Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Nemzet (8.o.) Berlini mecsetvita címmel számol be arról, hogy Berlin Pankow-Heinersdorf kerületében több háromszázan tiltakoztak az ellen, hogy – a polgári napilap megfogalmazása szerint –„fundamentalista beállítottságú és erőszaktól sem visszariadó Ahmadiyya-közösség felépítette és felavatta a hajdani NDK területén az első mecsetet. A közösség vezetője, az iszlám vallásra áttért Abdullah Uwe Wagishauser az átadáskor elmondta: Berlinben – még a városi vezetők körében is – mind a mai napig nagy ellenállás tapasztalható a mozlim közösségekkel szemben. A Németországban élő három és félmillió muzulmán mindezek ellenére több mint kétezer-hatszáz mecsetben gyakorolhatja hitét. A lap emlékeztet rá: az újonnan építendő imaházak ellen a lakosság számtalan helyen tiltakozott már.

Hazai hírek

A Magyar Hírlapban (Mindenki szabad… 20.o.) Fónagy Miklós, az Észak-pesti Református Egyházmegye esperese nyilatkozik, aki Szabó István jelenlegi püspökkel párhuzamosan indul a Duna-melléki Egyházkerület püspöki tisztéért az őszi tisztújításon. Az interjú bevezető része szerint Fónagy Miklós „váci református lelkészként egy katolikus püspöki székhelyen szolgál, ám konfliktusok helyett a két egyház közötti szoros együttműködésről tud csak beszámolni.” Az esperes elmondta: „Nagy az összhang, számos közös kezdeményezésünk és programunk van. Elmondhatom, hogy remek a kapcsolat a katolikus püspökséggel. Hagyományosan minden évben közösen tartjuk januárban az ökumenikus imahetet, ilyenkor közösségben tartunk istentiszteletet. Zsúfolásig megtelnek a templomok minden este. Természetes, hogy egymásnak nem konkurensei, hanem testvérei vagyunk. Hiteltelenítenénk is egymást, ha nem így lenne, ha a másikkal szemben prédikálnánk ugyanannak a Krisztusnak a nevében. Az ökumenének nincsen alternatívája – hangzott el nemrég a Reformáció Hónapjának a megnyitóján. Ennek azonban alulról, vagyis helyi szinten kell felépülnie, amelyre jó példa lehet a váci helyzet.” Fónagy Miklós leszögezte: „Végletekig megosztott világunkban az egyháznak küldetése felmutatni, hogy lehet másképpen is élni, lehet egy irányba menni. Ezt a modellt azonban nem lehet csak a templom falai közül eljuttatni az emberekhez, a mindennapi életben is képviselnie kell a vallásos értékrendet… Nyilvánvaló, hogy napjainkban a morális válság korát éljük. Sokan hirtelen meggazdagodtak, de erkölcsi színvonaluk nem emelkedett ezzel arányosan, ugyanakkor többen a létminimum alá süllyedtek. Mindkettő vezethet erkölcsi zülléshez. Ráerősít erre negatív példamutatásával napjaink rosszul értelmezett liberalizmusa, még ha azok a politikusok, akik ennek az eszmének a szószólói, nem is ezt szerették volna elérni. Csakhogy mindez mégis a szétesett, értékeit elvesztő társadalom felé vezet, amely a hazug módon agyonhangoztatott szabadság áldozata. Persze mindenki szabad, ám ennek vannak korlátjai. Elsődlegesen az, hogy a másik emberen segítenem kell. Ez erkölcsi kötelesség. Azok közül egyébként nagyon sokan, akik úgy gondolják: szabadok, valójában megkötözöttségben élnek, az egészségtelen elvárások és a szenvedélyeik rabságában vergődnek.” Az állam és az egyházak kapcsolatát illetően Fónagy Miklós kifejtette: „Fontos lenne a kölcsönös korrektség mindkét oldalról. A jövő évi költségvetés eddig fellelhető tervezetéből sokmilliós csökkentés mutatható ki az egyházak kárára, miközben a kormányzati propaganda növekedésről harsog. A felajánlott egy százalék személyi jövedelemadó évről évre növekszik, ami azt mutatja, hogy az emberek hitelesnek tartják az egyházak tevékenységét. Súlyos tévedés, amikor a politika felől azt sugallják a felekezetekről: szociális, oktatási vagy egészségügyi feladataik hasznosak a társadalom szempontjából, míg a hitéletiek egyáltalán nem. Pedig mindkettő fontos, de valójában a lelki nevelés hosszú távú hatásában sokkal többet jelent. Különösen igaz lehet ez akkor, amikor a morális mellé megérkezik a mindent elbizonytalanító gazdasági válság is.”

