Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A HVG-ben (40-41.o.) Dobszay János A sebek helye című beszámolója szerint „Tömegek lepték el a délolasz kisvároskát, San Giovanni Rotondót, ahol negyven évvel halála után egy üvegkoporsóban kiállították Pio atya földi maradványait.” A cikkíró emlékeztet rá, hogy a San Giovanni Rotondóból szinte ki sem mozdult Pio atyához „már életében is tömegesen zarándokoltak az emberek. Rengeteget gyóntatott, és a legendárium szerint rendelkezett a lélekbe látás képességével: már az előtt ismerte a gyónó bűneit, mielőtt az elmondta volna. ’Életszentségének’ látható jeleként értelmezték és értelmezik a zarándokok a Pióhoz köthető gyógyulásokat – egy ilyennek közvetve állítólag II. János Pál is tanúja volt, aki még Karol Wojtylaként kétszer is járt Piónál –, illetve az atya testén látható stigmákat… Annyi bizonyos, Pio szenttéavatása nem a stigmáknak tudható be. Az ügy rejtélyességét mindenesetre fokozta, hogy a sebek a szerzetes halála előtti napokban nyomtalanul eltűntek. A stigmákról – pontosabban már csak azok hiányáról – nemigen győződhet meg a látogató. A kiállított, szerzetesi ruhába öltözött testet ugyanis – amelynek arcrészét viaszból pótolták – úgy helyezték el, hogy a ruha takarásában lévő kezekből semmi nem látható.” A HVG helyszínen járt tudósítója elismeri, hogy ami a szerzetesközösség Pio-kultuszból származó esetleges piaci hasznát illeti, ebből nem tapasztalt semmit. Belépődíjat nem szednek sem a kripta, sem a szent életét bemutató múzeum megtekintéséért. Ingyenes a fotózás is a többteremnyi tárlaton, ahol Szent Pio személyes tárgyai mellett az atya celláját is megtekintheti a látogató. Természetesen a Pio-kiállításhoz is tartozik egy kegytárgybolt, de a kis ajándéküzlet – a nyugati múzeumok gyakorlatától eltérően – nem esik a kötelező haladás irányába, és könnyen elkerülhető – írja Dobszay János, hozzátéve: „Ha a templom és a szerzetesrend nem is – vagy nem látványosan –, a városka láthatóan gyarapszik a látogatókból… a népszerű zarándokhely közelében… új, de főként épülőfélben levő szállodák, panziók sorakoznak. A leleményes helyiek, akik közül immár minden második a zarándokokból él, óránként 2-2,5 euróért kínálják a házak kertjében vagy alagsori garázsokban kialakított parkolóhelyeket (plusz 15 euróért pedig már háromfogásos menüt is), s van is forgalmuk, mert a kevés közparkoló már a kora reggeli órákra megtelik.”

A Heti Válaszban (Színészek… 20-22.o.) John Lukacs, magyar származású amerikai történész nyilatkozik a novemberi amerikai elnökválasztás esélyeiről. A professzor leszögezte: „Amerikában az úgynevezett konzervatívok 80 százaléka nem igazán konzervatív. Szerintük Amerika a világ legelső technológiai hatalma. Az ilyen feltétlen kapitalizmus annyit tesz: mindenki legyen gazdag és legyen három autója. Azt vallják, hogy Amerika Isten kiválasztott népe. Ez a szemlélet nagyon veszélyes és nem konzervatív világszemlélet.” John Lukacs reménykedik abban, hogy mind a demokraták elnökjelöltjének, Barack Obamának, mind a republikánusok aspiránsának, John McCainnek jó tanácsadói lesznek. Emlékeztet rá: „Az egész emberi életben és a történelemben, ahogy azt II. János Pál is megmondta, reménykedni kell, nem szabad feladni a reményt, abból áll az élet. Istenben kell hinni, mert ha nincsen remény, az nagy bűn. Akkor elvesztjük a mindenféle áldásban való hitet. A teljesen reménytelen ember öngyilkos lesz. Nem azért, mert valami testi fájdalma van. Még nem is azért, mert lelki fájdalma van, hanem mert nem lát reményt, nem lát kiutat. Nincs az életének értelme. Az öngyilkost nem annyira a múlt terhe nyomja, hanem a jövő miatti kétségbeesés.”

