Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadság (8.o.) Vatikáni áldás Paraguay leendő elnökére című beszámolója kiemeli, hogy a katolikus egyház történetében példa nélküli döntést hozott XVI. Benedek pápa, amikor véglegesen felmentette egyházi állapotából Fernando Lugo volt paraguayi püspököt, ily módon „áldást adva” arra, hogy a dél-amerikai ország államfője legyen. (A témával kapcsolatban lásd július 31-ei számunkban A Szentatya felfüggesztette Fernando Lugo püspököt című beszámolónkat – a szerk.) A lap idézi az elnöki tisztségébe augusztus 15-én beiktatandó Lugo reagálását: „A szentszéki dekrétum XVI. Benedek pápának a paraguayi nép, az ország iránti nagy szeretetéről tanúskodik.”

Ugyancsak a Népszabadságban (8.o.) Miklós Gábor Ortodoxok: államok és államegyházak címmel figyelemre méltónak tartja, hogy Viktor Juscsenko ukrán elnök I. Bartolomaioszt két csókkal köszöntötte, II. Alekszijnek viszont csak elnöki kézszorítás jutott, amikor megérkeztek Kijevbe a Kijevi Rusz megalapítása, illetve a kereszténység felvételének 1020. évfordulójára emlékező ünnepségekre. Az államfő a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkáért különgépet küldött Isztambulba, s mindent megtett, hogy közelebb kerüljön egyik nagy politikai céljához, ami az ukrajnai ortodox egyházszakadás megszüntetése lenne, illetve az ukrajnai pravoszlávok leválasztása Moszkváról. A cikkíró rámutat, hogy Ukrajnában jelenleg három ortodox egyház működik, az Ukrán Pravoszláv Egyház (Moszkvai Patriarchátus), amely őrzi az orosz birodalmi hagyományokat, ami a szovjet időben is folytatódott, amikor valamennyi helyi pravoszláv hívő Moszkvából kapta az egyházi irányítást. Az állam függetlenségének kikiáltása után viszont megalakult Ukrajnában a Kijevi Patriarchátus, sőt van egy függetlenségét még korábbra datáló Ukrán Autokefál Ortoodox Egyház is. A szerző emlékeztet rá, hogy ami Kijevben történik, az nem rendkívüli az ortodoxia belviszonyaiban, a moszkvai központ például tartós rossz viszonyban áll a román hittestvérekkel Moldova miatt. Hasonló a helyzet Észtországban. A szerbiai egyházközpont pedig két fronton is viszálykodik „nemzeti szakadárokkal”, és viszonylag újabb ügy a montenegrói ortodoxok leszakadása. Miklós Gábor hangsúlyozza: „A konfliktusok sehol sem vallásiak, nincs szó hitbéli különbségekről, a szertartási nyelvek használata sem okoz gondot. A viták merőben politikaiak: az egyházhatároknak és alárendeltségeknek a politikai változásokhoz kell, vagy kellene igazodniuk. Illetve másik oldalról az olyan hagyományos központok, mint Belgrád vagy Moszkva szeretnék a hívőket továbbra is a maguk irányítása alatt tudni. És itt nem csak az egyházak vezetőiről, püspökökről van szó: az ortodox államokban erősen él a bizánci hagyomány, amely a lelkek feletti igazgatás jogát a világi uralkodónak adta. Az Orosz Pravoszláv Egyház például a mai vezetéssel és céljaival épp olyan tökéletesen azonosul, ahogy az előző századokban tette. És ennek a fordítottja is igaz. Az orosz állam is bevetette magát a budapesti Petőfi téri görög templom megtartásáért folytatott harcba, amikor az egykori görög ortodox templomépítők nevében a konstantinápolyi egyházközpont átvette volna az egyházközséget és az értékes ingatlant a Moszkvai Patriarchátustól.”

