Napi sajtószemle

A Magyar Nemzet RTV mellékletében (3.o.) Lőcsei Gabriella Rokonunk, Szent János Pál címmel az április 27-én XXIII. Jánossal együtt szentté avatandó lengyel pápa apostoli szolgálatát méltatja, kiemelve: szavai sokáig visszhangzottak az emberek lelkében, talán, mert II. János Pál a leggyakrabban arról szólt, amit az emberiség hallani szeretett volna: „A szeretethez nem kell teli erszény…”, „minden jó gyökere a szeretet, nélküle a gazdag is szegény, vele a szegény is gazdag…”, „a szeretet az otthonainkban kezdődik… Ha a szülőknek nincs idejük egymásra, a családokban kezdődik el a világ békéjének a felbomlása…”, „a legszörnyűbb szegénység a magány, és az az érzés, hogy senki sem szeret minket.” 

Az erdon.ro Vándorok és útépítők vagyunk az életben címmel számol be arról, hogy a váradi Székesegyházban virágvasárnap bemutatott szentmiséjén elmondott homíliájában Böcskei László megyéspüspök hangsúlyozta: a virágvasárnapi jelenet mindig időszerű, az Úr most is küldi az övéit, hogy készítsék elő Krisztus bevonulását az emberek életébe. A főpásztor kifejtette: az egyházi év folyamán vannak olyan ünnepek, amikor nincs szükség prédikációra, mert olyan gazdag és kifejező a liturgia, hogy nincs mit tovább magyarázni, boncolgatni rajta, ami a híveknek az üdvösség szempontjából fontos, az úgyis megérinti őket, megmozdít valamit az életükben. Ilyen ünnep a virágvasárnap is, amikor a szertartás üzenete talán könnyebben célba ér. Amiért talán mégis szólni kell róla, az azzal indokolható, hogy az emberek általában beszélni szoktak a fontos dolgokról, amelyek életbevágóak számukra, szeretik megosztani másokkal is örömeiket, sikerélményeiket. A virágvasárnap a saját üdvösségünket is előrevetítő eseménnyel érint meg bennünket, kevés olyan esemény volt a világtörténelemben, melyről annyit beszélnének, mint Krisztus szenvedéséről és kereszthaláláról, mely annyira mélyen érintené az életünket, mint a passióban összefoglalt történet. Ez az ünnep azonban nem csak az emlékezésről szól, ugyanis mi is részesei vagyunk annak a történetnek, amiről az evangélium beszámol. Jézus jeruzsálemi érkezése, vonulása és haladása állásfoglalásra késztet bennünket, hiszen ez nem egy önmutogató parádé vagy egy manapság divatos felvonulás volt valaki ellen vagy mellett, hanem egy küldetésnek a tudatos folytatása, ismételt felvállalása annak beteljesülése, megváltásunk árának törlesztése felé. Böcskei László arra is felhívta a figyelmet: Jézus követése megérintheti lelkünket és szívünket, mert mindannyian vándorok vagyunk. A kiindulópontra hívtak valamikor, majd arra ébredtünk hirtelen, hogy a pályán vagyunk, s több út áll előttünk: csábító, idillikus, vagy éppen ellenkezőleg, veszélyes és kilátástalan. Csakis tőlünk függ, hogy miként élünk a lehetőségekkel, útépítőként milyen modern és többsávos sztrádát építünk magunknak. Az útválasztás tehát egy eszköz is számunkra, hogy milyen módon haladunk célunk elérése felé, a vallásosságunk szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, hogy melyik mellett kötelezzük el magunkat. A virágvasárnap olyan ünnep, mely arra tanít bennünket, hogy a legjobb út mellett döntsünk, lehetőséget biztosít számukra arra, hogy elmélkedjünk azon, milyen helyet szánunk magunknak a jeruzsálemi tömegben, hol állunk és kit követünk, kísérünk célunk elérése érdekében.