Hazai hírek

A Magyar Fórumban (Szent királyunk… 3.o.) Varga Kapisztrán ferences szerzetes nyilatkozik államalapító királyunk örökségéről, hangsúlyozva: „Szent Istvánnak olyan mérhetetlen nagy az öröksége, hogy még a kommunista rezsim sem merte teljesen kitörölni az emlékezetből és a történelemkönyvekből.” A ferences atya figyelmeztetett: mindannyiunk személyes, belső kérdése és minden becsületes embernek feladatot jelent, hogy hazánkban ismét teret nyerjenek azok az értékek – tisztesség, becsület, az ember megbecsülése –, amelyeknek követésére biztatta István király az Intelmekben fiát, Imre herceget. „Nem a nagy és látványos dolgok viszik előre az erkölcsi megújulást. Először saját magunknak kell az elmondottak alapján élni. Merítsünk erőt mások tanúságtétele nyomán. A papság azt tudja elősegíteni, hogy mindenkinek az életében megerősödjenek ezek a tendenciák. Lássák a hívek: nem vagyunk magunkra maradva. Nagyon sok ember lelke mélyén ott van a becsületre való törekvés, de a rosszra való hajlandóság is. A kérdés: miben kap megerősítést, milyen modellek, minták állnak nemcsak a fiatalok, hanem a felnőttek előtt is? Ebben a mai amorális, értékellenes korban, mint a tanúhegyeknek kell megmaradniuk a hívő és becsületes embereknek. Ez nem könnyű, hiszen mindannyian kopunk, morzsolódunk abban a szüntelen küzdelemben, amiben élünk. A mindennapi cselekedeteink, a gondolkodásmódunk, az alapvető őszinteségünk, becsületességünk felel arra a kérdésre, hogy az Intelmek… sorai szerint élünk-e a földön. Minden hívő alapfeladata: környezetének segítése, megerősítése, hogy minél többen éljenek a Szent István-i értékek szerint.” Varga Kapisztrán történelmietlen vádnak tartja, hogy Szent István erőszakkal keresztelte meg a magyarságot: „Történelmietlen egy adott történelmi személyt az adott korból kiragadni. Meg kell vizsgálni a korabeli uralkodók tetteit, s csak azután lehet ezt a kérdést megvizsgálni. Komoly történészként tehát nem illik azt mondani, hogy erőszakkal terjesztették nálunk a hitet. A gond, hogy a mai kor morális ízlései szerint bíráskodunk államalapító királyunk tetteiről. Az is érdekes, hogy azokat az erkölcsi kritériumokat, melyek alapján ítéletet mondunk a régiek tetteiről, korunkban sem tartjuk be, csak beszélünk róla. Ezért erkölcstelennek is tartom a történettudomány részéről ezeket a kijelentéseket. Nem lehet senkit sem megítélni ezer évvel későbbi mérce szerint. Szent István szelíd uralkodó volt abban az értelemben, ahogyan a büntetéseket megszabta. A lengyeleknél annak, aki nem tartotta be a böjtöt, kiverték a fogát a király emberei. Nálunk, ha valaki beszélt a mise alatt, annak csupán levágták a haját, ami nem olyan drasztikus büntetés.” Páter Varga Kapisztrán leszögezte: „Szent István egy olyan uralkodó volt, akinek a lelkisége nagyon is megragadható az Intelmekben, törvényeiben és a róla szóló legendákban. Az Intelmek figyelmes elolvasása rávezet arra a felismerésre, hogy a szöveg olyan eszmevilágot tükröz, ami Szent Istvánnak sajátja volt. A kommunizmus ideje alatt, de sajnos még ma is divat nevetségessé tenni az Isten előtt felelős uralkodót. Egy olyan államférfit, aki képes lelkiismeretével elszámolni. A katolikus hit szent királyunk számára egy személyes, belső meggyőződés volt. Istvánt – Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt – 1083-ban avatták szentté. Egy rossz hírű uralkodót, egy olyan királyt, aki a klérussal szemben elvetemült volt és csak színjáték volt a megtérése, nem avattak volna szentté.” A ferences szerzetes határozott véleménye, hogy a Szent István által irányadóvá tett keresztény értékek és eszmények nemcsak megtartották, de meg is tarthatják hazánkat. „Nagyon súlyos válságban élünk, s most nem a gazdasági dimenzióról beszélek, hanem az emberek mentális állapotáról. Az olimpia kapcsán sokszor emlegetik: milyen fontos tényező a sportoló pszichés állapota. Miért csak egy sportolóé? A mindennapi életben mindannyiunk számára meghatározó, hogy milyen lelki állapotban élünk. Pázmány Péter leírja A fiak istenes neveléséről szóló munkájában, hogy ’már a mytilenebeliek is, amely nemzetet rabságban és szolgaságban akartak tartani, nem szenvedhették, hogy azok gyermekeit a szabad művészetekre oktassák. Hanem azt akarták, hogy tudatlanságban, durva erkölcsben nevelkedjenek fel.’’ Ez a sor nagyon jól rímel a jelen helyzetre.”

