Napi sajtószemle

A Magyar Nemzet (5.o.) Liberális présben: még kevesebb jut az egyházaknak című írásából kiderül: legkevesebb 1,3–1,4 milliárddal rövidíti meg az első és a második központi költségvetési tervezet az egyházakat és közintézményeiket. Az orgánum hozzáteszi: „Mivel azonban a harmadik változat egyelőre képlékeny, és némely MSZP-s képviselők további szigorításokat akarnak, nem tudni még mennyivel nő a ’klerikális reakcióra’ mérendő csapás súlya.” Várszegi Asztrik, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) kulturális és tudományos bizottságának elnöke, pannonhalmi főapát a lapnak elmondta: „Az általános recesszióban valahol érthető mindez, bár fájó szívvel vesszük tudomásul, hogy a szigorítás éppen azokat a területeket érinti, ahol az egyház csak állami forrásokra számíthat.”

Ugyancsak a Magyar Nemzet (5.o.) Amikor Szent Pál ledobja a kulcsot című összeállításából kiderül: sok helyen lehangoló látványt nyújtanak hazánk műemlék templomai. Többen is nyilatkoznak. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek elmondta: a főegyházmegye területén található százötven templom és kápolna közül ötven felújításra vár, amelyből hozzávetőlegesen húsz épületnek kritikus az állapota, ezért sürgős felújításra szorulna. E templomok közé tartozik a kalocsai főszékesegyház mellett a kecskeméti társszékesegyház is. A felújítások forrásigénye épületenként ötmillió és ötszázmillió forint közötti összegre tehető. Veres András szombathelyi megyéspüspök rámutatott: Vas és Zala aprófalvas településszerkezete miatt a két megyében fekvő községekben folyamatos az elnéptelenedés, a lakosság öregedése, nehezek az életkörülmények. A települések egyházközösségei azonban erejükön felül is jelentős lépéseket tesznek imaházaik felújításáért, amit az egyházmegye is támogat. Ennek ellenére egyes templomok állapota válságos. „Sajnos a felújítások forrását csak nagyon kis mértékben segítik a központilag kiírt pályázati lehetőségek” – mondta a főpásztor. Így a Szombathelyi Egyházmegye templomainak renoválásához is több milliárd forintra volna szükség. Az összeállításból kiderül az is, hogy a lutheránusok északi egyházkerületében is hosszú azoknak a templomoknak a listája, amelyek felújításra szorulnak. Tizenhat épületet kellene sürgősen felújítani, de a becsült, nagyjából 360 milliós költségből legfeljebb, ha hatmillió forint önerővel rendelkeznek jelenleg az egyházközségek. A lap megkérdezte a kultusztárcát is, hogy mennyit költöttek az utóbbi években a műemlék egyházi ingatlanok felújítására, de a minisztérium későbbre ígérte a választ.

A Magyar Narancsban („Az öntudat…” 8-9.o.) Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi nyilatkozik, aki mindig nagy szerepet játszott a zsidó–keresztény párbeszédben. Elmondta: ma az a zsidó Magyarországon, ’aki a zsidó vallás hitelveiben hisz, azokat tiszteletben tartja, az etikai elveit követi, vagy az, aki nem tagadja le, vállalja azt a családi örökséget, amibe beleszületett… öntudatos embernek nincs mit szégyellnie. A zsidósággal szemben – elsősorban a soában – annyi bűn követtetett el, hogy nekünk nincs mit szégyellni, nem tagadhatjuk le az identitásunkat… A soát nagyon nehéz megmagyarázni: hogyan tűrhette, engedhette meg ezt a borzalmat Isten? Mivel az Isten minden népnek, embernek szabad akaratot adott, nem azt kell kérdezni, hogy hol volt az Isten, hanem azt, hogy hol volt az ember?” Schweitzer József történelmi tényként állapítja meg, hogy a magyarországi vészkorszak idején „Minden egyházban voltak olyan személyek, akik embereket mentettek. Sokan voltak, akik gondolkodás nélkül segítettek, még a mártíromságot is vállalták. Irántuk számtalan alkalommal kifejeztük a hálánkat, elismerésünket. Sajnos a hivatalos egyházak megkésve szólaltak meg. Serédi Jusztinián hercegprímás kiadott ugyan egy megfontolt pásztorlevelet, de a megfogalmazáskor a vidéki zsidóság nagy részét már deportálták.” M. László Ferenc interjúkészítő közbevetésére – „… a keresztények szemszögéből a zsidók lehetnek akár istentagadók, a zsidók szemében a keresztények pedig istenkáromlók” – a nyugalmazott főrabbi azt válaszolta: „Mi ilyet soha nem mondtunk, és nem állítható fel ilyen szembeállítás. Ha kezünkbe veszünk egy Károli-bibliát, akkor láthatjuk, hányszor utal vissza az Újszövetség az Ószövetségre. Ami a legfontosabb, ami mindkettőben közös: az erkölcsösség, a becsületes élet, a felebarát fogalmának tisztázása. Általában azt lehet mondani, hogy a zsidó és a keresztény vallás az ember magatartására vonatkozóan azonos elveket vall az etikus élet kívánalmával. Bár a keresztények és a zsidók is monoteisták, az istenség fogalmának meghatározásában már vannak eltérések. Ám egymás hitelveit nem bolygatjuk, egymás hitét tiszteletben tartjuk.” Az antiszemitizmust illetően Schweitzer József leszögezte: „Nem nekünk, zsidóknak kell fellépnünk ebben az ügyben. Ne én mondjam magamról, hogy becsületes ember vagyok. Hivatott egyházi és világi szervezeteknek kell fellépniük ellene. Hiteles, nem zsidó szervezeteknek kell példát mutatniuk, mert az antiszemitizmusnak sajnos nagyon mély gyökerei vannak… A magyarországi intézményeknek kellő tapintattal és bölcsességgel lehetne többet is tenni ellene. Mert az antiszemitizmus méltatlan a demokráciához.”

Magyar Kurír