Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Nemzet (10.o.) Önkéntes német egyházi jóvátétel címmel számol be arról, hogy Mainzban bemutattak egy hétszáz oldalas dokumentumot, amely tudományos alapossággal világítja át a német katolikus egyház történetének „sötét fejezetét, a II. világháború során foglalkoztatott kényszermunkások sorsáról.” A lap emlékeztet rá: a bonni kortörténeti bizottság nyolc évvel ezelőtt kapott megbízást a munkára, miután 2000-ben az ARD közszolgálati tévé politikai magazinja, a Monitor azt állította, hogy 1939 és 1945 között a római katolikus egyház intézményeiben hálózatilag dolgoztattak kényszermunkásokat. A most nyilvánosságra hozott tanulmány azonban számokkal cáfolja ezt az állítást. A történészek kutatásai szerint az egyház vezetése alatt működő kórházakban, otthonokban, kolostorokban és lelkészi hivatalokban 4829 civil deportált és 1074 hadifogoly végzett háztartási, földművelési és erdőgazdasági munkát. Létszámuk minimálisnak mondható azzal a tizenhárommillió – elsősorban Kelet-Európából származó – személlyel szemben, akiknek nagy része a hadiiparban végzett kényszermunkát. A tehermentesítő adatok ellenére a tanulmány emlékeztet rá, hogy a német püspöki konferenciát húsz évig vezető Karl Lehmann bíboros kijelentette: „Nem hallgathatjuk el, hogy a katolikus egyház hosszú időn át vak volt az egész Európát kényszermunkára Németországba elhurcolt férfiak, nők, fiatalok és gyerekek sorsával és szenvedéseivel szemben.” A bíboros szerint ez olyan történelmi teher, amely a jövőbe nézve is kihívásnak számít. Karl Lehmann – évtizedekre visszatekintve – a katolicizmus kutatás legnagyobb méretű akciójának nevezte a bemutatott dokumentáció adatainak felderítését, amely azonban semmilyen körülmények között sem tekinthető zárszámadásnak. A polgári napilap azt is közli, hogy a német püspöki konferencia a tanulmány elkészítésével párhuzamosan jóvátételi alapítványt hozott életre, azzal a céllal, hogy a Caritason és annak társszervezetein keresztül felkutassa a hitleri diktatúra során a katolikus létesítményekben kényszermunkát végző, és még élő külföldi polgárokat. 2004 végéig csaknem hatszáz személynek folyósítottak összesen 1,5 millióra euróra rúgó jóvátételt. Ezen túlmenően 2,71 millióval támogattak 206, a megbékélést szolgáló projektet. Több mint egymillió euróval pedig a tavaly szeptemberben létrejött Maximilan Kolbe Alapítvány gazdálkodhat. A szervezet a német és lengyel egyház kezdeményezésére alakult meg, a közös emlékfeldolgozás céljával. A Magyar Nemzet közli azt is, hogy a kutatást irányító igazgató csalódottan jegyezte meg: a legprominensebb kényszermunkásnak nem juttathattak jóvátételt. Karol Wojtyla – a későbbi II. János Pál pápa – ugyanis Lengyelországban nem katolikus létesítményben dolgozott, hanem egy belga konszern kőbányájában.

A Népszava (13.o.) Elkészítették Pál apostol portréját címmel adja hírül, hogy miután a düsseldorfi bűnügyi hivatal öt évvel ezelőtt elkészítette Szent Péter fantomképét, most Szent Pálra került sor, mégpedig ugyanannak a történésznek, Michael Hesemann-nak a megrendelésére. Szent Péterről szóló munkája után Hesemann most Szent Pálról írt monográfiát és mint mondta, ehhez szüksége volt hősének a lehetőség szerint pontos képmására. A düsseldorfi bűnügyi hivatal nem koponyamaradványok alapján dolgozott, hanem azon leírások alapján, melyek az apostolról fennmaradtak, természetesen felhasználva a kor ruházatáról, hajviseletéről szóló ismereteket is.

Hazai hírek

A Népszava (Vatikánba látogatnak… 4.o.), a Magyar Hírlap (A Vatikánba utazik… 2.o.) és a Magyar Nemzet (Rómába készülnek… 2.o.) is közlik, hogy vatikáni ad limina látogatásra indul vasárnap a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK).

A Magyar Hírlapban (15.o.) Szőnyi Szilárd Rehabilitáljuk végre Szent Józsefet! címmel megállapítja: talán nincs még egy olyan rejtőzködő alakja az Újszövetségnek, mint a Szent Család feje, Jézus nevelőapja. S noha József szerepének jelentőségét nem kell külön hangsúlyozni a bibliai történetben, „kulcsfontosságú helyzete ellenére az evangélisták sohasem adnak neki szót a Szentírásban.” A cikkíró József mellőzését különösen felesége, Mária „kitüntetetett helyzetének fényében” tartja méltánytalannak, hangsúlyozva: József volt az az ember, aki az isteni szándékról értesülve, a Máriáéhoz hasonló engedelmességgel fogadta a megtestesülés hírét. „Sőt alázata annál nagyobb jelentőségű, mert neki, a sokak által nyilván ’anyámasszony katonájának’ tartott férfinak biztosan nehezebb lehetett elfogadni a tényt: rá is főszerepet osztottak a megváltás forgatókönyvében.” A szerző felidézi a Lukács evangéliumában (2,41-50) olvasható történetet, amikor a tizenkét éves Jézust szülei elvesztik a Jeruzsálemben. Három napig keresik, s végül a templomban találnak rá, ahol hallgatta és kérdezte a tanítókat, s bölcsességén mindenki csodálkozott. Amikor Mária szemrehányóan megkérdezte tőle, hogy miért tette ezt velük, ’Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged”, Jézus azt válaszolta: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?” „De ők nem értették meg, amit nekik mondott.” Szőnyi rámutat: bármily hittel fogadta is annak idején Mária és József Jézus isteni eredetét, még tizenkét évvel később sem volt egyértelmű számukra, hogy az a kisfiú, aki a kezük alatt „gyarapodott bölcsességben, korban s kedvességben Isten és az emberek előtt”, a világ teremtőjének egyszülött, földre szállt fia. „Józsefnek kiváltképpen nehéz lehetett ez a helyzet, hiszen azzal, hogy a Szentírás tanúsága szerint Jézus itt nyilvánítja ki először isteni mivoltát, és nem földi nevelőjét, hanem a Fennenvalót nevezi atyjának, bizonyosan nem okozott könnyű perceket a fiút a sajátjaként szerető apának.” A cikkíró arra is emlékeztet, hogy a Bibliában Szent József másik tulajdonsága dolgossága, nem hiába nyilvánította őt XII. Pius pápa 1955-ben a munkások védőszentjévé, „az addig csak a szakszervezetek, illetve a baloldali pártok által megült május elsejét pedig a róla nevezett ünneppé. Ezenkívül ő a jegyesek pártfogója, sőt mivel egyes hagyományok szerint életét Mária és Jézus karjai között lehelte ki, sokak szemében ő a jó halál védőszentje is. Mindenekelőtt azonban egy szent férfiúról van szó, akinek állhatatossága, alázata, hitvesi szeretete példa lehet minden férjnek és családapának.”

Magyar Kurír