Hazai hírek

A Magyar Hírlapban (14.o.) T. Pintér Károly A keresztény harcmodor címmel elemzi a Példabeszédek könyvében olvasható következő mondatot: „Ha éhezik, aki gyűlöl téged, adj neki kenyeret, és ha szomjazik, adj neki vizet, mert parazsat gyűjtesz a fejére, az Úr pedig visszafizeti, amit adtál” (25,21-22) Az Evangélikus Élet főszerkesztője szerint ez a mondat hangozhatnék akár a szeretet evangéliumát hirdető Jézus szájából is. A cikkíró kifejti: Korunk könyörtelen érdekérvényesítésre szocializálódott embere hajlamos sürgősen továbblapozni a zsidó-keresztény vallás efféle ajánlatain, miként hajlamos a ’szeresd felebarátodat, mint magadat’ jézusi parancsát is a szép, de használhatatlan ideák közé sorolni. Tudjuk, az a jézusi mondat pedig, hogy ’ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is’, sokakat már-már kifejezetten irritál. Ha ugyanis van valami, amitől napjainkban retteg az ember, az a kiszolgáltatottság. Ahol farkastörvények szerint zajlik az élet, ott még véletlenül sem szabad gyengének mutatkozni. Márpedig ez a Hegyi beszédből való utóbbi idézet az ellenféllel szembeni teljes fegyverletételre, önfeladásra buzdít. Micsoda életszerűtlen – gyávaságra, gyengeségre utaló gesztust ajánló – felszólítás ez! Nemde közelebb áll habitusunkhoz és igazságérzetünkhöz az ószövetségi törvény: a ’szemet szemért, fogat fogért’?!” Ám a szerző rámutat: „A Jézus szavaival összecsengő bölcsességben némi vigaszt nyújthat az ígéret, miszerint a bennünket gyűlölő, vagyis az ellenségünk felé nyújtott jószolgálat számláját az Úr majd kiegyenlíti. Mondhatnánk, köszönjük szépen, de ellenségünk ettől még hülyének fog nézni bennünket. Csakhogy a dolog nem így működik! Szó sincs arról, hogy a cselekvő szeretet egyúttal az önfeladó fegyverletétel megnyilvánulása lenne! A szeretetet gyakorló keresztény attitűd egyáltalán nem a harcképtelenség bizonyítéka. Ellenkezőleg: a szeretet a létező leghatékonyabb fegyver – ’izzó parazsat gyűjt’ az ellenség fejére!” A cikkíró emlékeztet rá, hogy Henryk Sieniewicz világhírű regénye, A kereszteslovagok egyik katartikus csúcspontja, amikor egy nemes hazafit, a megvakított Jurandot szemevilága kioltója elé vezetik. A fogságba ejtett német lovag, Siegfried pontosan tudja, minek kell következnie, a „szemet-szemet” elv fog érvényesülni. Tőrt adnak az agg lengyel kezébe, aki ujjaival a gonosz német arcát tapogatja, de végül „a tömlöc mécsénél fehérre izzított penge mégsem az ellenség szeméhez, hanem gúzsba kötött kezeihez közelít, hogy átvágja a keresztes kezeit.” T. Pintér emlékeztet rá, hogy Pál apostol a Példabeszédek könyvének bölcselőjéhez hasonlóan fegyvernek láttatja a szeretetet. Hozzáteszi: „S ha az ’izzó parázs’ hatása nem is mindig válik oly gyorsan nyilvánvalóvá, mint Sienkiewicz regényében, ahol a kegyelemben részesített német lovag még szabadon bocsátása napján önkezével vet véget életének, kívánom, hogy olvasóink is bátran forgassák a szeretet fegyverét. S hogy mielőbb megtapasztalhassák mindennél hatásosabb erejét.”

