Napi sajtószemle

Sajtóvisszhang XVI. Benedek pápa nagy-britanniai apostoli látogatásáról

A Magyar Hírlap (6.o.) Nagy sikere volt a pápának Britanniában című összeállítása angol lapokból idéz. A The Tables című liberális katolikus hetilapban Catherine Pepinster megállapítja: „A látogatás egyesítette a katolikusokat, és megmutatta a korábban kimértnek, távolságtartónak és tekintélyelvűnek vélt pápa emberi arcát… a Vatikán rottweilere valójában egy félszeg, szívélyes és törékeny öregember.” A konzervatív The Times rámutat: XVI. Benedeket az első hivatalos pápalátogatás előtt „távoli, szélsőséges teutonnak” tartották. „Látogatása során azonban teljesen más fénybe került, és az anglikán és a katolikus egyház közötti feszültségek enyhítését célzó nyilatkozatai – például a közös hagyományokra és kultúrára való hivatkozása – nagy szerepet játszottak ebben az átalakulásban. Mind szerettünk volna odabújni hozzá, és megáldatni vele gyermekeinket.” A szintén konzervatív Daily Mail szerint a négynapos látogatás során a pápa „Bármerre járt, sokkal nagyobb sikere volt, mint a Vatikánban korábban remélték.” A legnagyobb brit bulvárlap, a The Sun is egyetért ezzel, elismerve, hogy a látogatás „a vártnál jelentősebbnek bizonyult.” A liberális The Independent reméli: a látogatás után a vallási kérdések iránt kevéssé érdeklődő országban középpontba került a katolikus egyház, és XVI. Benedek „bizakodóbban térhetett haza, mint ahogyan érkezett.” Az MH azonban megjegyzi: maradtak olyan csoportok, amelyekhez a pápa nem szólt. A már idézett Catherine Pepinster közéjük sorolja a homoszexuálisokat és a nőket, „akik nem tudják, mi a szerepük az egyházban.” A baloldali The Guardian az ateistákat nevezte meg hasonló rétegként.

A Népszabadságban (15.o.) Gábor Bálint Pápalátogatás egy pápátlan korban címmel megállapítja: „A pápa útja nem a doktrína diadalútja. Nagyot változott minden II. János Pál kelet-közép-európai lelkipásztori látogatása óta. Egy erejében, kulturális befolyásában gyengülő egyház megnyilvánulásai ezek. Nem felülről, magasságokból jövő hang Benedeké. Válságok találkozása ez. Dialogikus viszony. Küzdelmes és feszültséggel teli. Amit a pápa kijelent, nem talál automatikus elfogadásra. Sőt, a multikulturális közeg visszakérdez. Ám ebben az ingajátékban lesznek élőek Benedek kijelentései. Még nem érett meg az idő. De hamarosan, egy belső krízisére ráébredő katolicizmus majd mind hitelesebben szólaltatja meg ugyanezeket a kérdéseket. Amikor a pápa kijelentései legalább annyira kérdezés is. Kifelé és befelé, egyházon belülre. Európa szekularizálódó kultúrája krízisben van, jelenti ki. Joggal. Értelmes ember nem vitatja ezt. Aggodalommal tölti el a pápát a kereszténység marginalizálása. Agresszív szekularizációról beszél, mely a vallást ki akarja szorítani a közéletből, a magánszférába. A globális pénzügyi és gazdasági válság hátterében morális válság tátong. A kontrollálatlan emberi önzés. Ennek fényében is figyelmeztet, nem szabad a keresztény ünnepeket kiiktatni. S a tolerancia nem csaphat át a vallás diszkriminációjába. Európa keresztény gyökereit meg kell őrizni. Egyedül így maradhat fenn a személy, az emberi méltóság iránti érzékenység tere. Igen, ez így van. A másikban való hit és bízni tudás nélkül eltűnik a közéletből az analízis. Az elemezni tudás. A helyzetek komplex látása, közös elemzése. S helyette beköszöntenek – látjuk saját közbeszédünkben is – a totalitárius magabiztosságok. Vagy a totalitárius valóságshow-k. E rokon ’rendszerek’.” A katolikus lelkipásztor cikkíró lehetségesnek tartja, hogy XVI. Benedek az utolsó pápa, aki még a ’keresztény világ’ hangján szólt, mégis, hisz abban, hogy „… másról szól ez a történet. Másról is. A kijelentő pápa – mert ő még tényleg az – azonban fontos küszöböt feszeget. Benedek konzervativizmusával együtt is a határterületek pápája lett. Mert analizál. Pápaként. Egy pápátlan korban. Úgy tesz nem feltétlen elfogadandó kijelentéseket, hogy teret teremt a kritikus reflexióra. Katolikusainak ezt kéne megfigyelni. Az abban rejlő lehetőséget, amit a kultúra új felfogása, annak megértett közös válsága rejteget. Valami olyasmi ez, mintha egyszer csak elkezdenénk beszélni itt, Magyarországon a közös haza közös válságáról. Valósághoz közeli nyelveken.”

Egyéb téma

A hazánkban tartózkodó XIV. dalai láma, Tendzin Gyaco a Magyar Nemzetben (Karl Marx követője… 1., 10. o.) elmondta: „Marxista vagyok, de elvetem a leninizmust és a sztálinizmust.” A tibeti buddhisták vallási, politikai vezetője felidézte: az ötvenes évek közepéig tisztelte Mao Ce-tung kínai kommunista pártfőtitkárt, de a kínai vezetőség baloldali fordulata után sem a maoista kommunizmust, sem a főtitkárt nem tudta tisztelni. A dalai láma elmondta azt is: „A buddhizmus eredetileg a Kelethez tartozik, a Nyugat zsidó-keresztény hátterű és bizonyos mértékig mozlim. Mindig azt mondom, tanításaim során is, hogy jobb megmaradni a régi hitnél. Ugyanakkor mindig van a sok-sok millió ember közül néhány, akik számára a buddhizmus megfelelőbb a többi vallásnál. Ahogy a tibetiek között is van néhány keresztény és néhány mozlim is. A buddhizmus mindig magában hordozza a helyi jellegzetességeket, mint a tibeti, a kínai, a japán vagy a koreai buddhizmus. A nyugati buddhizmus is működőképes lehet. Az alapelveknek azonban mindig tisztáknak kell maradniuk, az eredeti szanszkrit forrásból kell táplálkozniuk. Külsőleg lehet különbség a nyugati és a keleti ember között, de érzelmi-szellemi téren pontosan ugyanolyanok vagyunk.”

Magyar Kurír