Napi sajtószemle

A Magyar Nemzet (5.o.) Beköszöntött a nagyböjti időszak címmel készített összeállítást annak kapcsán, hogy tegnap megkezdődött a nagyböjt. A lapnak Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek elmondta: nagyon meggyengült a böjti fegyelem az utóbbi időben, az egyház világos útmutatása, tanítása ellenére. A mai világ a fogyókúrát természetesnek veszi, vagyis akceptálja, ha valaki ilyen indokkal utasít el ételt, de kineveti azt, aki böjtölésre hivatkozik. A főpásztor hangsúlyozta a táplálék böjtszerű megvonásának azt a jó hatását, hogy eltávolít a kor hedonista szemléletétől, attól a téveszmétől, hogy az a miénk, amit megeszünk. Bábel Balázs felhívta a figyelmet arra is, hogy vannak olyan önmegtagadási lehetőségek, amelyek felérnek a böjttel. Ilyen például a türelem a frusztrált világban, a megbocsátáshoz való ragaszkodás a rossz minták ellenére, akár az autóközlekedés során. A lemondás egyik fajtája lehet a munkahelyen, ha nem veszünk részt az egymás rossz színben való feltüntetésében. Az érsek fontosnak mondta azt is, hogy a böjtölő vállalja a felebaráti szeretet áldozattal járó konzekvenciáit is. Leszögezte: „Mi a böjtünkkel Istent szólítjuk meg, és az önmegtagadással elismerjük bűneinket.” Bábel Balázs emlékeztetett a két jezsuita szerzetes, Hofher József és Vértesaljai László közelmúltbeli, hazafias aggodalmából származó, radikális böjtjére, hangsúlyozva, hogy az nem előzmények nélküli. Felidézte, hogy az ötvenes években gyermekkora egy részét Gyónon töltötte, Zlinszky János volt alkotmánybíró édesapjának házában, aki befogadta az ő sokgyermekes családjukat. A néhai Zlinszky János rendszeresen kenyéren és vízen élve böjtölt a magyarságért.

A Népszava (3.o.) Református… és a Magyar Nemzet (3. o.) Püspök… is beszámolnak arról, hogy tegnap találkozott egymással a Munkástanácsok Országos Szövetsége, az EDDSZ, a Liga Szakszervezetek Szövetsége és a Magyarországi Református Egyház vezetése. Ismeretes, hogy a három említett szakszervezet támogatja az Albert házaspár népszavazási kezdeményezését az egészségbiztosítási törvényről. A szerdai találkozó résztvevői kommünikét is aláírtak, amelyben leszögezik: „Lerombolja a társadalmi szolidaritás és bizalom évszázados intézményeinek alapjait a kormánynak a magyar egészségbiztosítás átalakítására vonatkozó javaslata.” A református egyház nevében Bölcskei Gusztáv püspök, zsinati elnök kijelentette: „Egyházunk fenntartását fejezi ki az egészségügyi magánbiztosítókkal szemben, mert azok nem a társadalmi szolidaritás elve alapján szerveződtek. A kormányzat nem hallgatja meg a társadalom nagy részének véleményét az egészségügyi magánbiztosítókkal szemben, ezért ezzel felrúgja a társadalmi szerződést. Ezért nem alakulhatott ki a bizalom a kormány terveit illetően. A szakszervezetek és az egyház feladatai abban közösek, hogy azokért emelnek szót, akik magukért nem tudnak. Emiatt vesszük magunknak a bátorságot, hogy megnyilatkozzunk a templom falain kívül.”

A Népszabadságban (3.o.) Czene Gábor Egyházjog címmel figyelemre méltónak tartja, hogy a rendszerváltozás óta a nagy keresztény egyházak még soha nem álltak a szocialista-liberális koalíció mellé, „ami arról a politikai térfélről jön, minimum az ördögtől való, ha esetleg mégsem, akkor is. Annak idején még az sem váltott ki különösebb lelkesedést, hogy a bűntudattól terhelt Horn-kormány olyan privilégiumokkal stafírozta ki az egyházakat, amelyekről a rendszerváltás utáni években álmodni se mertek volna. Pedig akkor a jobboldal volt hatalmon. Szóval, egyáltalán ne csodálkozzunk, hogy a jobboldal legújabb kormánybuktatási kísérlete, azaz a népszavazás előtti kampány ismét csak az MSZP–SZDSZ ellenfelei között találja az egyházakat.” A szerző megemlíti, hogy a közelmúltban a katolikus egyház vezetői találkoztak a Liga, az EDDSZ és a Munkástanácsok elnökeivel, tegnap pedig ugyanezt tették a református egyház vezetői. „A szakszervezetek elvi alapállása szerint a tőkének és az üzleti szférának a társadalom egésze iránt felelősséget kell viselnie, az egyházak pedig minden kezdeményezést támogatnak, amely az emberi értékek és a szolidaritás megőrzését szolgálja. A két álláspont könnyen szinkronba hozható: legyen úgy, ahogyan a Fidesz akarja! A kölcsönös hiteltelenség állapotában vagyunk. A kormánynak eddig nem sikerült meggyőznie az embereket arról, hogy néhány látványosan becsődölt terv után képes lesz tisztességesen levezényelni az egészségügyi reformnak hívott valamit, az egyházak meg nehezen tudják elfogadtatni, hogy legjobb szakmai meggyőződésükből és nem a szokásos dafkéból állnak ellen. Ráadásul megint jöhet a vád, hogy beleártották magukat a nagypolitikába. Igaz. Azzal, hogy az egyházak véleményt nyilvánítanak népszavazási kérdésekben (is), valóban kilépnek (újra) a politikai küzdőtérre. Lehet, hogy jól teszik, lehet, hogy nem, de annyit azért tisztázzunk: az egyházaknak ehhez joguk van. Felemás lenne olyan elvárásokat megfogalmazni, hogy amikor szélsőséges, rasszista csoportoktól kell elhatárolódni, akkor kötelességük politizálni, egyébként meg jobban teszik, ha csöndben maradnak. Más kérdés, hogy az egyházak szövetségesének ajánlkozó szakszervezetek se makulátlanok. Sokak szemében nem feltétlenül Cser Ágnes, Gaskó István, vagy Palkovics Imre testesíti meg azt a szakszervezeti vezetőt, aki tűzön-vízen át, külső politikai érdekekkel nem törődve küzd a munkavállalókért. Na, jó. De hol vannak a többiek?”

