Napi sajtószemle

– 2015. március 4., szerda | 11:30

A március 4-i lapok szemléje

Az Erdon.ro (A Vatikán… ) hírt ad arról, hogyapápai állam honlapján kedden nyilvánosságra hozták a Vatikán új pénzügyi-gazdasági szervezeteinek szabályzatát, miután az olasz sajtó költekezéssel vádolta meg a Ferenc pápa által indított reformokkal megbízott bíborosokat.

A Magyar Hírlap (5. o.) Védelmeznünk kell a nyugati értékeinket címmel idézi Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, aki tegnap kijelentette: „Az Iszlám Állam elleni küzdelmet folytatni kell, mert a közel-keleti térség további destabilizálása közvetlen, kedvezőtlen hatással jár Európa biztonságára, valamint azért is, mert meg kell állítani azt az esztelen öldöklést, ami elsősorban az ott élő keresztény közösség ellen irányul.” A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország a nyugati értékközösséghez tartozik, amiből kötelességek is fakadnak, és ezeknek meg is kell felelni. Ezért a kormány arra kéri a parlamenti pártokat: támogassák azt a tervet, amely előírná hazánk növekvő szerepvállalását a terrorizmus elleni harcban. Száz-százötven magyar katona a nyugati szövetség keretén belül védelmi feladatot látna el az észak-iraki Erbil mellett. Közben tegnap ötpárti megbeszélést tartottak a Parlamentben a témában. A tárgyalást követően Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője közölte: az ellenzék nem támogatja az Iszlám Állam elleni harcban való magyar részvételt, így az erről szóló tárgyalások megrekedtek.

A Krónika.ro (Hittanórák… ) beszámolója szerint iskolai nyomásgyakorlásra panaszkodnak a szülők az opcionálissá vált hittanoktatás kapcsán: egyes iskolák vezetősége a vallásóra igénylésére kötelezi őket.  Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter válaszul leszögezte: a szaktárca álláspontja világos a kérdésben: nem lehet kötelezni valamit, ami opcionális. A képviselőház oktatási bizottsága egyébként kedden úgy módosította az oktatási törvény hittanoktatásra vonatkozó cikkelyét, hogy a jövőben valamennyi szülőnek jeleznie kell, igényli-e gyereke számára a vallásórát, vagy sem. Az oktatási minisztérium idei tanévre vonatkozó döntése szerint azoknak a szülőknek, akik azt szeretnék, hogy csemetéjük vallásos nevelésben részesüljön az iskolában, március 6-áig kell benyújtaniuk az erre vonatkozó kérést az iskola vezetőségének. A hírportál emlékeztet rá: az iskolai vallásoktatás témájában ülésezett pénteken, Bukarestben a Romániai Vallási Felekezetek Konzultatív Tanácsa is, melyet Ioan Robu bukaresti római katolikus érsek vezetett. A testület közös állásfoglalást adott ki, melyben kérte: az oktatási törvény vallásoktatásra vonatkozó cikkelyét oly módon módosítsák, hogy ne kelljen a szülőknek vagy a már felnőtt iskolásnak minden évben kérnie a vallásórán való részvételt. Az egyházi elöljárók javaslata szerint a szülőknek, nagykorú diákoknak csak abban az esetben kellene kérvényt benyújtaniuk, ha már nem akarnak vallásórára járni, vagy módosítani szeretnék a korábbi kérvényt. Az egyházak egyébként népszerűsítő kampányt folytatnak a szülők körében, hogy igényeljék gyerekeik számára az iskolai vallásoktatást, különböző módszerekkel igyekezve befolyásolni döntésüket. A Krónika azt is felidézi: a magyar történelmi egyházak vezetői körlevelekben hívták fel a figyelmet a fiatalok vallásos szellemben történő nevelésének fontosságára. Az ortodox egyház látványosabb módszert választott, és az interneten, valamint az általa működtetett Trinitas televízión keresztül neves közéleti személyiségek bevonásával népszerűsíti a hittanoktatást.

A Magyar Nemzet (Beatmise… 10. o.) beszámol az Omega együttes tegnapi budapesti sajtótájékoztatójáról, amelyen Kóbor János, a legendás rock-zenekar énekese és frontembere elmondta: a tavaly megjelent Omega-oratórium című, az együttes vallásos témájú dalainak szimfonikus kísérettel és kórus közreműködésével készült albumát templomi turnén mutatták be több helyen. „Nyáron ezt a templomi hangulatot világosítjuk, felidézve az egykori beatmisék hangulatát” – közölte a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes. Május 30-án pedig koncertet rendeznek a Budapest Parkban – az egykori Ifjúsági Park –, és ezen egyszerre idézik fel a zenekar első éveinek hangzásvilágát, a beatmisék templomi világát, és állítanak emléket az 1961. augusztus 20-án megnyílt parknak.


Bodnár Dániel/Magyar Kurír