Napi sajtószemle

A Magyar Hírlapban (15.o.) Faggyas Sándor A tenger lecsendesítése címmel elemzi azt az evangéliumi részt, amelyben a tanítványok viharba kerültek a Genezáreti-tavon. Kétségbeesetten kértek segítséget Jézustól, aki éppen aludt. A tanítványok felkeltették és könyörögtek neki: „Uram, ments meg, elveszünk!” Jézus azt mondta nekik: „Miért vagytok gyávák, kishitűek?” ”Majd fölkelt, rászólt a szelekre és a tengerre, s nagy csendesség lett. Az emberek pedig elcsodálkoztak és így szóltak: ’Kicsoda ez, hogy még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki’?” (Mt 8,23-27; Mk 4,35-41; Lk 8,22-25) Faggyas arra keresi a választ, mit üzen nekünk, mai embereknek ez a kétezer éves történet? A cikkíró kifejti: „Alig van olyan ember, akit életében ne sújtana valamilyen csapás, akit ne tépázna meg olykor a vihar – valóságos és szimbolikus értelemben is. Az emberi életet régi szokás úgy elképzelni és elbeszélni, mint egy hajóutat, amelynek célja, hogy az ember épségben révbe érjen, megérkezzen a biztonságos kikötőbe… Megmenekülni az elsodródás vagy az elsüllyedés veszélyétől: a megmenekülés és az üdvösség ugyanaz a görög szó (soteria) az evangéliumban. Vagyis ha tartjuk az irányt, vigyázunk, hogy el ne sodródjunk, akkor megmenekülhetünk, a kikötőbe érhetünk” – írja az MH szerkesztője. A szerző kiemeli, hogy Jézus tanítványai nem figyeltek mesterükre, akinek a neve eleve megmentőt jelent. „De hogy figyeltek volna rá, amikor Jézus aludt. (Ez azért is különös, mert éppen Jézus szokta figyelmeztetni tanítványait az éberségre.) A tanítványok nem bíznak alvó mesterükben, a hajó süllyedése láttán megrémülnek, és felébresztik, hogy mentse meg őket. Jézus ekkor – sokadszorra – csodát tesz: parancsoló szavával lecsendesíti a dühöngő szélvihart és a tenger hullámait, majd visszakérdez az őt kérdező tanítványoktól: ’Hogy van, hogy nincs hitetek’?” Faggyas rámutat: hányszor előfordul velünk is, ha bajba kerülünk, hogy segítséget, sőt csodát várunk, ám kishitűek vagyunk, „emiatt könnyűnek találtatunk, s elveszünk.” A cikkíró emlékeztet rá: József Attila pontosan és szépen fogalmazta meg, hogy a lelki restség, mely hitetlen, hiába vár csodára. Faggyas Sándor hozzáteszi: „A csoda ugyanis nem forrása, hanem gyümölcse a hitnek. Jézus azokkal tud csodát tenni, akik hisznek benne.” Pál apostol azért is írta azt a Korintusbeliekhez (első levelében), hogy „a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.” A cikkíró leszögezi: „Jézus megmutatta szeretetének és kegyelmének erejét a Genezáreti-tavon, egyúttal megtanította, hogy akkor törődik velünk, akkor menthet ki a bajokból, a megpróbáltatások viharából, ha hiszünk benne.” Faggyas idézi Reményik Sándort: „Akkor – magától – szűnik a vihar,/ Akkor – magától – minden elcsitul,/ Akkor – magától – éled a remény./ Álomfáidnak minden aranyágán/ Csak úgy magától – friss gyümölcs terem./ Ez a magától: ez a Kegyelem.” A cikkíró figyelmeztet: a költő „csodálatos sorait olvasva ma is mindenki szabadon eldöntheti, kire figyel, kire hallgat, kinek, kiben hisz. És elfogadja-e a kegyelmet? Magától – Jézustól.”

A Magyar Nemzetben (24.o.) György Zsombor Misszió címmel készített riportot arról, hogy írni-olvasni tanítják a romákat Tápiószecsőn a jezsuiták Szeretet Iskolájának munkatársai, hogy aztán szakmát kapva a kezükbe, felnőttként is megállhassák a helyüket az életben. A Hofher József vezette cigány pasztorációs misszió sikeres: középkorú embereket is képesek beültetni az iskolapadba, s ezzel családokat, egész közösségeket terelnek a tanulás és a munka felé. A cikkíró emlékeztet rá: „Tanító-segítő tevékenységük nem ér véget Tápiószecső határában, az atya rendtársával, Vértesaljai Lászlóval közösen vállalt éhségsztrájkjával szélesebb közönségnek próbált üzenni, szerinte sikerrel. Egyrészt meg akarták mutatni, hogy a katolikus egyház sokak állításával ellentétben nem antiszociális, képviselőinek többsége a szolidaritás elvének hű követője.” Hofher József elmondta: „Tűzoltó munkát végzünk, nincs azonban mögöttünk olyan vagyoni háttér, amellyel átfogó szociális intézményeket lehetne létrehozni.” A cigánypasztorációt végző szerzetes szociális apostolságnak nevezi a tevékenységüket, amelynek célja, hogy segítsen talpra állni embereket. György Zsombor hozzáteszi: „A jezsuiták példát mutatnak tehát, de dolgozzanak bármilyen keményen, sajnos tény az is, hogy néhány elszánt szerzetes és tanár nem oldhatja meg az összes társadalmi problémát.” A nehézségeket Hofher atya sem hallgatja el. Leszögezte: átfogó szociálpolitikát csak legfelső szinten lehet kialakítani, a jelenlegi kormány azonban szerinte kifejezetten antiszociális politikát folytat, tönkretéve, megfojtva az eddig úgy-ahogy működő programokat, intézményeket. Visszautasítja azt a felszólítást, hogy a papok ne politizáljanak, hiszen amikor jogtalanságok történnek, ’igenis ki kell mondanunk a véleményünket. Különben is furcsán hangzik ez a felszólítás egy olyan országban, ahol annyi pap vált vértanúvá.” József atya ara is felhívja a figyelmet, hogy „a kormány arról beszélt, hogy felszámolják a nyomorúságos cigány telepeket, ehhez képest mára több van belőlük. 2004-ben erre a célra állítólag elkülönítettek egy 15 milliárd forintos alapot, amiről akkoriban Teleki László romaügyi államtitkár beszélt, a jelek szerint azonban ez az összeg egyszerűen kifolyt a feneketlen zsákból, vagy soha nem is létezett. Gyurcsány Ferenc meg azt mondja, tessék dolgozni, csak éppen fogalma sincs róla, milyen az, ha egy településen kilencvenszázalékos a munkanélküliség.” Hofher József állítja: tudatosan züllesztettek le széles rétegeket, köztük a cigányok tömegét, rombolták szét kultúrájukat a média felhasználásával, hogy aztán a „materialista agymosást követően bármit elhitethessenek, megvetethessenek velük, még akkor is, ha a rájuk tukmált árukat képtelenek megszerezni önerőből.” A riport készítője hozzáteszi: „Nem csoda, hogy a szélesedő szellemi-lelki nyomor felszámolásához Hofher József isteni segítségben bízik. S bár az ima tényleg fontos, az atyáék a jelek szerint be is segítenek az égieknek.”

Magyar Kurír