A Magyar Nemzet (2.o.) Nagyhéten többen gyónhatnak címmel közli, hogy húsvétra készülve a pesti ferenceseknél hat, a budai rendházban pedig kettő-négy pap áll a gyónni szándékozó hívek rendelkezésére, a déli órákat kivéve egész nap. A Ferenciek terén a nagyhét minden napján 8-12-ig, és 16-19 óra között, a Margit körúton pedig reggel fél nyolctól délig és 17-20 óráig gyóntatnak az atyák. Pasaréten a három szent napon, vagyis csütörtökön, pénteken és szombaton reggel 7-8 óra között, csütörtökön 16-18 óráig, pénteken 14-18 óra között, szombaton 16-20 óráig, napközben pedig a plébánián is lehet gyónni. Megnövekedett időkeretben állnak a hívek rendelkezésére Esztergom, Gyöngyös, Rózsadomb, Sümeg, Szécsény, Szeged, Szombathely, Zalaegerszeg ferences templomaiban is.

A Népszabadság (18.o.) Nem az a názáreti, akit várunk címmel mutatja be Reza Aslant, akinek a közelmúltban jelent meg A zelóta: a názáreti Jézus élete és kora című könyve, ami az Amerikai Egyesült Államokban a sikerlisták élére került. A szerző muzulmánnak született, fiatalon volt egy Krisztus-korszaka, ma pedig ismét az iszlám követője. Reza Aslan így ír könyve bevezetőjében: „A folyamat során megismert Jézus talán nem az a Jézus lesz, akit várunk. Biztosan nem az a Jézus lesz, akit a mai keresztények ismernek. De ő lesz az a Jézus, akit a történeti kutatás eszközeivel megismerhetünk. Minden más hit kérdése.” A szerző Jézusa „harcos zsidó nacionalista, nem pedig az alázat mintaképe, aki a másik orcáját is odatartja az ütésre.”

A Magyar Nemzet RTV mellékletében (3.o.) Lőcsei Gabriella Lóri pap keresztje címmel mutatja be a dél-erdélyi Tűr községet, amely tavaly ünnepelte fennállásának 700. évfordulóját. A község magyar papja Kemenes Lóránt, aki a Székelyföldön született, Rómában képzett lelkipásztor, korábban a szórványsorsot hírből sem ismerte. Csáky Zoltán Ébredés című dokumentumfilmjéből kiderül: Lóri pap – a környékbeliek csak így emlegetik – a Tűrön töltött hét esztendő alatt a kisebbségben élők körülményeit, lehetőségeit, de az alaptermészetüket is alaposan kiismerte, „pártfogásuk, mi több: módozatait is megtalálta.” Lóri pap az ifjú pároknak azt ígéri – és ígéretét be is tartja –, hogy ha egy éven belül gyermekük születik, a kisded pelenkáinak költségét az első születésnapjáig ő, a falu papja állja. A nagymamákat pedig, akik az iskolából hazatérő gyermekeket fogadják, arra biztatja, magyarul beszéljenek unokáikkal, amikor az ebédet találják nekik. A gyermekeket nyári táborozások során ő maga is magyar szóval irányítja. Ébredés címmel, Balázsfalváról, hetente kétszer magyar rádiót üzemeltet, a szószékről pedig vasár- és ünnepnapokon a reményről prédikál, természetesen magyarul.

