Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Heti Válaszban (Vér nélkül… 29-31.o.) az Európa Bölcsei közé jelölt Lech Walêsa, a lengyel Szolidaritás alapító elnöke, volt államfő azt nyilatkozta, hogy ha a történelem megismétlődne, akkor is ugyanezt az utat választaná: „A nagy dolgokon nem változtatnék, a kicsiken igen. A legnagyobb dolgok Isten segítségével mentek végbe, és ez így jó. Sokáig vezettem a Szolidaritás mozgalmát, ami miatt nap mint nap értek fenyegetések és kísértések, többször például kecsegtető ajánlatokkal akartak megvásárolni. Ha nincs hitem, akkor egy idő után föladom. Miután internáltak, a kommunista hatalom képviselői azt ajánlották, hogy ha átállok az ő oldalukra, akkor akár miniszterelnök-helyettes is lehetek. Azt válaszoltam: velük soha. Megölhetnek, de nem győzhetnek le – ebben erősített meg a hitem.” Kovács Orsolya Zsuzsa interjúkészítő szerint Lech Walêsa soha nem lett volna politikus, ha nincs a hite, és nem tudja mindvégig a Szolidaritás mögött II. János Pál pápa támogatását. A volt lengyel államfő határozottan állítja: a 2005-ben elhunyt Szentatya nélkül „bizonyára jóval tovább tart a kommunizmus elleni harc, s akár tragikusan is végződhetett volna. Hiszem, hogy a véres leszámolást a Szentatya erejének köszönhetően kerültük el. II. János Pál pápa adta az Igét, amit mi tetté változtattunk. Tettek nélkül a szó elszállhatott volna, az Ige viszont lelki többletet adott a tettekhez. E kettő vezetett el a szabad Lengyelország megteremtéséhez.” Lech Walêsa felidézte azt is, hogy először 2005-ben, II. János Pál temetésén nyújtott kezet utódjának, Aleksander Kwasniewski akkori lengyel államfőnek: „Ha az egyház vezetése nem II. János Pál pápára hivatkozva kéri a kézfogást, biztosan nem történik meg. Kwasniewski köztársasági elnökként tíz évet vesztegetett el, komoly felelősség terheli a mulasztásokért. Mégis úgy éreztem, mintha az elhunyt pápa maga kívánta volna a kézfogást, hiszen Lengyelország mégis nagy utat tett meg, s az eredményekre közösen lehetünk büszkék.” Azzal kapcsolatban, hogy több fórumon is fölemelte szavát, hogy az Európai Unió alapokmánya hivatkozzon a keresztény értékekre, Walesa leszögezte: „Értékek nélkül Európának nincs jövője. A kereszténység értékeit pedig két évezred gyakorlata igazolta – ugyanakkor zsinórmértékként a hívők és nem hívők közös értékeit kell szem előtt tartani.”

Hazai hírek

A Népszavának (Református vezetők sajnálkozása 3.o.) Csoma Áron, a Magyarországi Református Egyház szóvivője elmondta: a reformátusok vezetői sajnálkozásukat fejezik ki a parlamenti képviselőknek írt levelükben annak kapcsán, hogy az Országgyűlés megszavazta az egészségbiztosítási törvény módosítását. A levél aláírói – Bölcskei Gusztáv püspök és Nagy Sándor főgondnok – leszögezik: „a társadalom egészét érintő kérdésben parciális érdekek és szempontok szerint” hozták meg a döntést a kormánypárti képviselők. A két református egyházi vezető szerint az egészségügyi rendszer megváltoztatására van más alternatíva is. A képviselőkhöz írt levelükben reményüket fejezik ki, hogy „eljön az az idő, amikor egy ilyen alapvető kérdésben nem a politikai erőviszonyok, hanem társadalmi párbeszédben kiérlelt, értelmes közös megoldáskeresés dönt majd”.

A Magyar Fórumban (Titánok forradalma 8.,15.o.) Balogh Elemér író, a korábban 500 alkalommal bemutatott Csíksomlyói passió című színmű szerzője nyilatkozik, akinek A tanár úr című könyve a közelmúltban jelent meg a Kráter Egyesület gondozásában, és elnyerte a Németh László Alapítvány ötvenhatos jubileumi pályázatának fődíját. Az író, aki maga is résztvevője volt a forradalomnak és részese a megtorlásoknak, egykori élményeit idézi fel, a mű cselekményének középpontjába állítva azt a tanárembert, akit gimnáziumi osztályfőnökéről, a kivégzett Brusznyai Árpádról mintázott meg. A könyv végén az író alteregója, Csomay Felicián előtt megjelenik a P. Bonaventúra által elmesélt alak, a magyar jezsuita, akinek az a küldetése, hogy megtérítse a vadakat. Nem a dzsungelben, hanem nálunk. Balogh Elemér feltette a kérdést: „Hogy térítenünk kell-e? Vagy kinek-kinek belátása szerint kell megtérnie? A térítés motívuma egyébként, ennek a magyar jezsuitának a föl-fölbukkanásával, végigvonul az egész regényen, és a dilemmát magát akár kínosnak is nevezhetném. Vagy akár magasztosnak is. Hiszen sokszor ezen áll vagy bukik emberi tartásunk, egész életprogramunk, ha van ilyen egyáltalán. De nem gondolom, hogy íróként nekem kellene megadnom a választ, hiszen nem nádpálcás iskolamesterségre vagy prófétaságra vállalkoztam. A mű persze sugalmazza a megoldást, de egyszersmind rá is bízza az olvasóra.”

Magyar Kurír