Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadságban (11.o.) Sárközy Júlia Kínai keresztút Rómában címmel figyelemre méltónak tartja, hogy Joseph Zeng bíboros, Hongkong érseke tartja a Vatikánban a nagypénteki keresztút elmélkedéseit, és a szöveget „kínai illusztrációk kísérik, amelyeken Krisztusnak és tanítványainak, Pilátusnak és a római katonáknak is kínai arcvonása, kínai ruhája van. A 14 stációhoz írt gondolatok Kínát nem említik, szó van viszont évszázadunk élő mártírjairól, és az egyházat még ma is kínzó üldözésről. Egyértelmű a kínai földalatti egyházra való utalás, és az sem enyhít a Pekingnek szánt üzeneten, hogy a szöveget nem maga a pápa írta, hiszen a meditációk szerzője a mindenkori egyházfőt képviseli, ahogyan az akkor még Ratzinger bíboros tette – a gégemetszés miatt néma II. János Pált helyettesítve – 2005 húsvétján.”

A Heti Válaszban (35.o.) Matolcsy György A vallás újjászületése címmel emlékeztet rá, hogy a Time magazin 1966-ban még ezt kérdezte címlapján: „Halott-e Isten?” Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter pedig Diplomácia című könyvében még egyetlen szót sem vesztegetett a vallásra, és a liberális értelmiségiek körében általános volt a nézet, hogy a hit és a vallás ósdi, letűnőben lévő dolgok. A Time magazin most bűnbánatot tart korábbi tévedéseiért, és vallási melléklete átfogó képet ad a hit világméretű újjászületéséről. Ebből kiderül: 1900-ban még „csak” az emberiség 67 százaléka követte a négy nagy világvallást – kereszténység, iszlám, buddhizmus, hinduizmus –, 2005-ben már 73 százalék, és 2050-ben várhatóan 80 százalék csatlakozik a legnagyobb egyházakhoz. Matolcsy arra keresi a választ, miért erősödnek óriási iramban a régi és az új egyházak a gazdag és a szegény országokban egyaránt? Mikor indult el a hit és a vallás újjászületése a világban? Mi áll az új vallási hullám mögött? Az egykori gazdasági miniszter leszögezi: „A nép fellázadt a liberális elitek vallástalansága és egyházellenessége ellen, miközben az 1970-es évekre az összes többi ’izmus’ megbukott. A szovjetrendszer csak árnyéka volt Marx tanainak, a kapitalizmus az olajsokkok nyomában vágtató inflációt nyögte. A jó kormányzásba vetett hitet megrendítette, hogy a fejlett világban nem sikerült megoldani a munkanélküliség és a bűnözés problémáit. Azóta erősödik a vallás hatalma, mert a vallási felekezetek egymás elleni küzdelme új és új reakciót szül: elvett életért élettel kell fizetni a fejlődő világban, de a felekezetek a fejlett világban is kifinomult háborút viselnek a lelkekért. Korunk vallási hullámát a globalizáció is táplálja, mert a hagyományokat őrizni kívánó társadalmakban a vallás a változás elé emel gátat.” Matolcsy szerint a kereszténység jövőjét sokan ma – Afrikával párhuzamot vonva – Kínában látják. A cikkíró emlékeztet rá: „Afrikában 1900-ban csak tízmillió keresztény élt, ma a számuk 400 millió. Kínában is hasonló robbanást várnak: a mai 60 millió katolikus létszáma 2050-re megtöbbszöröződhet. A vallás reneszánsza erős versenyt teremt a nagy egyházak és felekezetek között, erősen túlfűtött és szenvedélyes a hit, mint egykor a XVI. századi vallásháborúk idején. De az egyén választási szabadsága is tágul. A vallások és egyházak globális kínálata egyre gazdagabb, itt mintha működne a szabad piac, hiszen a modern vallás plurális, és az egyén választásán alapul.” Matolcsy szerint 2050-re a világ népességének 33 százaléka lehet keresztény, 21 százaléka muzulmán, 13 százaléka hindu, és hat százaléka buddhista. „A vallásos emberek részaránya is nő, miközben Kína a világ legnagyobb keresztény – és egyben legnépesebb muzulmán – országa lehet. A vallás jövőjét a demográfia és a hit tüze határozza meg. A vallásos társadalmakban több gyermek születik, mint a vallástalanoknál. Amerikában több, mint Európában. A ’tüzesebb’ felekezet nyer a lagymataggal szemben – mert, ahogy írva van, a langyosakat az Úr kiköpi a szájából.”

