Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadság (17.o.) A Vatikán elítélte az eutanáziát címmel számol be arról, hogy a Vatikán illetékese elítélte tegnap az olasz igazságszolgáltatásnak azt a döntését, amellyel szabaddá tette az utat egy kómában lévő beteg mesterséges táplálásának leállítása előtt. A lap emlékeztet rá: az olasz legfelsőbb bíróság csütörtökön távolította el az utolsó jogi akadályt annak útjából, hogy leállítsák a most 37 éves Eluana Englaro mesterséges táplálását. Eluana 1992-es autóbalesete óta van kómában. Miután az orvosok visszafordíthatatlannak ítélték a kómás állapotot, az apa az olasz igazságügyi szervekhez fordult 1999-ben, hogy engedélyezzék lánya mesterséges életben tartásának megszüntetését – írja a Népszabadság.

Hazai és külföldi, magyar vonatkozású hírek

A Magyar Nemzetben (25.o.) Fáy Zoltán Kinyújtott kéz címmel történelmi jelentőségű tettnek minősíti, hogy 2006 júniusában a magyar és a szlovák nép közötti kiengesztelődés jegyében közös szentmisét mutatott be az esztergomi bazilikában Frantisek Tondra püspök, a Szlovák Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Erdő Péter bíboros prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, s a szertartáson aláírták a két püspöki konferencia nyilatkozatát: „megbocsátunk és bocsánatot kérünk.” A cikkíró kifejti: „Két év túlságosan rövid idő annak megítélésére, hogy e megállapodás valóban gyümölcsözővé válik-e, de tény, hogy a szlovák és a magyar egyház vezetése azóta is számtalan gesztussal tette nyilvánvalóvá a kiengesztelődés iránti eltökéltségét. 2006 augusztusában Jan Korec bíboros és Frantisek Tondra nyilatkozatban ítélte el a nacionalista megnyilvánulásokat, és ehhez csatlakozva a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is visszautasította a gyűlöletkeltő és más nemzetek méltóságát sértő eseményeket. A kiengesztelődés jegyében rendezték meg 2006 októberében Kassán a szlovák-magyar kulturális estet, novemberben a két ország köztársasági elnökei, Ivan Gasparovic és Sólyom László előbb Besztercebányán, a Bél Mátyás Egyetemen, majd Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán tartott közösen nyilvános fórumot. 2008 júniusában a két ország katolikusai imanapot szerveztek Mátraverebély-Szentkúton, és a közelmúltban a két ország között kiéleződő ellentétek hírére Frantisek Tondra püspök nyilatkozatot adott ki…” Fáy Zoltán hozzáteszi: „Az persze kérdéses, hogy két kis ország püspöki kara helyrehozhatja-e mindazt, amit a pillanatnyi érdekeket hajszoló, a provokációknak szándékosan felülő nagypolitika elront. Talán igen, remény van rá.”   

Ugyancsak a Magyar Nemzet (4.o.) Hat évtized az alma mater falain kívül című összeállításában emlékeztet rá: „A huszadik századi magyar történelem egyik meghatározó alakja, Mindszenty József még mint püspök tiltakozott a zsidók elhurcolása ellen, majd a második világháborúban a harcok beszüntetését követelte: utóbbi tettéért a nyilasok börtönbe vetették. A világégés után az újabb diktatúra is – az immár hercegprímássá kinevezett – Mindszenty és a katolikus egyház ellen indított támadást. Az egyházi iskolák államosítását követően a diákokat is célba vették, Pécsett több tanulót véglegesen ki is zártak a középiskolából.” A 78 éves, mélyen vallásos családból származó Tímár Teréz a pécsi Szent Erzsébet Gimnázium (ma Leöwey Klára) tanulója volt. 1949 februárjában az intézmény megfélemlített igazgatója az egyik órán közölte az osztállyal, hogy aki nem ért egyet Mindszenty József elítélésével, hagyja el a termet. A fél osztály kivonult, másnap pedig Tímár Terézzel és egyik osztálytársával közölték, hogy felfüggesztik őket. Áprilisban kizárták mindkettőjüket a gimnáziumból. Ennyi év után Tímár Teréz már kalandként gondol vissza az akkor történtekre. S bár soha nem érettségizett le, mégis elvégzett egy főiskolát, s olyan munkahelyre került, ahol lehetősége nyílt rá, hogy könyvtáros képesítést szerezzen. A vele együtt eltávolított osztálytársnője egy grófnő lánya volt, őt az ország összes iskolájából kitiltották, ezért kénytelen volt Komlóra menni, malterhordó lánynak. Később férjhez ment, és Tímár Teréz szerint egész jól alakult az élete. A ma 76 éves Cholnoky Pétert, Szombathelyen dolgozó professzort a pécsi Jézus Társasága X. Pius Gimnáziumból csapták ki, több társával együtt, a Mindszenty József melletti kiállásuk miatt. Õ az édesapja – a pécsi orvosi fakultás egykori kémia professzora – két évfolyamtárásának köszönheti, hogy előbb Kaposvárott magántanulóként, később a fővárosban elvégezhette a középiskolát, és leérettségizhetett. Cholnoky Péter némi éllel megjegyezte: mivel a kizárását soha nem vonta vissza senki, 1950-es érettségije, majd az ezután Pécsett megkezdett orvosegyetemi tanulmányai is érvénytelenek. Mint mondta, a legtöbb, 1949-ben kicsapott diák élete derékba tört.