A Heti Válaszban (21-23.o.) Ablonczy Bálint Ügynökmúlttal Erdélyben címmel készített összeállítást arról, hogy Romániában ismét téma a kommunista félmúlt: a múlt héten alkotmányellenesnek nyilvánították az átvilágításért felelős bizottságot, Tőkés László református püspök pedig nemrégiben hozta nyilvánosságra a róla jelentő besúgók névsorát. A cikkíró kiemeli, hogy Márton Áron gyulafehérvári püspök karizmatikus egyéniségének nagy szerepe volt abban, hogy a hatvanas évek végén is alig voltak ügynökök a katolikus papságban. Stefano Bottoni, a téma Magyarországon élő kutatója a lapnak elmondta: bár 1949-ben Márton Áront letartóztatták, „Sztálin halála után, 1955-ben elengedték. Népszerűsége azonban olyan nagy volt, hogy 1956 után a titkosrendőrség ismét házi őrizetbe vette. Márton Áron azonban így is irányította egyházmegyéjét, az államhatalom 1980-ban bekövetkezett haláláig nem tudta megtörni.” Az orgánum rámutat: Áron püspök keménységét szemlélteti az a térkép is, amely a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) levéltárából származik, s amely Magyarországon először a Heti Válaszban lát napvilágot. A román belbiztonság által 1967-ben rajzolt mű 671, Romániában szolgáló katolikus lelkipásztor politikai irányultságát taglalja. A nyolc kategóriába sorolt papok között a Székelyföldön – ahol az erdélyi magyar katolikusok nagyobbik hányada élt – a hatvanas évek végéig alig voltak pozíciói a Securitaténak. A Maros-Magyar Autonóm Tartományban és Brassó környékén tevékenykedő 144 pap körül mindössze hét számított megbízható ügynöknek, további hat került a „fenntartásokkal kezelendő ügynök” csoportba. Tizennégy pedig lojálisnak számított. Ezzel szemben 26 lelkipásztor esett a „nacionalista, de nincs köze Márton Áronhoz”, 46 az „ellenséges és Márton Áron híve”, 25 pedig a „nacionalista, ellenséges és Márton Áron híve” kategóriába. A lap cikkéből az is kiderül, hogy bár a hetvenes évektől komolyabb beépülés zajlott, ez nem jelentette a hitélet visszafejlődését. Az egyházügyi hivatalnak egy 1974-ben készült beszámolójából kiderült, hogy a hitoktatásba bekapcsolódó gyerekek száma a gyulafehérvári egyházmegyében majdnem száz százalékos volt, és általános jelenségként tartották számon a papok intenzív családlátogatását, a kórusok szervezését. Erre Nagy Mihály Zoltán, az Erdélyi Múzeum Egyesület kutatója hívja fel a figyelmet, tanulmányában. Egyúttal azt is hangsúlyozza: a hitéleti tevékenység élénkülése és a katolikus egyházra irányuló fokozott belbiztonsági munka között nincs ellentmondás. Mindkét fél érdeke azt kívánta meg, hogy megfeleljen eredeti rendeltetésének (Securitate), küldetésének (egyház.) A kérdés most az: milyen indítékok vezették a klérus tagjait az együttműködésre, s ennek feltárása megmarad-e az egyház belügyének.

A Magyar Fórumban (12-13.o.) Erős hit Gyulányi Eugénia, rubindiplomás színésznő nyilatkozik, aki tavaly részt vett a katolikus városmisszióban, egy Szent Ritáról szóló darab színrevitelét segítette elő. Elmondta: „Volt egy alapanyag, amiből színdarabot írtam. 2007-ben a Szent Rita-templomban a szent életét játszotta el a hívőkből összeállt társulat. A darab Szent Rita életét mutatja be a bölcsőtől a sírig. A városmisszióra készülve feltettem magamnak a kérdést: mit tudok én adni? Ez a kis színdarab lett a kérdésre a válasz. Nem vagyok egy otthon ülő típus. Bibliaórára járok, részt veszek az Iván professzor által vezetett Idősek Akadémiája előadásain… A hitvallásom, hogy segítsek a nemzet felemelkedésében a magam szerény eszközeivel. Erkölcsi, mentalitásbeli, kulturális felemelkedésre gondolok. Fontos, hogy mindig derűsek és optimisták legyünk. Nekem már nincsenek színészi ambícióim; készülök a ’nagy útra’, arra, hogy talán én is a Jóisten közelébe kerülök.”

Magyar Kurír