Napi sajtószemle

A Magyar Hírlapban (15. o.) T. Pintér Károly Készenlét címmel elemzi Máté evangéliumának 24. fejezetét, kiemelve, hogy olykor mintha maguk a keresztények is megfeledkeznének arról az eshetőségről, hogy Jézus Krisztus akár még az ő életükben visszatérhet. Az Evangélikus Élet főszerkesztője felhívja a figyelmet, hogy érdemes a tanítványok kérdését is pontosan idézni: „… mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?” A cikkíró kifejti: „A szóban forgó evangéliumi részben elsősorban ugyanis nem a világvége időpontjáról beszélt Jézus, hanem azokról a jelekről, amelyek visszajövetelét megelőzik. Abban a reményben, hogy sikerült így is felcsigázni a Bibliában járatlanabb olvasók kíváncsiságát, ehelyütt tekintsünk most el e beszédes jelek felsorolásától. Mai szemmel, ismerettel és értelemmel talán meg is mosolyognánk az első keresztényeket, amiért saját korukban észlelni vélték ezek beteljesedését. Kérdés persze, hogy magunkat nem tesszük-e ki az utókor mosolyának, amikor a listának immár minden elemét megvalósultnak gondoljuk. Az utolsó idők közeledtéről a templomok szószékeiről nem utolsósorban azért hallgatnak szemérmesen a prédikátorok, mert néhány derék „teológus” már nevetségessé tette magát a világvége várható időpontjának „kiszámításával”. Mondhatnánk, ma már szinte kizárólag szekták szoktak jóslásokba bocsátkozni, komoly keresztény egyenesen méltatlannak tartja az efféle számolgatást.” T. Pintér Károly azonban bajnak tartja, hogy a tüntető tartózkodás közepette könnyen éberségünket veszthetjük, márpedig az idézett evangéliumi szakasz végén Jézus épp ennek a restségnek a veszélyére figyelmeztet: „Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok! Azt pedig jegyezzétek meg, ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába. Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!”

