Napi sajtószemle

A Magyar Hírlapban (19.o.) Faggyas Sándor A halál legyőzése címmel azt fejtegeti, hogy a feltámadott Krisztus misztériuma akkor válik nyilvánvalóvá, amikor azt mondja Tamásnak – aki csak akkor hitte el az Úr feltámadását, s vallotta meg Istenségét, amikor megtapogathatta a sebeit –: „Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Jn 20,27-29) A cikkíró kiemeli: „az isteni szeretet, amely legyőzte, ’utolsó ellenségként’ eltörölte a halált, legyőzi a hitetlenséget is.” Faggyas emlékeztet rá, hogy Jézus kereszthalála előtt e szavakkal búcsúzik tanítványaitól: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen! Higgyetek Istenben és higgyetek énbennem!” Feltámadása után pedig így köszönti tanítványait: „Békesség nektek!” A cikkíró utal Jézus egy másik ígéretére is: „Aki hisz bennem, ha meghal is, él.” Faggyas hangsúlyozza: „Aki olvassa, befogadja és megtartja a könyvek könyvében megírtakat, az ma is reménykedhet abban, hogy a neve be van írva az élet könyvébe, és nem töröltetik ki belőle az utolsó ítéletkor, midőn – Pilinszky szavaival – ’a bárány, kit megöltek, végigkocog az üvegtengeren és trónra száll. És megnyitja a könyvet’.”

A Magyar Nemzetben (36.o.) Balavány György Befejezett jövő című, a Miatyánk-ból kiinduló meditációinak legújabb részében arra figyelmeztet, hogy az idő végső célja „nem az, hogy felfalja és megeméssze önmagát. A történet célja túl van a történeten. Nem immanens, hanem transzcendens: az idő teljessége. Akik érzéketlenek az idő teljességére, csak történelemben, politikában, pénzben, hatalomban, kronosz-paradicsomban tudnak gondolkozni, és nem értik, hogy Jézus a történelem vége. Nem ragadják meg az alkalmat, hogy kilépjenek hozzá a történetből, hanem azt követelik, alakítsa kedvük szerint a történetet. Jézustól azt kívánták, űzze el a rómaiakat, és üljön Izrael trónjára. Mélyen megbotránkoztak azon, hogy a bűnből és a halálból való szabadulást kínálta nekik.” A szerző emlékeztet rá, hogy amikor a Messiás meglátta a szent várost, sírva fakadt, amiért Jeruzsálem nem ismerte fel őt. Balavány szerint „aggódnunk kell korunk nemzedékéért, mert nem ismeri fel a látogatás idejét. E nemzedék nemcsak Istenben, de saját létezésében sem hisz. A posztmodern gondolkodás szerint kitalált történetek teremtik az időt, s az csupán addig ’létezik’, míg elhisszük e történeteket. Nincsen abszolút történet, amelyben csakugyan megláthatjuk magunkat.” A cikkíró rámutat, hogy a Biblia első mondata: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” Kifejti: „A kezdetben minden dolgok kezdetét jelenti, kivéve azét, aki alanyként szerepel a mondatban. Életünk történet, mondatokban elbeszélve. E történet fináléjában Krisztus visszatér, új eget és új földet teremt, megítél élőket és holtakat. A Biblia e mondattal fejeződik be: ’Jöjj, Uram Jézus!’ Balavány arra is felhívja a figyelmet, hogy a Biblia „nem állítja, hogy a világ megsemmisülve kihull az időből. S mikor becsukódik a könyv – Ézsaiás apokaliptikus látomásában föltekeredik az ég, mint egy papirusztekercs –, újabb könyvek nyittatnak meg. Csupán a történelem szűnik meg a tűzben, mikor az óra utolsót üt, elpattan az okok és okozatok érclánca, s a világ Krisztus-szerűvé lényegül át: azzá, amivé teremtetett. A világ célja Krisztus. Se kairosz, se kronosz nem lesz többé, mert az idő beleolvad a teljességbe, s azok halandóságát, akik éltek az alkalommal, elnyeli az élet mindörökké. A kereszténység botrányos állítása, hogy beteljesedik, ami meg van írva. Egyszer ránk tör a valóság, függetlenül attól, hittünk-e benne. Nem mi találtuk ki a történetet. Benne élünk. Idő van.”

A Magyar Hírlap (21.,22.o.) A legidősebb magyar ügyvéd címmel ismerteti a 99 éves Schirilla György küzdelmes életútját. A századik életévéhez közelítő ügyvéd még ma is minden áldott nap dolgozik, s mint mondta, ezt elsősorban keresztény hitének és szeretett hazájának köszönheti. Az ügyvédi pályáról a kommunisták által több évtizedre eltiltott Schirilla György felidézi Mindszenty József bíboros hercegprímás perét. Az MH kiemeli: „A kirakatperben szereplők egyetlen túlélője Schirilla György, aki annyi papot védett az elmúlt évtizedekben – többek között Puszta Sándort, Lénárd Ödönt –, hogy szinte már tiszteletbeli kanonoknak tekintették pályatársai. Bár a többieknek politikailag és erkölcsileg is történelmi elégtételt nyújtott a kései utókor igazságszolgálata, az ötödrendű vádlottat, Nagy Miklós költőt (1894-1973), az Actio Catholica akkori titkárát csupán nemrégiben rehabilitálták – épp ügyvédje lankadatlan fáradozásának köszönhetően. Mert nem adta fel egykönnyen, s akkor, 95 évesen elégedetten nyugtázhatta a Legfelsőbb Bíróságon kiharcolt határozatot. Nem volt rest még az Alkotmánybíróságnál is keresni-kutatni egykori védence igazát, becsületét, sőt az egymást váltó igazságügy-miniszterekkel keveredett levélpárbajba a meghatalmazásáról le nem mondó védőként.” Schirilla György a lapnak elmondta: „Nem hagytam abba, míg igazságot nem szolgáltattak ennek a nyomorult embernek. Olyan katolikus pap volt, hogy állítom, ilyen nincs több. Még azt sem mondhatom, vér nélküli vértanú. Én vagyok hivatott megőrizni máig kiadatlan börtönnaplóját, melyben leírja, midőn az összes körmét leütötték az ujjáról, az orrát betörték, az egyik fülére megsüketült. Ráadásul miután leülte a három évet, az Isten háta mögé, Úny községbe száműzték, ahol a vasárnapi misén évekig mindössze két hívőnek volt alkalma prédikálni. Ott halt meg, ott temették el. Utódjával felvettem a kapcsolatot, így került hozzám a börtönnapló.”

Magyar Kurír