Hazai hírek

A Heti Válaszban (Hol lakik a Jóisten? 22-24.o.) Horváth Zoltán, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa nyilatkozik. V. Nagy Viktória interjúkészítő a leadben kiemeli: „A pesti Broadway tőszomszédságában álló Szent Teréz egyházközségben a nap szinte minden órájában zajlik a közösségi élet, Horváth Zoltán pedig mindenkivel szót ért: gyerekekkel és nyugdíjassal, kényes értelmiségivel és szűkszavú mesteremberrel.” A plébános elmondta: „A mai fiatalok rendkívül nyitottak, bennük nincs már meg az a félelem, amit esetleg a szüleik még magukban hordoznak. Náluk inkább az okoz nehézséget, hogy semmit nem tudnak sem az egyházról, sem a vallásról. De ez lehet rossz és jó is. Mert rossz érzés olyan nemzedékkel találkozni, amelynek fogalma sincs, mondjuk a Bibliáról, de jó, hogy legalább nem azzal kell kezdenünk náluk, hogy legyőzzük az előítéleteiket, mert a lelkük tiszta. Van, akit megérint a Jóisten, és van, akit nem. De sosem szabad elfelejteni, hogy az emberi lélekben Isten dolgozik. Mi emberi eszközöket használunk, de a kegyelmet Isten adja. Aki elmarad, az is közel jutott Istenhez. És ha élete során olyan helyzetbe kerül, hogy úgy érzi, Istenre van szüksége, tudja, hová kell jönnie.” Horváth Zoltán szereti tudni, hogy kik ülnek vele szemben, kikhez beszél. „Ezért is látogatom a családokat. Ha nem ismerem az embereket, az örömeiket, a gondjaikat, akkor nem tudom az evangéliumot úgy átadni, hogy megérezzék: valóban nekik szól. Mert nem pusztán egy kétezer éves szövegről van szó, hanem az élő valóságról, ami a mai emberhez szól… folyamatosan töltekeznem kell, hogy másoknak adni tudjak. Mindig kell időt találni az imádságra, az elmélyülésre, illetve pihenésre – ez utóbbi a legnehezebb. Mert azt tanultam a szüleimtől és Szabó Géza atyától, aki a hivatást megszerettette velem, hogy amire fizikailag képes vagyok, arra ne mondjak nemet. Ha pedig szívesen és szeretetből teszem, akkor nem fáraszt.” A terézvárosi plébános úgy érzi, hogy „a régiekben sokkal több volt a tűrés, az elfogadás, és abból az érzésből, hogy 'azért tudok lemondani bármiről a másik javára, mert szeretem a másikat'. Jézus is önként áldozta fel magát, noha történhetett volna másképp is. A Getszemáné-kertben azért imádkozik, hogy ne kelljen szenvednie, de hozzáteszi: legyen minden Isten akarata szerint. Az embereknek is hasonlóan kellene gondolkodniuk. Ez hiányzik ma.” Összehasonlítva a karácsony és a húsvét megünneplését, Horváth Zoltán kifejtette: „Míg a karácsony elsősorban családi körben, a születés, az új élet örömében, addig a húsvét inkább a templomban, a közösségben zajlik. Talán ez az egyik legnagyobb különbség, és ezért is kötődik kevesebb családi hagyomány a húsvéthoz. Sok kereső embert nem a karácsonyi éjféli misére hívok, hanem a nagyhétre, mert úgy gondolom, hogy az élet legfőbb kérdéseire a nagyheti liturgiában kaphat választ. Azt, hogy a szenvedésnek csak Jézus Krisztusban van értelme, és azt csak valaki másért, szeretetből lehet vállalni úgy, hogy az felszabadítson, megtisztítson, megújítson. A feltámadás új erőt, reményt ad, s azt sugallja, hogy nincs végképp elrontott emberi élet. Mindig van megoldás, mert Isten szeret és irgalmasan megbocsát.”

Magyar Kurír