Napi sajtószemle

A Szentatya ausztráliai apostoli útjáról

A Népszabadság (8.o.) XVI. Benedek pápa: Válaszútnál az ökumenikus mozgalom, a Népszava (2.o.) Vallások együttműködése a terrorizmussal szemben, a Magyar Hírlap (6.o.) A pápa minden erőszakot elutasít, a Magyar Nemzet (8.o.) Vallási út a béke felé címekkel számolnak be XVI. Benedek ausztráliai látogatásáról, kiemelve, hogy tegnap a pápa Sydney-ben a világ valamennyi vallásának híveit a terrorizmus elleni közös fellépésre és a konfliktusok békés megoldására szólította fel. Idézik a lapok a Szentatya kijelentését, hogy sorsdöntő válaszúthoz érkezett a keresztény felekezetek ökumenikus mozgalma. A Magyar Hírlap és a Népszava szerint a pápa vélhetően a 77 millió hívőt számláló anglikán közösségen belüli válságra utalt, amely a homoszexuális és női püspökök felszentelése miatt bontakozott ki. Az MH rámutat: „A liberális és konzervatív papság vitáját a szakadás szélére sodorta a homoszexualitását nyíltan vállaló Gene Robinson püspökké avatása 2003-ban.”
A Magyar Nemzet a Szentatya ausztráliai útjáról való beszámolójában idézi Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt is, aki méltatta a Madridban zajló vallások közötti konferenciát, hangsúlyozva: „Kevés olyan időszak volt a történelem során, amikor nagyobb szükség lett volna a vallások közötti párbeszédre.”

Egyéb témák

Külföldi hírek

A Magyar Nemzetben (8.o.) Stefan Lázár Centivel mért dicsőség címmel ír arról, hogy Németországban a Török Iszlám Uniónak 800 ezer tagja van, és a Korán tanításait már eddig is 2600 imaházban népszerűsítették, ezek száma 2010-ig előreláthatólag további nyolc impozáns mecsettel gazdagodik majd. A benyújtott tervekből kiderül, a megbízók mindenütt magasra szökő minaretekkel és impozáns kupolákkal akarják már első látásra kiemelni a létesítmények jelentőségét. „E képek a hatalom szimbólumát alkotják, a tornyok és kupolák a mecsetek meghatározó ismertetőjelei” – állapította meg az a kultúrintézet, amely a monumentális imaházak kapcsán kialakult konfliktusokkal foglalkozik. A cikkből kiderül, hogy a német lakosság legerősebb tiltakozására Kölnben került sor azt követően, hogy a tervek szerint az Ehrenfeld városrészben létesítendő mecset háttérbe szorítaná a Rajna menti metropolis világhírű dómját, a világörökségi rangot kapott katedrálist. „A tiltakozó megmozdulások széles palettája, olyan írók, mint Ralf Giordano és Günter Wallraff elutasító állásfoglalása, Meisner bíboros kritikája és a társadalmi élet számtalan ismert gondolkodójának kiállása nem maradt eredmény nélkül. A mecset terveit átdolgozták, majd új kérvényt nyújtottak be a város illetékeseihez” – írja Stefan Lázár, hozzátéve: a bíboros a leegyszerűsített muzulmán imaház építését már támogatja, de ennek örvén kérést intézett a törökökhöz, együttműködésre szólítva őket a római katolikus egyház érdekében. Joachim Meisner ugyanis zarándokhelyet szeretne létesíteni Tarsusban, Szent Pál apostol szülőhelyén. Stefán Lázár emlékeztet rá: amikor a főpásztor tavaly odalátogatott, csalódással tapasztalta, hogy a kereszténység történetének e fontos pontján a katolikus templomot múzeummá alakították át, és a településen még élő három idős apácának harminc kilométert kell megtennie ahhoz, hogy misét hallgasson. Meisner bíboros a török miniszterelnökhöz, Recep Tayyip Erdoganhoz írt levelében utalt a muzulmán hívők vallásszabadságára Németországban, és kérte, hogy Tarsus templomát vagy adják vissza a katolikus egyháznak, vagy engedélyezzék egy új templom építését és a Pál apostolra emlékeztető zarándokhely alapítását.

A Blikk (20.o.) Rockerpap címmel mutatja be a 62 éves, olasz kapucinus szerzetes papot, Cesare Bonizzit. A Fratello Metallo – Metál atya – becenévre hallgató pap napi szinten próbál zenekarával és rendszeresen vállal fellépéseket. Bonizzi atya sokáig dolgozott hittérítőként és betegápolóként Elefántcsontparton, a polgárháború sérültjei között. A bulvárlap szerint „Metál atya dalai a kőkemény vonulatból kerülnek ki. Amint zenésztársai a húrokba csapnak, Bonizzi meglenge4ti hosszú, ősz szakállát, és énekel alkoholról, szexről, drogokról és az életről úgy általában.”