A Magyar Hírlapban (14.o.) T. Pintér Károly Tárolt lapok című Biblia-elemzésének kiindulópontja, hogy az általa főszerkesztett Evangélikus Életben évekkel ezelőtt egy magasan kvalifikált orvosdoktornő a hitéről vallott, a közelmúltban viszont telefonon kérte őt, hogy az internetre ne tegyék fel a vallomását. Nem mintha vissza akarná vonni azt, de ahogy fogalmazott: „Más dolog egy belső terjesztésű országos egyházi hetilap, és megint más a mindenki előtt nyitott világháló.” T. Pintér Károly emlékeztet rá, hogy napjainkban, „Krisztus után 2008-ban mintegy kétszázmillió (!) keresztényt üldöznek a hite miatt.” A szerző nem gondolja, hogy a többségük internethasználó lenne, ellenben feltételezi, hogy ismerik Pál apostol Timóteushoz írott második levelének idevágó mondatait: „Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket” (2Tim, 2,12). T. Pintér hozzáteszi, hogy ennek a mondatnak „számunkra, internetes nyomeltüntetőknek” van egy vigasztaló folytatása: „Ha hűtlenek vagyunk is, ő hű marad, mert ő magát nem tagadhatja.” Az Evangélikus Élet főszerkesztője reméli, hogy a doktornő nem olvassa ezt az írást, „mert hátha nem tudja, hogy mi hiába vettük ki hitvallását online újságunkból. Bár egyszerű kereséssel már senki nem fog ráakadni, de ha valaki célirányosan keres, előbb-utóbb megtalálhatja – az archíváló szerverek úgynevezett tárolt lapjain. A jó hír az, hogy az Úristen tekintetét biztosan nem kerüli majd el ez az egyszeri nyilvános bizonyságtétel.”

A Magyar Nemzet (2.o.) Szolidaritás… beszámol arról, hogy aki úgy érezte, hogy szolidaritást vállal az egyre mélyülő szociális válság áldozataival, tegnap este Budapesten, a Hősök terén kipróbálhatta, milyen érzés hajléktalannak lenni. Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a lapnak elmondta: a társadalom perifériájára szorult emberek integrációjára léteznek modellek, sőt Magyarországon, a sajátos viszonyoknak megfelelően újabbakat is kidolgoztak a szakemberek, amelyek már bizonyították, hogy működőképesek, hatékonyak. A volt hajléktalanügyi biztos figyelmeztet: szemfényvesztés azzal érvelni, hogy a szociálpolitikai válság a világgazdasági válság következménye, hiszen húsz éve egyetlen kormány sem tudott hatékony intézkedésekkel gátat vetni mélyülésének. A válságra súlyosbító tényezőként most rárakódott a gazdasági, pénzügyi recesszió. Éppen ezért érthetetlen számára, hogy a kormány az elmélyülő krízishelyzetben a tömegek életben maradását jelentő szociális ellátórendszer fűnyíró elven való tarvágására szánta el magát. Vecsei Miklós leszögezte: „Biztos vagyok abban, hogy a szociális rendszer problémáit nem ilyen átgondolatlan, drasztikus elvonással lehet megoldani, amelyek egyaránt érintik a nyugdíjasokat vagy éppen a hajléktalanokat, a szociálisan rászorulók egyéb rétegeit… Évtizedek óta nem tudtuk megoldani a hajléktalanellátás problémáját sem. Az elmúlt három évben körülbelül negyven százalékkal csökkent az állami forrás mértéke… Ha most a normatívát is tovább csökkentik, az beláthatatlan következményekkel járhat. Mindez azért is szomorú, mert immár egy ezer főnél nagyobb mintán bizonyították, léteznek valóban hatékony módszerek az integrációra. Ennek a programnak a támogatására 4,5 milliárd forintnyi uniós pénz áll rendelkezésre. A pályázati kiírás előkészítése azonban azt vetíti elő, az előírások útvesztőjében megvalósíthatatlan a cél. Örültünk, mikor kiderült, hogy négy és félmilliárd forrást lehet lehívni a hajléktalansággal összefüggő gondok kezelésére. Most már ott tartunk, hogy a jelenlegi feltételrendszerben nem pályázunk. És így van ezzel a karitatív szervezetek többsége is. Nincs értelme olyan kirakatvállalkozásokba önteni a pénzt, az energiát, aminek nincs valódi társadalmi haszna.” A szeretetszolgálat alelnöke rámutatott: „A perifériára szorult embereket integrálni bonyolult folyamat, de közös érdek. A hajléktalanszállók építése segítség ugyan, de nem megoldás. És ha a működőképes rendszerek nem férnek bele az unió szabályzatába, a politikusaink dolga, hogy harcoljanak ez ellen.”            

Magyar Kurír