A Népszabadság Hétvége című mellékletében (A bíboros és a pápa 4. o.) Somorjai Ádám bencés szerzetes nyilatkozik Mindszenty József szenttéavatási perével kapcsolatban. A beszélgetésre az alkalmat két frissen elkészült könyve adta. Az egyiket – Mindszenty bíboros az amerikai nagykövetségen – amely a METM kiadásában 1971-es dokumentumokat tartalmaz – a szakembereknek szánta a bencés szerzetes. A pannonhalmi Bencés Kiadónál megjelent másikat – Ami az emlékiratokból kimaradt VI. Pál és Mindszenty József 1971–1975 – a szélesebb olvasóközönségnek. (Utóbbival kapcsolatban lásd június 9-én megjelent, Ami az emlékiratokból kimaradt című hírünket – a szerk.) Somorjai Ádám kifejtette: az az alapvető probléma, hogy a bíboros hercegprímás és VI. Pál pápa ellentétes pozíciókból tekintett a korabeli eseményekre. Mindszenty József politikai szempontokat tartva szem előtt, úgy élte meg azokat, hogy őt szabadságától való megfosztásának negyedszázados évfordulóján mondatják le. VI. Pál viszont elsősorban lelkipásztori szempontokra figyelve úgy érezte: az ő felelőssége az, hogy egy olyan ősi és fontos egyházmegyének, mint az esztergomi, legyen végre igazi vezetője. A bíboros úgy értékelte, hogy a Vatikánnak a magyar állammal való megegyezése az ő elárulása. A pápa viszont elsőrendű feladatának tartotta a Magyar Katolikus Egyház helyzetének rendezését. A bíboros nem gondolt arra, hogy azzal, hogy 1956-ban az amerikai követségen keresett menedéket, tulajdonképpen lemondott szuverenitásáról, hogy ezután másfél évtizeden át, tudatosan figyelmen kívül hagyva a valóságot – azért küzd, hogy ő szabja meg a feltételeket. Még nem publikált iratok tanúsítják, hogy utasításokat küld az amerikai külügyminiszternek: mit képviseljen az ENSZ-ben. Mintegy folytatni kívánja a szabadságharcot a budapesti amerikai követségen. 15 év alatt 69 levelet ír a különböző amerikai elnököknek, és több mint 40-et a külügyminisztereknek. Összesen két elnöki választ kapott, egyet Kennedytől, egyet pedig Nixontól. Az amerikaiak részint nem akarnak vele együttműködni, részint értetlenül figyelik őt, mert a Függetlenségi Nyilatkozatra alapozódó világképükre nézve felfoghatatlan a számukra Mindszentynek a Szent István-i Magyarország koncepcióján nyugvó világképe – mondta a bencés szerzetes. Hozzátette: hasonló öntörvényűség mutatkozik a bíborosnak az Apostoli Szentszékkel kapcsolatos magatartásában is. Emlékirataim című munkájában más és más szövegváltozatok szerepelnek. Mindszenty József titoksértést követett el akkor, amikor a pápa megbízottjaival való tárgyalásairól, illetve a vele folytatott bizalmas levelezésről számolt be, ráadásul nem a tényeknek megfelelően. Így olyan színben tüntette fel a Vatikánt és VI. Pált, mintha vele, aki a kommunizmus elleni harc egyedüli igaz harcosa, méltánytalanul jártak volna el. Márpedig nem ez a helyzet – szögezte le Somorjai Ádám, aki szerint „Mindszenty József olyan Mózeshez hasonlítható, aki nem vitte át népét a Vörös-tengeren, aki nem vitte át a hitet és az életet a túlpartra. A bíboros számára a szovjeteket kiszolgáló Kádár egyfelől a perzsákat a spártaiak ellen kalauzoló Ephialtes, másfelől (az abortuszok nagy száma miatt) a gyermekgyilkos Heródes megfelelője. Ám a nagy kérdés az adott helyzetben nem az volt, hogy mit tett Rákosi vagy Kádár, hanem az, hogy mit tett Mindszenty? Arra, hogy mi történik ha beszélhet, akkor válaszolhatunk, ha hasonló esetet vizsgálunk. Ilyen a lengyel katolikus egyház vezetőjéé, Stefan Wyszynski bíborosé, aki olyan Mózes tudott lenni, aki át tudta vinni a népét a túlsó partra. Õ volt az első a kelet-európai egyházfejedelmek közül, aki római jóváhagyás nélkül aláírta az állam és az egyház közötti egyezményt. Õ volt az első, aki elismert egy kommunista kormányt. Ezért meg is intette őt XII. Pius pápa. De Wyszynski beszélhetett a népéhez, még ha egy időre bebörtönözték is. Ezzel szemben Mindszenty nem engedett abból, hogy ő Magyarországon az első számú közjogi méltóság. Wyszynskivel ellentétben a múltba menekült, éppen azért nem tudott szembenézni a jelennel, mert tettestárssá vált benne. Ezért kellett végignéznie és látni, amit nem akart. Azért kellett végignéznie, amit nem akart, mert nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy azok vannak hatalmon, akik, és neki ilyen körülmények között kellene egyházvezetőnek lennie.” Hovanyecz László interjúkészítő meglepően kritikusnak nevezi a bencés szerzetes értékelését a néhai hercegprímás működését illetően. Ezzel kapcsolatban Somorjai Ádám az Ami az emlékiratokból kimaradt utolsó passzusát ajánlja az olvasó figyelmébe: „Mindszenty megnyilvánulásai alapján tanulmányoztuk tehát az Apostoli Szentszék szempontjait, mert a bíborost is így fogjuk helyes fényben látni. Akik e dokumentumtár kiadására indítottak, azok is így gondolják ezt, hiszen a Pápát, Isten Szolgája VI. Pál utódát kérik Isten Szolgája Mindszenty József életszentségének ünnepélyes kihirdetésére.” Somorjai atya jelzi továbbá: társszerzővel együtt teszi közzé ez év őszén azt a mintegy 1400 oldalas dokumentumgyűjteményt, amely számos, eddig publikálatlan iratot tartalmaz. Ez hozzájárulhat a teljesebb Mindszenty-kép kialakításához. A bencés kutató hangsúlyozza: „Tudom, hogy a családi képtárban jobban szeretjük a retusált képeket, de a történész szereti ismerni a retus nélkülieket is. Ha azt óhajtjuk tudni, ki volt Mindszenty, ezeket is be kell illeszteni képtárunkba, mert különben nem ismerhetjük meg és nem érthetjük meg közelmúltunkat, de a jövőnket sem.” Arra a kérdésre, mikorra várható a bíboros szenttéavatásában döntés, a bencés szerzetes azt válaszolta: az egyház nem siet. Az 1271-ben elhunyt Árpád-házi Margit szenttéavatását már 1272-ben kérte testvére, V. István magyar király, de az csak 1943-ban történt meg.

Ugyancsak a Népszabadságban (3. o.) Ónody-Molnár Dóra Fel, vonulás! címmel foglalkozik a mai melegfelvonulással. A cikkíró kedvező fejleménynek nevezi, hogy az élettársi jogviszony szabályainak őszi megváltoztatása minden korábbinál több jogot és biztonságot garantál a homoszexuális és a nem homoszexuális pároknak. A cikkíró kiemeli, hogy a KDNP és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az Alkotmánybírósághoz fordult, és az alkotmánynak egyik mondatára hivatkozva – „A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét” – kérik az emancipáló paragrafusok megsemmisítését. A püspökök nyilatkozata szerint a regisztrált élettársi kapcsolat „támadás a társadalom alapvető intézménye, a család ellen, sérti az egyház és a természet törvényeit.” Ónody-Molnár szerint „nehéz megérteni, miért lenne veszélyes egy férfi és egy nő családalakítási terveire, ha két nő vagy két férfi, tőlük teljesen függetlenül szintén családban szeretne élni. Ha sikerülne elérni, hogy az utóbbiaknak a törvény ezt újra tiltsa, akkor azzal mit nyernének az előbbiek? A homoszexuálisokat lehet kényszeríteni saját „természetük törvényeinek” feladására, de ettől miért lenne nagyobb biztonságban a család intézménye? Az egyház a saját meggyőződése szerint alakítaná a polgári együttműködés szabályait olyanok esetében is, akiknek a meggyőződése ezzel ellentétes.”

Magyar Kurír