A Népszabadságban (9.o.) Sárközy Júlia XVI. Benedek forradalma címmel harangozza be a Szentatya holnap kezdődő, ausztráliai apostoli látogatását. A lap római tudósítója kiemeli, hogy a L’ Osservatore Romano a tíznapos vizit előtt „útmutatót közölt arról, mire kell odafigyelni a szertartásokon. Az ördög művének szokta nevezni a milánói divathetek extravagáns kreációit (például a Dolce and Gabbana szentképekkel díszített szoknyáit) a L’ Osservatore Romano, amely azonban nemrég (miként az olasz sajtó fogalmazott) patinás divatmagazinná változott, egy teljes színes oldalt közölve XVI. Benedek liturgikus ruháiról, mindenekelőtt azt a hamis hírt cáfolva, miszerint a pápa által hordott piros színű mokaszín drága, Prada márkájú lenne. A vatikáni napilap a pápa cipője körüli médiakíváncsiságot kritizálta, hangsúlyozva, hogy XVI. Benedek ’nem Pradát, hanem Krisztust viseli’. A L’ Osservatore elsősorban az amerikai Esquire egyik megállapítására reagált. Az amerikai stílus- és divatmagazin ugyanis XVI. Benedeket nevezte ki annak a férfinak, aki a nemzetközi elitben a legjobban válogatja ki öltözéke tartozékait.” Sárközy Júlia kitér arra is, hogy a pápa „az egyházkutatók nagy örömére egymás után olyan darabokat húz elő a vatikáni szekrényekből, amelyeket évek, évszázadok óta nem lehet látni, mint például a télen hordott, fehér prémmel (a felháborodott állatvédők szerint igazi hermelinnel) díszített, veres bársonysapka, a camauro, amelyet utoljára XXIII. János viselt. XVI. Benedek a II. János Pál által oldalra állított feszületet is visszahelyezte az oltár közepére és a német pápánál áldozók térdepelve, nyelvükre kapják az eddig állva és kezükbe átvett ostyát. Az egyházi tradíciók megmentésére a pápai szertartásmester, Guido Marini szerint mindez sokkal többet ér, mint a szintén XVI. Benedek bevezette latin nyelvű szentmise. A kérdés csak az, ki veszi ezt észre Olaszországban és a világ többi részén a liturgiához értőkön kívül. A legutolsó felmérések szerint az olaszok több mint 80 százaléka a katekizmus alapfogalmait és a Bibliát sem ismeri.”
A Népszava (2.o.) Ausztráliába várják a pápát címmel azt emeli ki, hogy a szervezők eredetileg félmillió zarándokot vártak a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra, de a lap szerint „nagy kérdés, hogy ennyien valóban megtöltik-e Sydneyt, hiszen eddig feleannyian regisztráltak. A rendőrség megerősítette szolgálatát a városban, minden gyanúsnak vélt személyt azonnal őrizetbe vehetnek.” A Népszava megjegyzi azt is, hogy a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozót merész asszociációval az egyház „Woodstockjának” is nevezik, „hiszen öt napon át a békéről, a szeretetről, illetve a kereszténység alapértékeiről lesz szó.”
A Hetekben (13.o.) Korbuly Dezső Útkészítők címmel azt állítja, hogy a hetven éve a magyar parlamentben elfogadott első zsidótörvény társadalmi és politikai elfogadtatását elősegítette a két világháború közötti politikai katolicizmus. A Münchenben élő történész azon belül három irányzatot különböztet meg. Az egyik Bangha Béla jezsuita szerzetes pap, akinek szócsöve a Magyar Kultúra című lap volt. A másik irányzat képviselői Kerkai Jenő és Nagy Töhötöm jezsuita szerzetesek voltak. A harmadik pedig a katolikus baloldalhoz tartozó gróf Széchenyi György, Katona Jenő és Szabó Zoltán. Korbuly Dezső kifejti: 1936-ban megalakult a KALOT, a katolikus parasztfiatalok szervezete, amelynek vezetői, Kerkai Jenő és Nagy Töhötöm Bangha Béla rendtársukkal ellentétben hittek a radikális földreform szükségességében. Kerkai Jenő 1939-ben a katolikus püspöki konferenciának terjesztette be földreformtervét, mely lényegében példaadó kezdetnek, az egyházi birtokok felosztását javasolta kártérítés fejében. Ezzel a magyar katolikus egyház megnyerné a maga számára a parasztokat, és a KALOT erős parasztszövetség magjává válhatna. A püspökök Kerkai tervét még csak vita tárgyává sem voltak hajlandó tenni – írja a történész szerző, aki rámutat: Hitler hatalomátvételét és a nácik németországi diadalát a Magyar Kultúra kezdetben megértéssel, sőt szimpátiával fogadta. Bangha Béla pozitívan ítélte meg a „parlamentarizmus hibáinak” kiküszöbölését és a „zsidó plutokrácia” elleni harcot, a nacionálszocializmus tömegeket magával ragadó lendülete pedig követendő példaként szolgáljon a katolicizmus számára, mert a katolikus programot valóban „hitleri következetességgel” kell megoldani. A katolikus baloldal ezzel szemben határozottan elítélte a nacionálszocializmust. Gróf Széchenyi György 1937. május 26-án felszólította a kormányt, hogy járjon közben a Németországban letartóztatott és bebörtönzött papok szabadon bocsátása érdekében. Kánya Kálmán külügyminiszter haladéktalanul bocsánatot kért a német nagykövettől egy „fanatikus katolikus” sajnálatos fellépéséért. Gróf Széchenyi György volt az egyetlen a szociáldemokrata és liberális ellenzéken kívül, aki ellene szavazott az 1938-ban elfogadott első zsidótörvénynek, amelyet a Magyar Kultúra túl enyhének tartott. Korbuly Dezső megállapítja: „Bangha Béla különbséget tett a szerinte jogos vallási és gazdasági antiszemitizmus és a faji antiszemitizmus között. Ez utóbbi a zsidókban alacsonyabb rendű és megvetendő teremtményeket lát, ami nem egyeztethető össze a keresztény tanítással. Munkatársa, Bíró Bertalan viszont a zsidó asszimiláció kudarcáról ír 1939-ben a Magyar Kultúrában: a zsidó faj nem tud asszimilálódni. Ezért kikeresztelkedett zsidók is zsidók maradnak, mert megőrzik faji tulajdonságaikat, a vegyes házasság pedig felelőtlenség, mert megfertőzi a magyar nemzet és faj tisztaságát.” A szerző leszögezi: „A magyarországi konzervatív katolicizmus antiszemitizmusa természetesen nem egyeztethető össze a Hegyi Beszéd tanításával, de különösen sajnálatos, hogy nem ismerte fel azt a mérhetetlen erkölcsi kárt, melyet a zsidóellenes intézkedések okoztak. Mert ezek, Bibó szavaival élve, ’legális formák között hozzászoktatták a magyar társadalmat a zsidóknak az emberi méltóság közös sáncaiból való kirekesztéséhez’. Ami aztán, újra Bibó Istvánt idézve, ’a zsidók számára az emberi élet minden területén először az emberi méltóság degradálását, aztán pedig mind rohamosabb módon a fizikai és életbiztonság megszűnését jelentette’.”
Magyar Kurír
