Napi sajtószemle

A Magyar Hírlapban (15.o.) Faggyas Sándor Nábót szőlője címmel elemzi a Királyok Első Könyvében (21,1-29) olvasható történetet. A cikkíró szerint Nábót története „azért is tanulságos, mert kiderül belőle, hogy az ószövetségi Izráel nem volt következmények nélküli ország. Ott a bűn – az isteni Törvény tudatos megszegése – nem maradt bűnhődés nélkül. A földi ’igazságszolgáltatás’ az ártatlan Nábótot halálra ítélte, ám a mennyei ítélet megtorolta a világi hatalom gyalázatos bűncselekményét, a király által hallgatólagosan jóváhagyott királynéi justizmordot. A bűn és bűnhődés egysége akkor is igaz, ha Illés próféta fenyegető szava nem pontosan úgy teljesedett be, ahogy meghirdette, és nem azonnal. (Akháb később egy csatában kapott nyíllövés következtében halt meg, és a harci szekérről a főváros mellett levő tó partján lemosott vérét – igen! – az ebek nyalták fel. Hat év múlva pedig az Illés-utód Elizeus próféta által Izráel királyává felkent Jéhu – a jezréli Nábót mezején! – megölte Akháb második fiát, a szíriaiak elleni harcban mesebesült Jórám királyt, majd meggyilkoltatta Jézabel anyakirálynőt, és kíméletlenül kiirtotta Szamáriában az egész, hetvenfős családot.)” Faggyas megállapítja: az ószövetségi történet csaknem háromezer év múltán is „megdöbbentően aktuális és tanulságos. A király először ’csak’ megkívánta felebarátja birtokát, aljas gyilkosság lett belőle, és ezzel végromlásba döntötte saját örökségét, dinasztiáját. Az emberi tulajdonságok, szerepek és élethelyzetek ma is hasonlók: bármelyikünk lehet Nábót és Akháb, Illés vagy Jézabel. S bár itt és most gyakran úgy látszik, sokan el is keserednek miatta, hogy a hazugságnak, a lopásnak, az erőszaknak, a hatalommal való visszaélésnek nincsenek azonnali és arányos következményei, ha hiszünk Istenben és az erkölcsi rendjében, akkor bízhatunk abban, hogy a bűnt – előbb vagy utóbb, de – bűnhődés követi.” Ám a szerző figyelmeztet, hogy nem a mi dolgunk a bosszúállás, még csak nem is kell feltétlenül elégtételt kérnünk/vennünk a sértésért, sérelemért. Ahogy az evangélikus költő, Reményik Sándor írja: „Nem a mi dolgunk igazságot tenni,/ A mi dolgunk csak: igazabbá lenni.”

A Magyar Nemzetben (7.o.) Kő András Az államosítás volt a kezdet címmel a magyar katolikus püspökkari tanácskozások korabeli jegyzőkönyvei alapján idézi fel, hogy hatvan évvel ezelőtt, „egyoldalú döntéssel, 1948 júniusában államosították az egyházi iskolákat, világossá téve, hogy ebben az országban ki az úr. (Az elvtárs.) A törvénytelenségek hosszú sorának ez csak az egyik állomása volt, amelyből kiviláglott, hogy a demokráciának hosszú időre vége szakadt Magyarországon.” A szerző megállapítja: a püspökkari tanácskozások akkori jegyzőkönyvei hűen tükrözik a májusi-júniusi aggodalmakat, tetten érhető bennük a döbbenet és a felháborodás. A cikkíró kiemeli, hogy az iskolák államosításának törvényjavaslatát június 18. helyett már 16-án „tárgyalják. Egy nappal az évzáró után… Közben a hercegprímás jelenti a püspöki karnak, hogy egymást érik az egyházzal szembeni atrocitások: Az engedélyezett körmeneteket a legcsekélyebb ok nélkül szétzavarják. A templomok jubileumi istentiszteleteit megtiltják. A résztvevőket állásvesztéssel, deportálással, őrizetbe vétellel terrorizálják, a kegyhelyeket pedig megszállta a rendőrség és a katonaság. Valóságos hatósági vadászat folyik a templomi hangszórókra, mikrofonokra, hogy minél jelentéktelenebb legyen a szertartás. Papokat, apácákat tartóztatnak le, és kínzásuk egyre gyakoribbá válik. Bevégeztetett… Mert ez a mi kegyes akaratunk – mondják a kommunisták.”

Ugyancsak a Magyar Nemzetben (23.o.) Kiválasztás Roska Tamás, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karának prodékánja nyilatkozik, aki elmondta, nemrég olvasta egy kínai csillagász, Fang Li-cse cikkét arról, hogy Galilei előtt két évszázaddal Kínában egy fizikus már elvégezte Galilei kísérletét, „de a kínai fizikus számára csupán esettanulmány volt a megfigyelése, Galilei pedig új, univerzális törvényt fedezett fel. Mi, akik az európai-atlanti kultúrkörben nőttünk fel, nem is tudjuk, hogy civilizációnk olyan módszert és tudást adott át a zsidó-görög-keresztény hagyomány jóvoltából, amelynek révén kifejlődhetett a modern tudomány. És nagyon érdekes, hogy ez a kulturális örökség nem csupán a természettudományok számára tartogat tanulságokat. XVI. Benedek pápa regensburgi beszédében mondta, hogy a keresztény teológiában rossz út a dehellenizáció. Nem mellékes körülmény, hanem nagyon fontos szempont, hogy az evangéliumok görögül íródtak, hiszen abban a nyelvben, nyelvi logikában már benne van az emberiségnek az a hihetetlenül gazdag kultúrkincse is, amelyet az éretté vált görög gondolkodás adott. De vonatkozik ez a túlzott képiségre, a logikai, absztraktabb gondolkodás háttérbe szorulására is. Ezek a példák mutatnak rá arra, mennyire meghatározó az a világkép, amelyre a felsőoktatásban építünk, és amelynek nagyjából ki kell alakulnia a gimnázium végére. Aki tizennyolc éves korára nem ’konfrontálódott’ műalkotással, akinek nincsenek mély olvasmányélményei, akiben nem ragadt meg legalább pár tucat, számára is fontos vers, aki nem tanult meg addigra valamilyen nyelven, későbbi élete során nehezen fogja pótolni e hiányosságokat. Azt pedig, hogy a XXI. század gazdasága koncepcióvezérelt lesz, nem természettudósok vagy bölcsészek találták ki, hanem a világ vezető bankára, Alan Greenspan adta elő egy amerikai pedagógus kongresszuson.” Roska professzor bízik abban, hogy talán most már Magyarországon is kialakul egy olyan közvélekedés, amelyik nagy fontosságot tulajdonít az alapos ismereteket átadó iskolának és a jellemnevelésnek. „Nem várható el a társadalomtól, hogy ha a közéletben, a tömegtájékoztatásban meghatározó személyiségek felelőtlenül és neveletlenül viselkednek, alapvető emberi normákra fittyet hánynak, akkor erre immunis legyen. Úgy látom, egyre többen ismerik fel, milyen nagy érték az emberi méltóság és a család tisztelete. A széteső családok hatalmas terhet jelentenek saját maguk és az egész társadalom számára. Az elmagányosodó fiatalságnak igénye van az emberi kapcsolatokra, a nyitottságra és a szolidaritásra.”

Magyar Kurír