Napi sajtószemle

A HVG-ben („Az 1980-as években…” 56-57.o.) Paskai László bíboros, nyugalmazott Esztergom-budapesti érsek nyilatkozik, aki Izsák Norbert interjúkészítő felvetésére – „Mit szól azokhoz a kezdeményezésekhez, amelyek a magyarok ősvallását kívánják feleleveníteni és Szent István keresztény tanítása helyett Koppány nézeteit hirdetik?” – azt válaszolta: „Ezek az emberek nyilván nem az egyház joghatósága alá tartoznak, de hála Istennek, csak kis létszámú, szélsőséges csoportokról van szó. A magyarságtudat erősítése jó és szükséges dolog, és a magyar múlt személyeivel való foglalkozás sokkal jobban erősíti ezt, mint például a csodaszarvas-legenda. Többen kijárnak gyógyulást keresni az ősi vallási szent helynek tartott Pilisbe, de az egyház csak nem verheti szét őket. Mit csináljunk? Szélsőséges emberek voltak, vannak és lesznek.” A bíboros szerint Szent István ünnepe a köztársasági Magyarországnak „Ugyanazt tudja mondani, mint eddig is. Első királyunk megszervezte az országot, törvényt adott, elindította egy úton, és ennek a gondolata járta át Magyarországot ezer éven keresztül. Ma is szükség van arra, hogy rend és fegyelem legyen, szervezett formában gondoskodjanak az emberekről, és az illetékesek lelkiismeretesen végezzék a munkájukat. Félrevisz, ha csak a Szent Koronát és a királyeszmét látjuk meg Szent Istvánban – Magyarország ma már nem királyság, ezt nálunk megszüntették. Szent István személye a magyar nemzetiségnek az eszménye.” Paskai László elmondta azt is, hogy „sokan nosztalgiáznak és idézik fel a 3,60-as kenyér idejét. Kétségtelen, az 1980-as években kicsit nagyobb rend volt itt, a Kárpát-medencében, mint mostanság, de akkor központilag irányítottak mindent, és erre a diktatúra szót szoktuk használni. Márpedig az elnyomó rendszer mindig gyorsabban és hatékonyabban tud intézkedni, mint egy demokrácia. Sajnos nálunk a demokrácia liberális fölfogása terjed: minden megengedett, amit a törvény nem tilt. Amiből következik, hogy nem választják el élesen a jót a rossztól.” Az interjúkészítő kiemelten érinti a homoszexualitás kérdéskörét. A bíboros emlékeztet rá: „A Római levélben Szent Pál megmondja a véleményét a homoszexuálisokról – és az nem igazán pozitív. Többet nem kell hozzáfűzni.” Izsák Norbert felidézte, hogy a július 5-ei melegfelvonuláson szélsőséges csoportok megtámadták a felvonulás résztvevőit. Kérdésére, hogy a katolikus egyháznak nem kellene-e az ilyen esetekben állást foglalnia, Paskai László visszakérdezett: „Miért? Talán az egyház tagjai verekedtek? Ha nem, akkor az egyház nem tud mit csinálni. Az egyház csak a saját tagjaihoz tud szólni… Szerintem a rendbontó verekedők nem jóakaratú emberek.” Egyúttal emlékeztetett rá: „… az erőszak elítélése nagyon sokszor szerepel a pápai megnyilatkozásokban. Itt ön egy konkrét esetre utal, ami önmagában furcsa szituáció, ráadásul egyházon kívüli dologról van szó. Először is nem éppen okos dolog a rendőrség részéről megengedni, hogy ellentétes csoportok vonuljanak föl ugyanazon a helyen. Másrészt szerintem a homoszexuális felvonulás önmagában is provokáció. Most akkor őket igazolja az egyház? Ez egy olyan helyzet, amihez nem lehet jól hozzászólni. A kisebbségek és a nemzetiségek védelme, a megbékélés viszont az egyházban jól működő dolog: nemrégiben Esztergomban magyar és szlovák püspökök közösen aláírtunk egy nyilatkozatot, amelyben kimondjuk, hogy bocsánatot kérünk és megbocsátunk egymásnak. A népek közötti egyetértésre pedig szép példa, hogy Rómában mindenfajta nemzetiség megtalálható, még fekete bőrű bíboros is.” A nyugalmazott bíboros prímás azt is leszögezte: „Amíg szolgálatban voltam, mindig meglátásom és meggyőződésem szerint cselekedtem. Egyébként nem gondolom, hogy az egyház tanításait bármelyik párt tökéletesen képviselné, az igazi jót nem lehet sehol sem megtalálni az életben, de a közéletben sem.”

