt mindenhatóságának a mítoszát. A vezérnek istenszerűnek kell lennie. Szinte komikus, ahogy ezek a diktatúrák lemásolják – profán módon – a szent kultuszát… Mára azonban a mítosz lehetetlenné vált. A kereszténység is meghasonlott önmagával. Már nem irányítja az európai társadalmakat… A mai civilizációban semmi más nincs, csak banalitás.”

Magyar Kurír