Napi sajtószemle

A Magyar Hírlapban (4. o.) Kacsoh Dániel Gyertyaláng az elhunyt szerettekért című írásában rámutat: „November 1-je, mindenszentek a megdicsőült egyház, november 2., halottak napja a szenvedő egyház ünnepe. Az elhunyt, az üdvösséget még el nem nyert hívekért imádkoznak a keresztények.” A szerző idéz Ferenc pápa egyik szentbeszédéből: „Krisztus vére tett bennünket igazzá, és nyitotta ki az égbolt kapuit előttünk. Ha azon testvéreinkre gondolunk, akik már a mennyországban vannak, tudjuk, hogy ez azért van, mert Krisztus tisztára mosta ruhájukat. Ez a mi reménységünk. Ha életünk során Krisztussal haladunk, nem fogunk csalatkozni.”

Ugyancsak a Magyar Hírlapban (12. o.) Faggyas Sándor Isten bolondja vagy a sátán gyermeke? címmel emlékeztet rá: három év múlva lesz kereken 500 éve, hogy Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én kiszögezte a búcsúra vonatkozó 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, és ezzel a közfelfogás szerint elindult a reformációként ismert spirituális, vallási, egyházi folyamat, amely csakhamar politikai, társadalmi és gazdasági dimenziót is kapott. A cikkíró szerint máig megoszlanak a vélemények arról, hogy a szászországi pap tanár, vagy inkább a pápaság idézte-e elő az egyházszakadást.

Az Erdon.ro „Kálvin közel áll a magyar emberhez” címmel készített interjút Csűry Istvánnal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökével abból az alkalomból, hogy ma van a reformáció emléknapja, és az idén fejeződik be a 2009-ben indult Kálvin-évek rendezvénysorozat. A református püspök leszögezte: „A magyar ember nagyon Kálvin-centrikus. A Magyar Református Egyház is nagyon a szívén hordozza Kálvin életművét, olyannyira, hogy humorosan szoktunk emlékezni arra: nem egy gyülekezetben történt meg, hogy mikor a hívek megtudták, hogy Kálvin János tulajdonképpen Jean Calvin és francia, akkor meglepődtek, mert azt gondolták, igazi, tőről metszett magyar ember volt. Kálvin gondolkodása ugyanis annyira közel áll a magyar ember lelkületéhez, főleg ami a határozottságot és céltudatosságot illeti. És ez a közelség, amikor megismerjük az életét, a maga nyomorúságát –  mert egy olyan emberről beszélünk, aki elég sok betegséget hordozott röpke ötvennégy esztendő alatt, ameddig élt – még nyilvánvalóbbá válik. De ugyanígy említhetném az emberi kapcsolatait, és azokat a konfliktusokat is, melyekben érintett volt, amikről tipikusan azt is lehetne mondani, hogy a magyar ember sorsában is visszatükröződő pillanatok. A Kálvin-emlékezések azonban azon túl, hogy magunkhoz közelinek tartjuk őt, azért is nagyon lényegesek, mert a református gondolkozás, illetve ami az igehirdetés és -hallgatás lényege, vagy Isten üzenetének az igén keresztül való megfogalmazása, ennyire erőteljesen egyik reformátornál sem domborodott ki, mint Kálvin Jánosnál. Tehát adott az ember Kálvin, aki a magyar emberhez áll közel, de az igehirdető Kálvin is, aki a vallásos istentiszteletet kereső emberhez van közel.”

Bodnár Dániel/Magyar Kurír