A Heti Válasz (Szózat a Szentföldön 20-21.o.) Székely Jánossal, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye segédpüspökével, az esztergomi Szent Adalbert Képzési, Lelkiségi és Konferencia-központ vezetőjével készített interjút, aki felidézve eddigi életútját elmondta, hogy rengeteget tanult az alatt a három és fél év alatt, amit a Betlehem mellett működő bibliai főiskolán töltött, „nagy élmény volt, hogy az ásatásokról előkerült tárgyak feliratait meg tudtam fejteni, hogy sokféle náció tagjaival találkozhattam, hogy megértettem valamit a nemzeti feszültségek okaiból, de a legnagyobb élményem az, hogy megtapasztalhattam a Szentföld atmoszféráját. Amikor gyalogosan bandukoltunk a Holt-tenger felé, megfeledkeztünk a hadgyakorlatokról, és megéreztük, hogy az Úristen valaha itt szólt és cselekedett. Sok minden itt világosodott meg előttem a Bibliából, a beduin pásztorokat figyelve értettem meg például a pásztor és a bárány különleges kapcsolatát. Itt tágult ki a világlátásom, hisz rengeteg külföldi – lengyel, dél-amerikai, indiai, palesztin, zsidó – ismerősöm a barátom lett. Itt szentelt fel a jeruzsálemi pátriárka diakónussá.” A hazatérését követő évekre – így a Nógrád megyei Érsekvadkerten káplánként, majd a fővárosi Rózsák terén eltöltött időszakra – a segédpüspök így emlékezik vissza: „Nagyon megszerettem Érsekvadkertet, a palóc embereket, akik mély érzésűek, s akiknek meg kell hódítani a szívét. Már az első nyáron nagy gyermektábort szerveztem, aztán felvettem a kapcsolatot a helyi cigányokkal, akik az előző plébános szigorúsága miatt korábban nem lépték át a templom küszöbét. Elértem, hogy a cigány gyerekek hittanra járjanak, aztán foglalkozni kezdtem a felnőttekkel is, vetítettem nekik, megbeszéltük a nehezen betartható Tízparancsolatot. Nem oldottam meg a cigány-magyar együttélés gondjait, de a feszültséget sikerült enyhíteni… A Rózsák terén töltött idő azért volt hasznos, mert megismerkedtem a társadalom mélyrétegeivel. Biblia-kört szerveztem a Gyógypedagógiai Főiskolán, fogyatékosokat gondoztam, akik száz-kétszáz szóval fejezték ki magukat. Később Budán, Széphalom-Hidegkúton egy eleven hívő közösség gyarapodását láthattam. Volt ökumenikus iskolánk, amelyet a három történelmi egyház közösen irányított.” Osztovits Ágnes interjúkészítő közbevetésére – „A papi pályára igyekvőknek próbál mindent megadni az egyház, mégsem enyhül a paphiány” – Székely János azt felelte: „Nyugaton mindenütt találkozunk ezzel a jelenséggel. Egy jóval mélyebb válság tünetéről van szó: maga az ember jutott válságba. Nemcsak papnak jelentkeznek kevesen, de a házasságkötések száma is csökken. Mintha az emberekből kiveszett volna az elszánás, hogy egy nagy célra feltegyék az életüket. Sokan próbálják elhitetni, hogy az ember alig több, mint egy ügyes állat, csak a pénzkeresés, a fogyasztás, a siker érdekli. Az oktatás és az egészségügy válságának sem a pénzhiány az elsődleges oka, hanem a testvériség tudatának meggyengülése. A