A maszol.ro Transzcendencia a költészetben vagy költészet a transzcendenciában? címmel számol be arról, hogy a 15. születésnapját rendezvénysorozattal ünneplő Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület (FIKE) rendezvényt tartott a kolozsvári Bulgakov kávézóba. A meghívottak – Demény Péter, Visky András, Karácsonyi Zsolt és Egyed Sándor – a következő kérdésekre keresték a választ: Ott lehet-e akaratlanul is a versben a transzcendens? Lehetséges-e az alkotás az Isten léte nélkül? Az egyház hátrált ki a költészet mögül, vagy a költészet az egyházból? Demény Péter röviden meghatározta a költő létmódját mint kereső emberét, aki ennek következtében az istenkeresést sem úszhatja meg, értelemszerűen kutatja azt a magasabb Erőt, aki töretlenül képviseli az értékeket, amelyek hordozásában az ember nem tud mindig kitartó lenni. Szüksége van rá, vágyik rá – a költészet pedig a vágyból táplálkozik.
Visky András szerint az Isten persze úgy is „kereshet valamit” a költészetben, ha a költő nem keresi Istent. Sokszor nem is a költőn múlik, hogy a transzcendens visszaköszön-e a versből. Arról már van tapasztalatunk, hogy nem Isten nevének a használatától lesz egy alkotás istenes vers, illetve egy korábban szerelmes versnek hitt műről harmadik olvasatra megállapíthatjuk, hogy inkább istenes versnek tűnik, még ha nem is annak szánták. Feltevődik tehát a kérdés, hogy van-e vajon a nyelvnek Isten-emlékezete, ami elkerülhetetlenné teszi, hogy kitekintsen a sorok mögül az istenarc? Szinte válaszként hangzik Karácsonyi Zsolt felvetése: talán nem is annyira a transzcendenst kéne keresnünk a költészetben, hanem fordítva, hiszen a költészet a transzcendencia része – ha igazán jó, akkor bármiről is szóljon, érezhető, hogy földön túli, nem evilági. Az egyébként református lelkész Egyed Sándor arra emlékeztetett, hogy a teremtés maga a szóból jött létre, tehát az alkotás az Istenéhez hasonló munka: a szavaimmal egy új világot hozok létre. „Azért lehetséges az alkotás, mert van Isten. Aki nem hisz benne, annak is csak ezért sikerülhet.” A beszélgetés moderátorával, Rácz Norberttel egyetértettek a meghívottak abban, hogy létezik egy kétes értékű, irodalmi szempontból akár lényegtelennek mondható „vallásos szépirodalom”, ami inkább giccs, viszont abban is megegyeztek, hogy ezeknek is van létjogosultságuk, nem szapulni kell ezeket, hanem csak elfogadni. „A hitbuzgalmi költészetnek megvan a maga legitimitása, mint ahogy a népi vallásosság megnyilvánulásainak is. Ne feledjük el, hogy az ikonok sem festőművészek munkái” - mondta Visky András.
Ugyanakkor többek ellenérzését szavakba öntve Demény Péter röviden kifejtette, mit ért giccs alatt, és az miért bántó: „Engem zavar mindig, amikor valaki túl magabiztos valamiben”. Másrészt meg a vallásos klisék szajkózása sem emeli művészi szintre az alkotást. Nemes Nagy Ágnest idézi a költő: „a vers a sorközökért íródik”.
A közönség soraiból hangzott el a kérdés, hogy merre is tart ma a költészet, amely évszázadok eltelte után leszállt az egyház szekeréről. Válaszában a kérdést rögtön megfordította Visky András: nem a költészet lett hűtlen, hanem az egyház vált le a költészetről, de egyáltalán a kortárs művészetről – kényelemből, és beemelte ezek helyébe a giccset, mert az problémátlan. Lehet, hogy az egyház túl finnyás lett, és az Énekek éneke ma nem kerülne be a Bibliába – ahogy Visky András felvetette –, viszont mindig az egyes emberek döntése az egyházon belül is, hogy miként viszonyulnak a művészethez. Demény Péter rámutatott: a püspök Makkai Sándor írta Adyról az egyik legkorábbi és legszebb esszét, Bartókra pedig a református Bánffy Miklós mondta ki, hogy „ő kell”. „Ma is van bátorság – ha máshol nem, hát a költőkben és a hitből élő emberekben” – mondta Egyed Sándor bizakodóan. A kérdező így fogalmazott: „az ige mögül kivonult a szó”. A meghívottak azonban cáfolták, hogy ez így lenne. Karácsonyi Zsolt szerint akár ma is össze lehetne állítani egy antológiát kortárs istenes versekből. Ezt tükrözték az asztal mellől felolvasott művek is: sajátok és hozottak, Isten nevét kimondók és elhallgatók egyaránt.

Magyar Kurír