A Magyar Hírlapban (3.o.) Sinkovics Ferenc A vidék szétverésével új Trianon leselkedik címmel számol be a Lakiteleki Népfőiskolán tartott Szent István-napi megemlékezésről, lélekemelőnek minősítve többek között, hogy egy kb. száz hívőből álló zarándokcsoport átvitte Szent Imre herceg ereklyéjét Lakitelek katolikus templomából a népfőiskolára. Az ereklyét egy darabon Bagi Ferenc helyi plébános vitte, majd átadta Lezsák Sándornak, a népfőiskola vezetőjének, az Országgyűlés alelnökének. A tudósító felemelőnek nevezte a Bagi Ferenc atya által celebrált szentmisét is, „azzal a biztatással, hogy a hitre épülő Magyarország minden történelmi vihart átvészelt, s átvészel a jövőben is, ha a hit útján marad.” Sinkovics Ferenc kiemeli azt is, hogy egy fiatal egri képzőművész, Szabó Roland egy gyönyörű, kerámiákból készített intarziát adományozott a lakiteleki katolikus gyülekezetnek. Az intarzia a Szent Jobbot ábrázolja.

Ugyancsak a Magyar Hírlapban (Az ötvösség… 10.o.) az idén hatvanéves Madarassy István ötvös- és szobrászművész nyilatkozik, aki sokat foglalkozik egyházi és vallásos témákkal is, így például egy kiállítás keretében volt látható Szent Istvánról és Gizelláról, Szent Lászlóról, Árpád-házi Jolandáról, II. Szilveszterről készített alkotása. A művész elmondta: „Úgy gondolom, hogy a családi neveltetés rányomja bélyegét az emberre. Ahogy a klasszikus műveltség hatással volt rám, ugyanúgy az édesapám által művelt egyházművészet is. Nagyon sok egyházi témával foglalkozó szobrot, plasztikát, érmét készített, de a vallásos neveltetésemből adódóan is, elkerülhetetlen volt, hogy mindez engem is megérintsen. Amikor engem is megtaláltak különböző feladatok a pályámon, akkor egyáltalán nem volt nehéz ilyen témákhoz nyúlnom. Nagyon sok olyan szobor készült, ami ezt a témát érinti, így például az apostolfigurák egy része, vagy az evangélisták sorozatának néhány darabja.”

Magyar Kurír