Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Nemzet (8.o.) A Vatikán elítélte a holokauszttagadást címmel idézi Federico Lombardi szentszéki szóvivőt, aki kijelentette: „A Vatikán elítéli a holokauszt tagadásának minden formáját… Aki tagadja a holokausztot, az semmit sem tud, sem Isten misztériumáról, sem Krisztus keresztjéről. Még súlyosabb a tagadás akkor, ha egy pap vagy egy püspök szájából hangzik el.”

A Népszava (2.o.) Bocsánatot kért Williamson címmel számol be arról, hogy bocsánatot kért XVI. Benedek pápától Richard Williamson tradicionalista katolikus püspök az általa kavart viharért, amelyet a holokausztot tagadó kijelentéseivel okozott. Az interneten pénteken megjelent levelében Williamson közölte: őszintén bánja, hogy „szükségtelen gyötrelmeket és gondokat okozott a Szentatyának.”

Hazai hírek

A Népszabadságnak (4.o.) Ismét… rövid interjút adott Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát, abból az alkalomból, hogy – amint arról január 29-ei számunkban hírt adtunk (Várszegi Asztrik további kilenc évre pannonhalmi főapát – a szerk.) – a Pannonhalmi Főapátság konventkáptalanja újabb kilenc évre bizalmat szavazott neki az 1991-ben megkezdett főapáti szolgálatához. Várszegi Asztrik elmondta: továbbra is az egyén és a közösség belső békéjének megteremtésére törekszik. A bencés regulából is fakadó párbeszédet, a kapcsolatok nyíltságát támogatja a rendben, az egyházon belül, s az egész társadalomnak is ezt a magatartást kellene képviselnie. A püspök-főapát az egyház és a társadalom kapcsolatáról azt mondta: a társadalom és az egyház között a közös értékek keresése a járható út. A fiatalok neveléséről szólva kifejtette: a bencéseknek, mint gimnáziumot működtető tanító rendnek a modern világ legerőteljesebb kihívásaival kell megbirkózniuk. Ezek közül a legnagyobb veszély az individualizmus, amelynek egyik megnyilvánulási formája a magyar társadalomban is tapasztalható önzés. Az önzetlenségre, a szociális érzékenységre, a kiszolgáltatottakkal, a peremre sodródott embertársainkkal történő, előítéletek nélküli sorsvállalásra neveljük a tanulóinkat – mondta az újraválasztott főapát.

A Magyar Hírlap (9.o.) Ahol kutyából lesz szalonna címmel mutatja be a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthont és vezetőjét, Victorné Erdős Esztert, aki a közelmúltban megkapta a Bethesda Gyermekkórház hat éve elhunyt igazgatójáról, Dizseri Tamásról elnevezett díjat. A lelkigondozói és addiktológiai-narkológiai szakképesítéssel is rendelkező, 49 éves lelkésznő fiatal kora óta gyógyít kábítószerfüggő fiatalokat. A református egyház az ő szolgálatával hozta létre 1986-ban a ráckeresztúri, majd 1989-ben a zsibriki drogterápiás otthont. Victorné Erdős Eszter vallja: „A mi terápiánk lelke a lélek terápiája… a felebaráti szeretet és irgalmasság nélkül a legjobb gyógyszer és módszer is kevés a beteg gyógyulásához.” Ezért náluk a terápia zsinórmértéke, iránytűje az irgalmas szamaritánus példázata, amellyel Jézus megvilágosítja az őt kérdező zsidó törvénytudót, hogy nem az a lényeg, ki az én felebarátom, hanem az: kinek válhatok én felebaráttá? „Nyilvánvalóan annak, akinek a szenvedése részvétet vált ki belőlem, és nem csupán együtt érzek vele, hanem tettekkel is segítek neki. A hit és a terápia úgy kapcsolódik össze, ahogy Jézus az örök életet kereső, gazdag ifjúnak azt válaszolja: oszd szét vagyonodat a szegények között, aztán gyere, kövess engem. A ráckeresztúri és a zsibriki rehabilitációs otthonokban mi egy életformát, egy struktúrát szeretnénk megmutatni, vagyis hogy hogyan lehet teljes, boldog életet élni” – mondta a lelkésznő. A riportból kiderül az is, hogy bár a két református szeretetotthont kábítószerfüggő fiatalok gyógyítására, kezelésére és segítésére hozták létre, és működtetik a szeretet gyógyító erejében hívő keresztyén emberek, a vallásos hit és életgyakorlat nem feltétele sem a betegfelvételnek, sem a terápiás programban maradásnak. Nem mindenki jut hithez, vagy válik gyakorló keresztyénné, aki meggyógyul, és nem minden drogos gyógyul meg, aki hitre jut. Ám a gyógyíthatatlannak látszó szenvedélybetegről sem mondanak le, mert „ami az embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges.” A misszióban családtagként bánnak a betegekkel. A terápia nagyrészt egyéni és csoportos beszélgetésekből, közös étkezésekből, imádkozásokból, éneklésekből, házi- és ház körüli munkákból áll össze. Ebben a kölcsönös szeretetszolgálatban nap mint nap megszületik a csoda, a megtérés és a gyógyulás. Egy volt lakó, ma az otthon munkatársa tréfásan azt mondja, hogy az ismert szólással ellentétben, Ráckeresztúron igenis kutyából lesz szalonna.

Magyar Kurír