A Magyar Hírlapban (14.o.) Kolozs Nagy János Örök reformáció címmel írja: „A reformáció alapvetően helyreállította a megváltott ember kapcsolatát Istennel és embertársaival. Ám lelkünk ellensége, a Sátán megtagadta volna önmagát és lényegét, ha nem kezdte volna el azonnal torzító tevékenységét. Egyes reformátorok megtorpantak az Igéhez igazodás útján, mások meg fanatikus túlzásokba estek. A rákövetkező századokban több helyen a megcsontosodás, a kiszáradás jelei mutatkoztak, amelyekre ellenhatásként nemegyszer élettől elszakadt, rajongó kegyességi mozgalmak léptek fel.” A baptista szerző szerint az evangéliumi felekezeteknél „jól érzékelhető fáziskéséssel jelentek meg a deformáció tünetei. Mi, baptista hívők is keressük annak a módját, miként lehet felemelkedni az elegyháziasodott állapot élettelenségéből. S kutató tekintetünket nem emberekre, nem mozgalmakra vetjük, hanem egyedül Isten Igéjére! Szokásainkat, hagyományainkat az evangélium mérlegére helyezzük, és ha akadályoznak a lelki növekedésben, határozottan elvetjük. Ezzel párhuzamosan az Igével összhangban álló minden megoldást és módszert bátran alkalmazunk, hogy minél többeket Krisztushoz vezethessünk. Így válik érthetővé „Az egyház állandó megújulásra szorul!” elve. Ha észrevesszük a gonosz folyamatosan működő torzító hatását egyéni, családi és gyülekezeti életünkben, ne engedjük azt elhatalmasodni, hanem adjunk nagyobb teret a Reformáció Lelkének, hogy megtisztító, napról napra újító munkáját el tudja végezni bennünk és közöttünk. Ekképpen változunk el dicsőségről dicsőségre, s válunk egyre hasonlóbbá az Úr Jézus Krisztushoz!”

A Népszabadságban (3.o.) Czene Gábor Hites brutál címmel bírálja a Hit Gyülekezetét, amiért – amint azt tegnapi szemlénkben jeleztük – közleményben tiltakoztak az ellen, hogy a parlament a melegek számára is lehetővé tegye a házassághoz hasonló jogokat biztosító, „bejegyezett élettársi kapcsolatot.” A gyülekezet emlékeztet rá: a törvényhozó ezzel olyan együttélési formákat igyekszik legitimálni, amelyek „életszerűtlenségét, destruktivitását, válság- és káoszteremtő képességét a történelem többször is bizonyította.” Czene kiemeli: „Ha korábban a nagy keresztény egyházak megnyilvánulásaiból hiányoltuk a melegek iránti empátiát, akkor a mostani hites homofób gerjedelemre csak annyit lehet mondani: brutális… Felebaráti meg keresztényi szeretetnek nyoma sincs. Szolidaritásnak se, együttérzésnek se. Mintha az újnyilasok nem is ezen a nyáron szerveztek volna pogromszerű akciót a melegfelvonulás ellen… A Hit Gyülekezete… megmutatta, milyen messzire került a liberális elvektől és attól a hajdani SZDSZ-től, amelynek létrehozásában maga is döntő szerepet vállalt. Semjén Zsolt keresztényeinek össze kell kapniuk magukat. Vetélytárs jobbról.”

Magyar Kurír