Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Fórum (7.o.) Az árulás gépezete címmel közli Józef Miroslaw Zycinski lublini érsek előszavát, amelyet Andrzej Grajewski: A Júdás-komplexus. Kelet-Közép-Európa keresztényei az ellenállás és a kollaboráció között című, magyar nyelven kiadatlan könyvéhez írt. A főpásztor emlékeztet rá, hogy a lengyel belügyminisztériumban még a nyolcvanas években is működött a Vatikáni Ügyosztály, amely „a római kúria munkatársaival, illetve a II. János Pál pápa környezetébe tartozó személyekkel történő operatív együttműködéssel” foglalkozott. A lublini érsek kifejti: „Az ehhez hasonló ügyosztályok tevékenységéről szóló értesülések lényeges különbséget mutatnak a lengyel Júdás-szindróma, valamint Júdásnak az evangéliumokban fellelhető drámája között. Az utóbbi Júdás megjárta a tanítvány szabad döntésének terét, a Mesterért felajánlott ezüstpénzek vonzásában. Nincs módunk feltárni az ő döntésének legmélyebb mozgatórugóit, de még a leglényegesebb körülményeit sem. A népköztársaság szervezetében viszont a Júdások előállításának fortélyos gépezetét alakították ki, zsarolás és provokáció, hazugságok és félretájékoztatás alkalmazásával. Ez egyszersmind keserű adalék a társadalmi rendszerek fejlődésének vizsgálatához; ama rendszerekhez, amelyekben egykor – ahogy a marxizmusban is – szerepet kapott a prométheuszi cselekmény. bebizonyosodik, hogy a nagyra törő prométheuszi álmok a vallási meggyőződésből felszabadított emberről oda vezettek, hogy a ’felszabadítottak’ intézményrendszere Júdás személyét tette meg az új emberiség ősmintájává. Ha hűségesek kívánunk maradni az evangéliumok humanista küldetéséhez, akkor semmiképpen sem szabad elkerülnünk a szembesülést azzal a rendszerrel, amely eltörli a különbséget Prométheusz és Júdás között. Csak így nyílik lehetőségünk arra, hogy megértsük a kommunista rendszer bűnös lényegét.”

Hazai hírek

A Népszabadságban (20.o.) Várhegyi Júlia Isten madara címmel mutatja be Fecske Orsolya festőművészt és szociális testvért, aki elmondta: „Sosem éreztem ambivalenciát a festészet és a testvéri közösség köteléke között. Kívülről úgy tűnhet, sok szabály között élek, de ezek az életet szolgálják. Számomra az igazi szabadság Istenben van. Valahogy olyan ez, mint mikor az ember családot alapít. Ott is vannak szabályok, de ha jól működik a család, belül nagy szabadság van: a szeretet szabadsága. Ilyen a szerzetesség is. Engem ez a szabadság vonzott… Érdekes módon számomra a vallás mindig is összefonódott a művészettel, ez a két világ kölcsönösen erősíti egymást az életemben. Talán mert a művészet az, amin keresztül Isten annyira meg tud szólítani másokat. Szenvedély, érzelmek, benyomások: ezeket sokszor nem lehet szóval kifejezni, legfeljebb csak képpel. Az egyik ilyen találkozási pont volt, mikor tizenöt éve a ráckevei Keresztelő Szent János Plébániatemplom festési munkálatain dolgoztam Patay László mester segédjeként. Egy este már egyedül voltam a templomban, betettem a magnóba az 1492 című film zenéjét. Hallgattam a partraszállás mennyei taktusait, s a fejem felett ott volt félig megfestve Jákob lajtorjája, ahogy elér egészen a mennyországig. Ott ültem és belülről valami nagyon megragadott, hogy milyen jó lenne ezt csinálni egész életemben úgy, hogy egészen az Istennek szentelem magam. Valahogy így kezdődött.” A szociális testvér elmondta azt is: „Mikor belépünk a Társaságba, már mindegyikünk rendelkezik szakmával. Fontos, hogy képzett munkásként segíthessünk. Van köztünk gazdasági szakember, tanár, gyógypedagógus, polgármester, védőnő. A szerzetesi és a civil élet sokak szemében mintha két világ lenne, de nem a mi számunkra. Közösen indul a napunk, együtt imádkozunk. Utána mindenki megy a maga munkahelyére. Este együtt fejezzük be a napot egy közös vacsorával. Három, vagy hat tizenkét fős közösségekben élünk. Felemelő, mikor a hatalmas ovális asztalt körbeüljük: mindenki megoszthatja a többiekkel, ami vele történt.” Fecske Orsolya a képeiről elmondta, hogy azok a közösséggel együtt alakulnak azzá, amivé. „Sokszor beülök misékre, közösségi alkalmakra, hogy megérezzem, megtaláljam, mi az, ami számukra valóban ajándék lehet. Mikor a Tömő utcai Béke Királynője Kápolnának készítettem az üvegfestményeket, tudtam, hogy a nyolcadik kerületbe kerülnek, egy végtelenül szerény városrészbe. Ennek a munkának a felszentelése pont egybeesett a hajléktalanokkal való lelki gyakorlattal. Mindez formálja az alkotást és engem is.” A kérdésre, hogy ha valaki egyszerre gyermek, művész és szerzetes, vajon sérülékenyebb is az érzékenység mellett, Fecske Orsolya azt válaszolta: „Lehet veszélyes is, de a kockázat, a súly nagyobb értéket is jelent. Elzárkózni nem szabad. Ahogy beszélgetünk, épp itt van velem szemben a feszület a falon. Ha valaki, hát Jézus belement minden kockázatba, amit lehet vállalni mások életéért. Nekem is megvannak a magam kockázatai. Nem élnék más korban vagy máshol: az emberi életben a legszebb a közösség, de ez rejti a legnagyobb nehézséget is. Ez sosem változik, egy félmondattal ma is ölni lehet. Azt remélem, az ember bizonyos kérdésekben jobbá válik: ezért megéri dolgozni.”

Magyar Kurír