Hazai és határon túli hírek

A Magyar Nemzetben (Könyörgés… 23.o.) Kafer István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szlovák tanszékének alapítója nyilatkozik, aki azt állítja: „Szlovák-magyar kapcsolatok tulajdonképpen nincsenek. Csak ellenségeskedés van. Persze az utóbbi években történt néhány fontos próbálkozás, vegyes bizottság jött létre, történelemtanárok találkozója, de ez mind-mind nagyon kevés. A sajtóban ellenségeskedés van és egyoldalúság. A pozsonyi Szent Márton-székesegyháznál történt idegenvezetési esetet, amikor a győri diákok tanárát rendőrök vezették el, a Malina Hedviget ért atrocitást a végtelenségig növeli a tömegtájékoztatás. De azt senki nem vette észre, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szlovákokkal együtt ünnepeltük meg az államalapítás ezredik évfordulóját, és közös kétnyelvű kötetet adtunk ki ebből az alkalomból. Pedig oda kellene figyelni erre is és az olyan kezdeményezésekre, mint amilyen a június 28-ai mátraverebélyi találkozó, ahol a szlovák és a magyar katolikus püspöki kar tagjai együtt imádkoztak a megbékélésért.” A tanszékvezető professzor szerint előbb-utóbb hozhat megbékélést az, hogy a két mind jobban elvallástalanodó ország püspökei együtt imádkoznak: „Tudni kell, hogy a két etnikum, a szlovák és a magyar a XIX. század közepéig csak nyelvében különbözött egymástól. A szlovákok is azt mondták magukra: ja som Uhor. Tudták magukról, hogy szlovákok, de azt mondták, hogy magyarországiak. A mai szlovákoknak nagyon kínos, ha azt hallják: Uhorski, mert tudják, hogy ez a kifejezés az 1918 előtti Magyarországot jelenti. De ha szlovákból fordítok magyarra, ezt a különbséget nem tudom kifejezni, és ezt nem tudja megemészteni a szlovák lélek. Persze ez érthető, én is nehezen tudnám elfogadni, ha engem mindig osztrák-magyarnak hívnának… Szerintem rá fogunk jönni, hogy tiszteljük és becsüljük egymást. A szlovák kultúra összeomlana, ha kivennénk belőle a hungarus vonásokat. Rajtunk múlik, hogy a közös múlt megértéséhez olyan segítséget nyújtsunk, amely nem okoz sebeket. Mert ez a szláv és ez a finnugor nép sokkal közelebb áll egymáshoz, mint egyik részről a csehhez, másik részről a finnhez. Ez pedig hatalmas csoda.” Kafer István elmondta azt is: „Nem értek egyet a szlovák egyházmegyék átalakítását bírálókkal. Az a véleményem, hogy ha voltak is negatív szándékok a határok átrajzolásával, a kiindulópont nem a magyar kisebbség helyzetének rontása volt, hanem ugyanaz, mint a szlovák nyelvtörvénynél: ott a nyelvi egységesítés, itt az arányosítás. Nálunk is átalakították az egyházmegyéket, hogy alkalmazkodjanak a nagyobb városokhoz és a fővároshoz. És a kint élő magyarság megmaradásáért mi is tehetünk. Feladatunk, hogy a szlovákiai magyar hitoktatóképzést anyaországi támogatással oldjuk meg. A kassai érsek a mi hittudományi főiskolánkra küldi a magyar hitoktató-hallgatókat, de Rózsahegyen, a szlovák katolikus egyetemen kapnak diplomát. Ez akár a feszültségek oldásának követendő példája is lehetne, ugyanis igazi áttörés az oktatással következhetne be. Nálunk arra lenne szükség, hogy a középiskolákban minor szlovák szakos végzettségű tanárok megtanítsák a tanulóknak azt, amit a szlovákok hoztak a Kárpát-medence kultúrájába. És ugyanezt kellene tenniük a szlovákoknak is: az ottani középiskolai képzésbe bele kellene kerülnie a magyar kultúrának, hogy megértsék a saját és a közös múltat. Sajnos mostanáig a politika szabta meg a két nemzet közötti viszonyt. A politika pedig receptek alapján dolgozik, prekoncepciókat használ, és ehhez keres példákat, megoldásokat. Ezt a szemléletmódot meg kell fordítani.”

A Magyar Hírlapban (14.o.) Faggyas Sándor Naámán meggyógyítása címmel elemzi Lukács evangéliumából a 4,27-es szakaszt: „És az Elizeus próféta idejében sok bélpoklos volt Izráelben; de azok közül egy sem tisztult meg, csak a Szíriából való Naámán.” A cikkíró megállapítja: „Valóban csoda történt, hiszen a lepra vagy bélpoklosság az ókorban gyógyíthatatlan, halálos betegségnek számított. A leprásokat kiközösítették a zsidó társadalomból, ahol az a mondás járta: leprát gyógyítani annyi, mint halottat feltámasztani. Mivel a mózesi törvényadás óta egyetlen zsidó sem gyógyult meg a leprából, a rabbik azt tanították, hogy egyedül Isten, illetve a Messiás képes meggyógyítani a leprás beteget. Ennek nem mond ellen Naámán meggyógyítása, hiszen ő nem volt zsidó, s nem véletlenül hozza fel az ő ellenpéldáját Jézus. Azért gyógyult meg a pogány szíriai, mert elhitte, hogy Izráel Istene meg tudja gyógyítani, és minden büszkesége, sértődése és okoskodása ellenére mégiscsak engedelmeskedett a próféta által üzent isteni parancsnak. Tehát Jézus messiási, megváltói műve az ószövetségi prófétákra visszatekint, őket folytatja, de meg is haladja, mert ő már nem csak egy népet akar szolgálni, tanítani s gyógyítani. Õ gyógyulást, sőt az örök életet kínálja, ígéri mindenkinek, aki hisz Istenben és Õbenne.” Faggyas idéz János evangéliumából: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (17,3). A cikkíró megállapítja: „Naámán meg akart gyógyulni, hitt és engedelmeskedett Istennek, ezért megtisztult, meggyógyult. Jézus azt kérdezi kétezer éve éppúgy, mint ma: akarsz-e meggyógyulni, és hiszed-e, hogy én meggyógyítlak? Ahogy kétezer éve sok-sok beteget meggyógyított – köztük leprásokat is –, ma is, velünk is megteszi, soha el nem fogyó szeretetéből és ingyen kegyelméből. De csak azokkal, akik hittel kérik és elfogadják őt – mint orvost s egyben orvosságot.”

Magyar Kurír