Napi sajtószemle

– 2014. november 25., kedd | 12:25

A november 25-i lapok szemléje

A Népszava (Ferenc pápa… 8. o.) beharangozza, hogy a Szentatya ma délelőtt Strasbourgba látogat, és beszédet mond az Európai Parlament ülésén. A pápát Martin Schulz, az EP szocialista elnöke hívta meg tavalyi vatikáni látogatása során. A lap megjegyzi: a meghívást egyes baloldali képviselők azzal bírálták, hogy az ellentétes az EP vallási semlegességével, de ezt a véleményt kevesen osztják Strasbourgban. A Népszava szerint Ferenc pápa várhatóan felszólal a rasszizmus és a vallási intolerancia bármely formája ellen. Az orgánum azért is tartja jelentősnek a Szentatya strasbourgi látogatását, mert olyan cikkek is napvilágot láttak, amelyek szerint Európa, illetve az EU nem tartozik külpolitikájának prioritásai közé. Sokakat meglepett az is, hogy első európai apostoli látogatása Albániába vezetett, ahol kisebbségben élnek a katolikusok. A pápa éppen arra akarta felhívni a figyelmet, hogy az országban különböző vallások békében élnek egymás mellett.

A Népszava (Rémhír… 16. o.) beszámolója szerint futótűzként terjed a hír Kalocsán, hogy a hétvégén őrizetbe vették Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseket. A hírek 2,5 milliárd forintos pénzügyi visszaélésről szólnak, továbbá, hogy az ügyben a Vatikán is tájékozódik. A főpásztor a Népszavának elmondta: alaptalan minden hasonló hír vele kapcsolatban. Az ország különböző részeiről is érdeklődtek már „sorsa felől”. Bábel Balázs Ferenc pápát idézte, aki szerint a rágalmazók a lélek gyilkosai. Emlékeztetett rá: az elmúlt héten püspökkari konferencián vett részt, távollétét használhatták ki a rémhírterjesztők. Az érsek elmondta azt is, korábban is tudomása volt alaptalan vádakról. Ezekkel kapcsolatban már bocsánatot is kértek tőle. A lap kérdésére, mit üzen az őt rossz hírbe hozóknak, így felelt: „Csak annyit kérek, ne rágalmazzanak. Én megbocsátok nekik.”

A Kisalföld.hu (A vámosszabadi…) fényképes beszámolója szerint egymillió forintot gyűjtöttek össze a pannonhalmi diákok a vámosszabadi  menekülttábor lakóinak.

A Népszabadság (Balog… 3. o.) szerint Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője betartotta ígéretét: törvényesíteni fogja a gyerekek származás szerinti elkülönítését. A kormány ugyanis november 18-án benyújtotta a köznevelési törvény módosítását, amely lényegében arra hatalmazza fel a minisztert, hogy rendeletben vonjon ki oktatási intézményeket a szegregáció tilalma alól. Mivel a jogszabályt Balog Zoltán íratja, így ő határozza majd meg, mi számít szegregációnak, és mi felzárkóztatásnak. „A miniszter által szorgalmazott elkülönítés álneve a szeretetteljes felzárkóztatás” – írja a napilap. Az újság szerint Balog Zoltán ezzel „csattanós választ” adott a bíróságnak, amely a közelmúltban szegregációnak minősítette, hogy a nyíregyházi Huszár-telepen a görögkatolikus egyház által működtetett iskolában csak cigány gyerekeket oktatnak.

A Magyar Nemzet (Zajlanak… 6. o.) hírt ad arról, hogy megkezdődnek a nagy karitatív szervezetek, szeretetszolgálatok adventi missziói, amelyek javára számos módon ajánlható fel támogatás. A lap közli a számlaszámokat is, amelyekre az adományokat át lehet utalni. A Magyar Máltai Szeretetszolgálaté: 11784009–20202022, a Magyar Református Szeretetszolgálaté: 10702019–85008898–51100005 

Az Erdon.ro (Cselekedjük… ) beszámolójában emlékeztet rá: a katolikus egyházi évet Krisztus Király ünnepe zárja, melyet vasárnap délelőtt a nagyváradi bazilikában is megtartottak. A szentmisét Böcskei László megyéspüspök celebrálta. Bevezetőjében kiemelte: az évközi 34. vasárnap a katolikus egyházi év utolsó vasárnapja, vagyis Krisztus Király ünnepe. Miután egy éven keresztül megünnepeltük megváltásunk fő eseményeit, ezen a napon Krisztus áll előttünk, akit királynak mondunk, mivel ő az egyedüli olyan hatalom képviselője, mely megmentheti a világot; a szeretet, a megbocsátás és az új lehetőségek hatalmáé. Ezeket élte meg és tanította, és arra buzdít bennünket ma is, hogy legyünk mi is a szeretet hírnökei, figyeljünk oda egymásra, haladjunk és vezessük embertestvéreinket az Isten felé vezető úton. A főpásztor felidézte, hogy a most befejeződött egyházi évet a szeretetszolgálatnak szentelték az egyházmegyében, annak érdekében, hogy a hívek lehetőségeikhez mérten segítsék a rászorultakat. „Legyünk nyitottak továbbra is azok iránt, akik ezt igénylik, hiszen Krisztus Király is erre tanít minket –  fogalmazott Böcskei László.

Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Prédikációjában Kovács F. Zsolt, a püspökség irodaigazgatója kiemelte: „Krisztus Király törvénye nem ideológia, szokásjog vagy hagyomány, hanem cselekedet, a szeretet gyakorlása, az egymáshoz fűződő szoros viszony. Higgyünk abban, amit cselekszünk, és cselekedjük azt, amit hiszünk.”

Bodnár Dániel/Magyar Kurír