A Magyar Nemzetben (Félszázaléknyi esély… 34.o.) Somorjai Ádám bencés szerzetes nyilatkozik abból az alkalomból, hogy a közelmúltban jelent meg Ami az emlékiratokból kimaradt című könyve, amelyben Mindszenty József és VI. Pál pápa levelezését elemezve vizsgálja a bíboros hercegprímás esztergomi érseki székéből való elmozdításának körülményeit. (Lásd július 26-i könyvismertetésünket – a szerk.) Az interjúkészítő, Fáy Zoltán Mészáros István művelődéstörténészre, ismert Mindszenty-kutatóra hivatkozik, aki egyik tanulmányában hangsúlyozta, hogy az egyetlen alkalommal, az érsek esztergomi székfoglaló beszédében, 1945. október 7-én használt „első zászlósúr” kifejezés szimbolikusan értendő, és nem a közjogi szerep megszerzésére való törekvésnek a jele, hanem a prímási kötelesség vállalásának kifejezése. Somorjai Ádám azonban úgy látja, hogy Mindszenty József saját közjogi szerepére vonatkozó meggyőződése egyre erősödött, és haláláig megmaradt. „Érthető tehát, hogy a politikai hatalom kizárólagos megszerzésére törekvő kommunista párt, legyen az a Rákosi- vagy a Kádár-korszak formációja, Mindszentyben ellenséget lát. A lejárató kampány megnyilvánult a kirakatper előtt, amikor tömeggyűléseket szerveztek ellene, a kirakatper alatt, amikor nevetségessé tették a tárgyalás során. A tárgyalás megkezdésekor felolvasták Mindszenty vizsgálati fogásban írt levelét, miszerint ügyét vegyék külön a többiek ügyének tárgyalásától. Továbbá felolvasták más levelét is, amelyben például a börtönből való menekülés kalandos tervét fogalmazta meg. 1956 forradalmi napjainak végén néhány napig a hercegprímás is szabadlábra került, november 3-án a Kossuth rádióban elhangzott beszéde után elhíresült. Még a napokban is találkoztam Rómában azzal a véleménnyel, hogy nagy hibát követett el a bíboros azzal, hogy visszakövetelte az egyház birtokait. A kommunisták propagandacélból megváltoztatták szavainak értelmét, és ezzel a taktikával mind bel-, mind külföldön célt értek, mert diszkreditálták a bíborost.” A bencés szerzetes elmondta azt is, hogy a bíboros népszerűsége elsősorban az emigráns magyarság soraiban volt nagy 1971-75 között, amikor lelkipásztori látogatásain találkozott a világ magyarságával. Szentté avatásának gondolatát is külföldön fogalmazták meg. „Füzér Julián ferences atya könyvét említem meg: Szentté kiáltjuk, illetve a Mindszenty Alapítvány működését, amely időközben Budapestre helyezte át irodáját. Magyarországi tisztelete nem lehetett nyilvános, de búvópatakként megtalálható volt. Akkor lendült fel ismét, amikor 1991 májusában hamvai diadalmenetben hazatértek Mariazellből Esztergomba.” Somorjai Ádám felhívja a figyelmet: „Az Emlékiratok alapján kialakult egy kép Mindszentyről, és úgy gondoltuk, hogy ez a kép – annyi rágalmazás után végre az igazság – már nem változhat meg, sőt örök érvényű. Ezt a képet azonban most tovább kell pontosítanunk a sok-sok, sőt több ezernyi oldal újabb forrás láttán. A forráskritikát többféleképpen lehet elvégezni, lehet ártó szándékkal is. A mi szándékunk nem ártó, hanem az igazság teljesebb megismerése. Előbb vagy utóbb el kell végezni ezt a munkát, és jobb, ha előbb végezzük el, nehogy ismét a vádlottak padjára kerüljünk. A történészek tudják, hogy egy forrás nem forrás. A források bővülése lehetőséget ad arra, hogy újragondoljuk Mindszenty helyét és jelentőségét a magyar félmúltban. Nekem az a szerep jutott, hogy hírt adjak minderről, és meghívjam a téma iránt érdeklődőket az elmélyült tanulmányozásra. A végeredménytől nem kell félni, mert az igazság az, ami felszabadít minket… Az én szememben Mindszenty nemzeti hős, az akart lenni. Nemzeti abban az értelemben is, hogy az emberi szabadságjogok élharcosa volt, tekintet nélkül a felekezeti határokra.”

A Népszabadságban (3.o.) Czene Gábor Hungaristák katolikus kultúrházban címmel közli, hogy az Újpesti Katolikus Kultúrházban szervez klubot „a náci ideológia egyik magyarországi letéteményese, a Pax Hungarica Mozgalom”, amelynek vezetője az a Domokos Endre János, aki az első embere volt a szélsőséges nézetei miatt feloszlatott Vér és Becsület Egyesületnek. A cikkíró kiemeli, hogy a nyolc előadásból álló sorozatban szó lesz egyebek mellett a nürnbergi és a Szálasi-perről is. Az előadó a hungarista körökben jól ismert, magát katolikus filozófusnak és teológusnak nevező Tudós-Takács János lesz, aki antiszemita szövegeket fordít és fajvédőként szimpatizál a Ku-Klux-Klannal. Czene kérdése, hogy ilyesfajta klubnak miért ad otthont az Újpesti Katolikus Kultúrház? Egyúttal emlékeztet rá, hogy eredetileg a szóban forgó intézményben akarták levetíteni a Jud Süss című, náci propagandafilmet, de a vetítés végül elmaradt, a cikkíró szerint a sajtócikkek hatására. A külföldön tartózkodó Horváth Zoltán plébános az újságíróval folytatott telefonbeszélgetésében „először nem tudta, miről van szó, később, néhány részletet hallva közölte: rémlik valami.” Egy hét múlva lesz újra itthon, akkor majd utánanéz a történteknek, addig nem nyilatkozik.

Magyar Kurír