Napi sajtószemle

A Magyar Hírlapban (14.o.) Kolozs Nagy János Istenünk igéje örökre megmarad című írásának mottója Izajás próféta könyvének következő része: „Egy hang szól: Kiálts! Én kérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. Bizony csak fű a nép! Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad.” (40,1–11) A cikkíró figyelmeztet, hogy a próféta Izraelhez, tehát Isten választott népéhez szól, s csak másodsorban vonatkoztathatjuk a magunk lelki helyzetére. Véget ért a hetven évig tartó babiloni fogság, amelybe a zsidó nép engedetlensége és bálványimádása miatt jutott. Bűneiért megbűnhődött, s így most nemzeti és vallási életét ismét szabadon és békességben élheti – írja a Békehírnök volt felelős szerkesztője, egyúttal figyelmeztet: „Isten mai népe, a Krisztus vérén megváltott gyülekezet is juthat ehhez hasonló helyzetbe. Ha nem vigyázunk, engedetlenségünk vagy langyos melegségünk miatt emberek és körülmények rabságába kerülhetünk. Dicső múltunk elismertetésének és társadalmi hasznosságunk bizonyításának erőltetése azt jelzi, hogy a világ fogságában élünk. Addig, amíg nem ismerjük be, hogy ez gyümölcstelenségünk oka, és nem tanulunk meg emberek helyett újra az Úrban bízni, addig nincs létjogosultsága a vigasztalásnak. Hamis próféták mindazok, akik az őszinte megtérés szükségességének hirdetése nélkül ígérnek szebb jövőt és megújulást.” Kolozs Nagy János megállapítja: „Az ige tettre buzdít: utat kell építenünk az Úrnak a pusztában! Keresztelő Jánoshoz hasonlóan – aki a Messiás előhírnöke volt – utat kell készítenünk az emberek szívéhez, hogy az Úr Jézus oda bevonulhasson. A világ kárhozatba vivő görbe útjai helyett egyenes utat építünk, a tisztaság, az átlátszóság, a becsületesség és az önmegtartóztatás keskeny ösvényét. Nem az a törekvésünk, hogy homogenizáljuk (vagyis egységes masszává gyúrjuk) Krisztus követőit, hanem az, hogy felemeljük a szegényeket, a szenvedőket, a kicsinyeket, a sírókat, az üldözötteket, s ugyanakkor munkálkodjunk az istentelenség, a gőg, az emberimádat büszke hegycsúcsainak lerontásában. E kétirányú lelki előkészítő munka nyomán alakul ki Isten igazi gyermekeiben a Megváltó iránti szeretet és alázat. Ebben magas hőfokon egyformán kell lennünk. Jaj nekünk, ha nem így van! Isten igéje bizonyságtételre sarkall. Sürget minket – néma, elközömbösödött, langyos keresztyéneket –, hogy bátran hirdessük Krisztus szabadításának örömhírét. Kevés az idő, ezért élnünk kell minden lehetőséggel, sőt elő kell állnunk az igével”, ’akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő’ – idézi a cikkíró Szent Pál apostolt (2Tim 4,2), s hozzáteszi: „Igyekeznünk kell, mert mulandó az ember. Nem biztos, hogy holnap lesz módod bizonyságot tenni rokonodnak, szomszédodnak, munkatársadnak. Még ma beszélj neki Jézus Krisztusról!” A szerző fölteszi a kérdést: „Vajon miért lohadt le a csontjainkba rekesztett tűz? S ha ennek okát bűnbánattal felismerjük, felloboghat-e újra a belső késztetés forró lángja? Igen, új erőre kaphat, ha készek vagyunk felmenni a magas hegyre, a Krisztussal való élő közösség csúcsára. Mert csak a vele való találkozásban tapasztalhatjuk meg azt a hatalmat és erőt, amely bátor tanúkká tesz minket, s amely arra képesít, hogy az Õ tanítványaivá tegyünk minden embert. Legyünk Isten örök igéjének engedelmes szolgái!”

A Népszabadság (9.o.) Húzott Liszt a plébánián címmel hozza azt az általunk már közölt hírt, hogy augusztus 25-én a Március 15. téren lesz Liszt Ferenc Esztergomi miséje, a Missa Solemnis vatikáni változatának budapesti bemutatója, egy nappal korábban pedig az esztergomi bazilikában hangzik fel a katedrális 1856-os felszentelésére írt mű egyszerűsített formájában: orgonakísérettel és mélyvonós zenekarral. (Lásd tegnapi számukban a Liszt Ferenc-hét kezdődik Esztergomban augusztus végén, mai számunkban pedig a Liszt Ferenc Esztergomi miséjének Vatikáni változata Budapesten című híreinket – a szerk.) A Népszabadság azt is megemlíti, hogy a Belvárosi főplébánia kórusa 1867-ben jött létre. Legfőbb feladatának Liszt Ferenc szellemi hagyatéka ápolását, s értékeket hordozó magyar alkotások megszólaltatását tekinti. A lap megállapítja: a kórus a legklasszikusabb értelemben vett amatőr együttes, 20 és 70 év közötti tagjai szabadidejükben próbálnak, s lépnek fel templomokban, hangversenyeken. Munkájukat a Belvárosi Zenei Alapítvány segíti, amelynek támogatásával jöhetett létre a Liszt-bemutató is, bár az ünnepi hangverseny költségeihez még nem kevesebb, mint 300 ezer forintot kell előteremteniük.

Magyar Kurír