mai ember gyakran nem akarja tudomásul venni, hogy adósa az előtte járó nemzedékeknek.” A segédpüspök emlékeztetett rá: „Amikor ad limina látogatáson járt a püspöki kar Rómában, többször is figyelmeztettek minket, hogy ne tegyünk túlzott engedményt a paphiány enyhítése érdekében. Vizsgáljuk a jelöltek pszichikai állapotát, lelki, értelmi felkészültségét. A II. Vatikáni zsinat után sokfelé eluralkodott az engedékenység, ami később rengeteget ártott. Amikor XXIII. János pápa azt mondta, hogy ki kell tárni a Vatikán ablakait, nemcsak friss levegő áradt be, hanem szennyezett is. Lazultak erkölcsi, hitbéli elveink, olyanokat is pappá szenteltek, akik szégyent hoztak az egyházra. A zsinat után újkori történetének egyik legmélyebb válságát élte át az egyház, papok tízezrei hagyták el hivatásukat. II. János Pál próbálta megállítani ezt a folyamatot, e tekintetben konzervatív fordulatot hajtott végre.”

A Népszabadság (Kórházak… 1., 3. o.) összeállításából kiderül: az egyházi fenntartású kórházak vezetői Székely Tamás egészségügyi miniszterhez fordultak, mert meggyőződésük szerint intézményeiket hátrányos megkülönböztetés érte, félmilliárd forint veszteséget jelent számukra az idén, hogy nem az önkormányzat vagy az állam tartja fenn őket. Nyilatkozik a lapnak Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház igazgatója, illetve a ferences rend által működtetett Szent Ferenc kórház főigazgatója, Trombitás Zoltán. Mindketten nehezményezik, hogy miközben ugyanazokat a szolgáltatásokat adják betegeiknek, mint az önkormányzati, illetve az állami kórházak, továbbá a betegeik ugyanúgy megfizetik a társadalombiztosítási járulékokat, mint azok, akiket közkórházakban gyógyítanak, mégsem élveznek azonos köztámogatást. Sérelmezik, hogy az egészségügyi reform keretében az ágyszámcsökkentés az arányosnál jelentősebb mértékben érintette őket. Ennél is nyilvánvalóbb megkülönböztetésnek tartják, hogy a náluk dolgozók nem jogosultak 13. havi fizetésre, miközben az ágazat önkormányzati, illetve állami alkalmazottai ezt minden további nélkül megkapják. Továbbá nem részesülnek a nemrég bejelentett 5 százalékos bérfejlesztésből sem. Mindezeket a maguk részéről ugyanúgy a vatikáni megállapodás megsértésének tartják, mint ahogy korábban az egyházi iskolák és szociális intézmények is erre az egyezségre hivatkozva kértek maguknak állami forrásokat. Az összeállításból kiderül, hogy a Mazsihisz által fenntartott Szeretetkórház sincs könnyű helyzetben. Szinai T. József gazdasági igazgató lehetetlen helyzetnek tartja, hogy a gyógyítás állami költségvetési forrásait adományokból kell kiegészíteni. Az Egészségügyi Minisztérium közleménye szerint az egyházak által működtetett kórházak nem jól értelmezik a jogszabályokat. Tizenharmadik havi fizetés csak közalkalmazottaknak jár, és ugyanez áll a béremelésre is. A gyógyító munkát pontosan olyan mérőszámok alapján honorálják az egyházi kórházaknak, mint a világiaknak – állítja a tárca.

Magyar Kurír