Napi sajtószemle

A Magyar Hírlap (A külügyi tárca személyzetise lehet a vatikáni nagykövet 7.o.) értesülései szerint Balassa János, a Külügyminisztérium személyzeti vezetője lehet hazánk új vatikáni nagykövete. Az orgánum megjegyzi: Balassi eddigi pályafutása alatt nem került közelebbi kapcsolatba a Szentszékkel, de 2004-ben írországi nagykövetként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét az őt Dublinba delegáló kormánytól. Írországi kiküldetését nem támogatták annak idején a külügyi bizottság ellenzéki tagjai, mert a 2002-es kormányváltáskor is – amikor a tárca jelentős tisztogatást hajtott végre az apparátusban – személyzeti főnök volt a Bem rakparton. „Azt, hogy a soron következő kinevezéséhez miként viszonyulnak majd a bizottság tagjai, persze nem lehet tudni, de az biztos, hogy a püspöki kar véleményére nem is volt kíváncsi a külügyi tárca, a rendszerváltás óta most először nem egyeztetett a katolikus egyház testületével” – írja az MH. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök elmondta: tudomása szerint a püspöki kar többi tagja is csak a sajtóból értesült róla, hogy ki az a személy, akit a külügyi tárca vatikáni nagykövetnek szán. A főpásztor emlékeztetett: a minisztériumot nem kötelezi jogszabály az előzetes egyeztetésre, de az eddig élő hagyomány szerint kikérték véleményüket a jelöltről. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, miután a laptól értesült a nagyköveti meghallgatásról és arról, hogy a külügy a személyzetist bízná meg a szentszéki magyar diplomácia vezetésével, nem kívánta kommentálni Balassa János jelölését és esetleges kinevezését. Elzárkóztak az egyeztetés mellőzésének értékelésétől a püspöki kar korábban, MH által megkérdezett tagjai is, de egybehangzóan állították: korábban ezt a gyakorlatot mindig tiszteletben tartotta a minisztérium. Egyikük, aki visszavonulására hivatkozva neve elhallgatását kérte, azt mondta: a Szentszék külügyeinek irányítói értékükön kezelik azokat a diplomatákat, akikkel kapcsolatban a küldő ország illetékesei nem kívántak egyeztetni a katolikus egyház helyi vezetésével.

A Népszabadság (11.o.) Mária matrjoska című, a vallásos kegytárgyakkal foglalkozó összeállításában többen nyilatkoznak. Az Evangélikus Múzeum igazgatója, Harmati Béla László művészettörténész elmondta: egy házilag kifestett szentkép a személyes vallásosság kegytárgya a falusi tisztaszobában, de giccs a templomban. Példaként említi a miniatürizált oltárokat, szobormásolatokat. A lap megjegyzi: „A vallásos érzületet kihasználó, futószalagról ontott ócskaságok mellett egész más megítélés dukál a nép, más néven a személyes vallásosság ihlette tárgyaknak.” Kontsek Ildikó művészettörténész, az esztergomi Keresztény Múzeum munkatársa elmondta: ezekben az esetekben mentő körülmény a vallásos funkció. A vad színekkel kihímzett, bibliai témájú falvédők, temperával átmázolt házi áldások, összeeszkábált házi oltárok sajátos, személyes kötődés kifejezésére szolgálnak. Komoly elhivatottság, lelki tartalom rejtőzhet az amúgy kevéssé míves kivitelezés mögött. Szacsvay Éva, a Néprajzi Múzeum „vallásos élet tárgyait” tartalmazó gyűjteményének nyugalmazott szakértője hangsúlyozta: a néprajzosnak közömbös a művészeti érték. Kizárólag a használat, a funkcionalitás számít, az, hogyan épül be a tárgy a közösségi vagy az egyszemélyes szertartásokba. Náluk érték a csiricsáré szentkép és a házilag festett üvegkép is. Mennykő néven leltározott hiedelemtárgyuk pedig nem más, mint egy vallásos rituálékhoz használt kavics.

Ugyancsak a Népszabadság (Az örökkévalóság… 28.o.) bemutatja Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőjét, „aki úgy gondolja, a zsidók majdnem hatezer évvel ezelőtt a tisztességes, szenvedélyes és a mások iránt is részvéttel tartozó élet szeretetének a kötelezettségét kapták a Teremtőtől, és ő ezt akarja menedzselni tűzön-vízen át. És a családjával itt, Magyarországon akar élni, nem asszimilálódva, hanem önmagát vállalva, emelt fővel, megbecsülésben. És nemcsak azért, mert kedvenc étele a mákos tészta, hanem mert ez a hazája, a magyar kultúrához ugyanúgy köze van, mint a zsidóhoz, doktori címét is a Debreceni Egyetem történelem szakán szerezte. Mint mondja, természetesen aggasztják a mai szélsőséges megnyilvánulások, és rabbiként folyamatosan emlékezik és emlékeztet a régebben átélt szenvedésekre, de ő már nem a közös veszélyekre, hanem a közösségi, tradicionális értékekre alapozva szeretné összehozni az itteni zsidóságot.”

Magyar Kurír