Napi sajtószemle

A Népszabadságban (Az Emlékpark vezetői elhatárolódnak… 5.o.) Rácz Sándor ártatlannak és igaznak nevezte azt a feliratot, amely az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban általa rendezett kiállításon, Mindszenty József bíboros hercegprímás alatt olvasható: „Õ mentette a zsidókat, és mentette volna a magyarokat is, ha a zsidók hagyják.” Az MVSZ tiszteletbeli elnöke, volt ötvenhatos halálraítélt nyilatkozatában kifejtette: „Az a kor, melyben Mindszenty hercegprímás és én éltünk, fájdalmas, mély nyomokat hagyott az életünkben. Ezeket a fájdalmakat polemizált újságcikkekkel nem lehet kezelni. Az ártatlan felirat a kép alatt az általam ismert igazságot tartalmazza. De akik emiatt rögtön antiszemitizmust kiáltanak, azoknak az irányultságával van baj. Kérem, vegye elő a korabeli újságokat, és olvasás közben tegye fel a kérdéseket. Ki volt az ország akkori vezetője (1948 karácsonya)? Ki adta ki a letartóztatási parancsot? Ki vitette a magyarországi hercegprímást az Andrássy út 60.-ba? Kik és milyen módszerekkel vallatták? Ha a kérdésekre pontos és igaz választ kap, akkor meg fogja érteni a kép alatti írást… Mindszenty letartóztatásakor a szovjetek által megszállt Magyarország vezetői Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Péter Gábor voltak, valamennyien zsidó származásúak.” Czifra Károly, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kht. jogi képviselője a lapnak elmondta: a társaság teljes mértékben elhatárolódik a felháborító, arcátlan, antiszemita felirat tartalmától, és felszólította az MVSZ-t, hogy a feliratot haladéktalanul tüntesse el a bíboros képe alól. Egy ilyen felirat sem a kht., sem az emlékpark szellemiségével nem egyeztethető össze. A Csongrád Megyei Önkormányzat – az Emlékparkot működtető kht. többségi tulajdonosa – a történtek teljes körű kivizsgálását kérte, hangsúlyozva, hogy az antiszemitizmus minden megnyilvánulási formáját elítéli.

A Magyar Hírlapban (Ma is só és kovász 4.o.) Ittzés János, az evangélikus egyház elnök-püspöke nyilatkozik a Reformáció napja alkalmából. Kifejezte meggyőződését, hogy a reformáció „fő kérdése, a bűnbocsánat, az isteni kegyelem, a hit által való megigazulás, a jó lelkiismeret kérdése akkor is fontos, ha ma senki nem teszi föl. Az igazság akkor is igazság, ha csak keveseket érdekel. Mivel Lutherék kérdése az ember alapvető, egész egzisztenciáját, sorsát, etikáját, e világi és az eljövendő világra vonatkozó reménységét, az embertársakhoz való viszonyát is érinti, végzetes hiba volna azt állítani, hogy ez ma nem fontos és nem időszerű kérdés.” Ittzés János szerint „Le kellene végre számolnunk azzal a tévhittel, hogy az egyháznak bármikor is volt ígérete arra, hogy többségben lesz. Amikor Jézus a tanítványai feladatairól beszél, sónak és kovásznak nevezi őket, s ezzel is jelzi kisebbségi helyzetüket. Sőt amikor a búza és konkoly példázatát elmondja, attól óvja a tanítványait, hogy türelmetlenül, egyfajta elitista önhittséggel saját maguk akarjanak gyomlálni, azaz ítéletet tartani ebben a világban, ahol az isteni végítéletig együtt kell élniük s egymást el kell szenvedniük a jóknak és a gonoszoknak. Bár az egyháznak mint intézménynek a statisztikai többsége és társadalmi elfogadottsága az újkorig magától értetődő volt, de kisebbségi helyzetünk igazából Jézus Krisztus földi működése óta realitás. Ezért ennek tudatában, keserűség és enerváltság nélkül végezzük a szolgálatunkat. Ami sajátossá teszi a hazai történelmi egyházak helyzetét, hogy amikor intézményes megbecsülésben részesültek, és pótolhatatlan társadalmi szolgálatot végeztek, akkor olyan, az országot átfogó oktatási, szociális, egészségügyi intézményrendszerük és munkatársi közösségük alakult ki, amelynek hiánya ma szinte megoldhatatlan feladatok elé állít bennünket.” Az egyház és a jelenlegi kormányzat viszonyát illetően az evangélikus püspök elmondta: „Ez nagyon nehéz kérdés. Lehet, hogy olyasmit várunk el a neoliberális, pragmatista politikusoktól, ami nem igazán jogos. Mert ők egyszerűen nem hiszik, hogy van olyan dimenziója az emberi életnek, amely túlmutat az anyagiaktól függő, pénzben meghatározó létformákon. Amikor az egyházak egyfajta történelmi igazságtételt és részleges kárpótlást kérnek, és ebbe beletartozik intézményeiknek a visszaadása és működési feltételeik biztosítása is, akkor valójában nem a birtoklás vágya hajtja őket. Az egyház nem birtokolni akar, hanem küldetését akarja véghezvinni. Ehhez természetesen eszközökre van szüksége. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy csak akkor és ott helyes korábbi intézményeinket visszavenni, amikor és ahol a keresztény lelkiséget, szellemiséget a megfelelő színvonalon biztosítani tudjuk.” Ittzés János úgy érzi, hogy „gondjainkat, bajainkat az Úristen azért engedi ránk nehezedni, hogy végre felismerjük és megértsük, hogy valóban őrá van szükségünk. Az egyház küldetése és fő üzenete nem változott ötszáz, sőt kétezer év óta. A reformátorok a Szentlélek vezetésével felismerték, hogy mi az alapvető feladat: visszatérni a Szentíráshoz, a kegyelmes Istenhez, és hirdetni az evangéliumot. A reformáció mindig érvényes és időszerű üzenete az, hogy az Istentől eltávolodó és nélküle boldogulni nem tudó embert visszahívja az irgalmas Istennel való közösségbe. Ezzel újul meg, tér vissza az ember az örök fundamentumhoz, Jézus Krisztushoz. Ez nem felekezeti specialitás, hiszen Jézus mindenkit hív magához, ahogy kétezer éve, úgy ma is. Ezért hisszük, hogy a reformációnak ez az üzenete messze túlnyúlik a reformáció egyházainak a határain.”

A Magyar Nemzetben (Harc… 5.o.) a magyar származású amerikai misszionárius, Fűtő Róbert református lelkész nyilatkozik, aki szingliket, válságba került házasságokat gondoz, és egy népszerű keresztyén filmklubot vezet Budapesten. A lelkész – akinek édesapja katonatisztként harcolt az 1956-os magyar forradalomban és szabadságharcban – vallja: van felekezeteken átívelő keresztyén egyetemesség, ez pedig nem máson, mint a közös evangéliumi hiten alapszik.

Magyar Kurír