Napi sajtószemle

– 2014. október 24., péntek | 9:20

Az október 24-i lapok szemléje

A Népszabadság (8.o.) Ferenc: Életfogytiglan egyenlő halálos ítélet, a Magyar Nemzet (14.o.) Ferenc pápa a halálbüntetés ellen, a Frissujsag.ro Ferenc pápa: az életfogytiglani büntetés rejtett halálos ítélet címekkel számolnak be arról, hogy a Szentatya tegnap, a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság tagjait fogadva a halálbüntetés és az életfogytiglani börtönbüntetés eltörlését, valamint a börtönkörülmények javítását szorgalmazta. Ferenc pápa kijelentette: az életfogytiglani börtönbüntetés sem más, mint rejtett halálos ítélet.

A Népszabadságban (10.o.) Sipos László A demokrácia, ahogy egy keresztény látja címmel arra keresi a választ, mi korlátozza a mindenkori többség hatalmát a társadalomban? A válasz Aquinói Szent Tamásig nyúlik vissza, aki szerint az embert, éppen azért, mert az Isten saját képmására teremtette, megilleti – ha nem is ugyanolyan mértékben – az Istennek kijáró tisztelet és méltóság. „Oly nagy ezen méltóság, hogy az ember felett csak Isten áll… Az emberi méltóság pedig azt jelenti, hogy az ember természetszerűleg szabad, ésszel és személyes akarattal rendelkező lény – hiszen Isten képmása.” A cikkíró rámutat, hogy Szent Tamásnak az emberi méltóságról vallott keresztény elveit elfogadták az első liberális gondolkodók is, és nevesítették is a szabadság fogalmát: gondolat- és sajtószabadság, gyülekezési jog, vallásszabadság, a magántulajdonhoz való jog, bírói függetlenség, a hatalmi ágak szétválasztása. Ez a liberális minimum, ami egyáltalán nem jelent liberalizmust, „hiszen nekem, keresztény embernek elfogadhatatlan a liberalizmus szélsőséges szabadságfelfogása. Viszont a kereszténydemokrata pártok is elfogadják a liberális minimumot, és az ezen alapuló liberális demokráciát” – írja a cikkíró. Leszögezi: „A liberális demokrácia nekünk, keresztényeknek is a Szent Tamás-i emberi méltóság és az emberi szabadságjogok által korlátozott többségi hatalmat jelenti… De ha az alapvető szabadságjogokban egyetértünk is politikai ellenfeleinkkel, van mit tanítanunk nekik: szolidaritás, az elesettek támogatása, egyenlőség, munkához való jog, szociális ellátás, igazságos elosztás. Viszont mi keresztények sem engedhetjük meg senkinek, hogy megsértse a saját és ellenfeleink alapvető szabadságjogait, emberi méltóságát. Erre kötelez minket Szent Tamás”.

A Maszol.ro (Egyházi… ) és a Nyugatijelen.ro (Jóváhagyta… ) beszámolói szerint visszafizetés alóli mentességet szavazott meg a kormány azoknak az egyházi, de nem papi szolgálatot teljesítő alkalmazottaknak, akik az érvényben lévő normatívák, a Számvevőszék, valamint az egyéb ellenőrző intézmények vizsgálatainak értelmében, 2011-2014 között nem a közpénzből fizetett havi jövedelem egységességének megfelelően kapták meg fizetésüket. Horváth Levente, az RMDSZ munkaügyi államtitkára közölte ezt a sajtóval.

Az Erdon.ro Hit, ima és idegsebészet címmel adja hírül, hogy David I. Levy híres amerikai idegsebész látogat el a közeljövőben Nagyváradra, hogy bemutassa nemrég napvilágot látott könyvét, mely a hit és az orvostudomány kapcsolatáról szól. A nagyváradi polgármesteri hivatalnál tartott szerdai sajtótájékoztatón Marinela Murg, a Hospice Emanuel igazgatója kifejtette: nagy megtiszteltetés, hogy Nagyváradon fogadhatják a híres idegsebészt, aki főleg aneurizmákat, illetve agyvérzés nyomán kialakult rendellenességeket orvosol műtéti úton, ezenkívül tanácsadóként együttműködik olyan cégekkel, melyek különféle, agyvérzés esetén szükséges orvosi műszereket gyártanak. A kaliforniai orvosprofesszor, akit többször is az év orvosának, illetve az év legjobb sebészének választottak meg Amerikában, ezúttal nem szakmájában tart előadást: a jelenlévők arról tudhatnak meg többet, hogy idegsebészként miként tapasztalta az imák erejét a páciensein. David Levy több tíz tudományos cikk szerzője, s 2011-ben írta meg a Gray Matter (Szürkeállomány) című könyvét, mely az orvostudomány és a hit drámai kereszteződéséről szól. A kötetet a Scriptum Kiadó is megjelentette. A Váradon megszervezett események során tíz százalékos kedvezménnyel lehet majd megvásárolni, azaz 26 lejért.
Az első nagyváradi rendezvény jövő kedden, október 28-án lesz, 17 órától, a városháza dísztermében: ekkor mutatják be az orvosprofesszor románul megjelent könyvét. Egy nappal később, szintén 17 órától, a filharmónia termében David I. Levy előadást tart Spiritualitás, empátia és boldogság a orvosi gyakorlatban és az életben.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír