Napi sajtószemle

A Magyar Hírlap (20. o.) sorozatot indít a Biblia évének jegyében. Elsőként Faggyas Sándor Jézus megkeresztelkedése címmel írt esszét. A szerző a Protestáns Újságírók Szövetségének elnökségi tagja. Faggyas emlékeztet rá, hogy Jézus megkeresztelkedése és az ördögtől való megkísértése után kezdi meg tanítói hivatalát és csodálatos gyógyítói sorozatát. „Jézus ezzel a külső szertartással adja tudtára mindenkinek, hogy egész élete Isten akaratának teljesítése. Máté evangéliumában itt szólal meg először Jézus. Az ’így illik nékünk minden igazságot betöltenünk’… mondat mintegy Jézus messiási hitvallása, életprogramja. Tettét úgy is értelmezhetjük, hogy bár ő bűntelen volt, így nem volt szüksége a bűnbocsánat, a megtérés keresztségére, azzal, hogy beállt népének tagjai közé, közösséget vállalt a bűnbánó bűnösökkel, magára vállalta bűneik sorozatát. A történet mélyebb értelme, hogy Jézus e világi küldetése a megkeresztelkedésével kezdődik, a miattunk, helyettünk és értünk önként vállalt, elszenvedett kereszthalálával ér a csúcsára, és a keresztség szentségének szereztetésével ér véget, hiszen Máté szerint így búcsúzik el tanítványaitól: ’tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében’… A történet következő, józan ésszel nem igazán felfogható, csak hittel megragadható dimenziója és üzenete, hogy a teljes Szentháromság-Isten először itt jelenik meg együtt az emberek előtt. Lelki szemeink előtt látjuk a Jordán folyót, melynek vízében ott áll engedelmesen a Fiú, a Szentlélek galamb képében leszáll rá a mennyből, és közben halljuk az Atya szerető szózatát a mennyből. A Szentlélek már ott van Jézus fogantatásában, de nyilvános működésének szimbolikus megkezdésekor az Atya ismét elküldi a Szentlelket, hogy felkenje a Fiút a megváltás művének végrehajtására. A názáreti Jézus ekkor válik Krisztussá, a Felkentté, arámi nyelven Messiássá.”

Ugyancsak a Magyar Hírlap (1., 4.o.) Egyház-finanszírozásra átkeresztelt kárpótlás című összeállításából kiderül: már csak kétszáz, a kommunista rezsim által elkobzott ingatlannal tartozik az állam az egyházaknak. Az orgánum emlékeztet rá: a kárpótlási folyamat a rendszerváltozáskor kezdődött, és 2011-ben ér véget. Ketten is nyilatkoznak. Fedor Tibor, az oktatási tárca Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője elmondta: a kétszáz ingatlant „természetben vagy pénz formájában kapják majd vissza az egyházak. Az utóbbi esetben viszont kötelesek az összeget hitéleti vagy közszolgálati célra felhasználható épületre költeni.” Németh Emma, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) gazdasági tanácsadója szerint a kormány rájött, hogy természetben nem tud mindent visszaadni, ám a pénzbeli kárpótlás esetén az úgynevezett valorizáció egyáltalán nem volt értékarányos. „Jellemző például, hogy a kárpótlás megindulásakor a felekezetek még visszaigényelhették a beruházásaik utáni áfát, ezért az ingatlanok értékét áfa nélküli áron állapították meg. Ez a visszaigénylési lehetőség hamarosan megszűnt, de az áfa továbbra sem része a kárpótlásnak, és ez egyben azt is jelenti, hogy pénzbeni kárpótlás esetén az áfa összegét mindenképpen az egyházaknak kell hozzátenniük egy megépítendő ingatlan árához.” Németh Emma emlékeztetett: a vatikáni szerződés megkötésekor a történelmi egyházak lemondtak egyes ingatlanjaikról, ezek után azóta úgynevezett örökjáradékot fizet az állam, amelynek éves összege az ingatlanok értékének öt százaléka. A katolikus egyház esetében a járadékalap negyvenkétmilliárd forintot tesz ki, és ezt az összeget minden évben az infláció mértékével növelik. Ez azonban a rendkívül rossz állapotban visszakapott ingatlanok felújítására sem bizonyul elégnek. A püspöki konferencia gazdasági tanácsadója szólt arról is, hogy egyházi részről már a kezdeteknél nehezményezték, hogy nagyrészt rossz, olykor használhatatlan állapotban lévő épületeket kaptak vissza, és ezeket már az új fenntartóknak kellett felújítaniuk. Az Orbán-kormány idején az állam évente több milliárd forintot juttatott az egyházaknak ingatlan rekonstrukcióra, ma ez az összeg alig haladja meg a háromszázmilliót. Németh Emma felhívta a figyelmet: ha a negyvenkétmilliárdos járadékalapot a katolikus egyház egy összegben megkapta volna, akkor 1998 és 2003 között államkötvénybe fektetve ez az összeg megduplázódott volna, ténylegesen azonban tizenhatmilliárd forint járadékot kapott erre az öt évre.

A Népszabadság Hétvége mellékletében (Provokáció… 4. o.) a vasmiséjére készülő 88 éves piarista szerzetes, Bulányi György, a Bokor-közösség megalapítója nyilatkozik. Elmondta: „Életem legnagyobb sikere az, hogy huszonévesen feltaláltam a spanyolviaszt és megértettem, mit tanít Jézus. Szeressétek ellenségeiteket! Azóta is csak ezt az egyetlen gondolatot bontogatom. Mi, emberek értelmet kaptunk Istentől. Ennek az értelemnek a segítségével egyszer talán elkezdünk gondolkodni. Fiatalkoromban biztosra vettem, hogy holnapra megforgatjuk az egész világot. Hittem abban, hogy tényleg mindenki meg fogja érteni, mit képvisel Jézus. Ezt a hitemet nem tudom föladni, de közben látom, hogy a gyűlölet és a háború a megsemmisülés felé viszi az emberiséget. Hiszen van már atombombánk, föl tudjuk robbantani a földgolyóbist. Pesszimista attól vagyok, hogy az életemből eltelt majdnem kilenc évtized és úgy veszem észre, a világ nem akar hinni Jézusnak, ami hagyján, de még a Bulányinak sem akar hinni… Nehéz elviselni, hogy az emberiség képtelen megváltoztatni a történelem sötét csavarmenetét. Olyan csúnya korszak, mint a világméretű tőkés társadalom uralma, azt hiszem, még soha nem volt. Jártak itt a mongolok és egy év alatt felére csökkent a lakosság. De a magyar anyák szültek. Aztán jöttek a törökök, a hódoltság kora. Az emberek negyede vagy harmada tudott csak magyarul, de a magyar anyák akkor is szültek. Amit azonban a tőkés társadalom uralma létrehozott, még senki sem tudta produkálni. A magyar anyák nem szülnek. Így értem, hogy ehhez fogható még nem volt a történelemben. Kiirtjuk saját nemzetünket, sőt kiirtjuk Európát, mint keresztény kontinenst. A XXI. század végére, ha így megy tovább, muszlim Európává alakulunk át. Persze mindenki nagyon jól el tudja magyarázni, miért nem vállal gyereket. Karriert kell építeni.” Bulányi szerint a „világ és az emberiség kirablásában, fegyverrel térdre kényszerítésében a kereszténység abszolút világbajnok volt. Egyetlen vallás sem közelítette meg ebben a tevékenységében. A tények előtt meghajlok. Jézus felszabadított arra, hogy nem kell védenem a saját kutyám kölykét. Hanem a saját kutyám kölykéről is igyekszem objektív képet adni. Kerül, amibe kerül… Nagyon nagy rokonszenvet érzek a kommunizmus iránt. 1956-ban egy ávós őrnagy két hónapon keresztül azzal töltötte az idejét, hogy engem napi tíz órában kihallgasson. Egyik mondatára fél évszázad távlatából is jól emlékszem. „Bulányi mester, nem várhatjuk meg, amíg maga meglelkigyakorlatoztatja nekünk a kapitalistákat.” Ha lenne ma olyan párt, ami ugyanazt vallja, amit Marx és a kommunizmus – azzal a különbséggel, hogy senkit se szabad bántani –, engem nyugodtam be lehetne léptetni abba a pártba. Az már maga volna az egyház, jézusi és egyetemes, valóban katolikus. Jézus azt mondta, hogy akkor lesz rend, amikor mindenki megkapja az egy dénárt. Valamennyi embernek csak egy hasa és egy gyomra van, senkinek se jár több. A második pár cipőmet akkor szerezhetem meg, ha a többi milliárdnyi embernek mindnek megvan már a maga egy pár cipője. Rend akkor lesz, ha meg tud valósulni az, amit a kommunizmus akart. Tehát soha nem lesz rend. Ez az egyik forrása a pesszimizmusomnak. Igen, szándékosan provokálok. A négy evangélium is maga a provokáció. Jézus is provokált, minden mennyiségben.”

A Magyar Nemzetben (A Leviatán… 5. o.) Karátson Gábor Kossuth-díjas író és festőművész nyilatkozik, aki egyike annak a 62 értelmiséginek, neves közéleti személyiségnek, akik újévkor nyílt levélben társadalmi ellenállásra hívták fel az ország polgárait a társadalombiztosítás privatizációja ellen. Karátson szerint a civileknek meg kell tenniük, amit lehet, „és néha sikerülnek is a dolgok. Tiltakozni kell és ez ha mást nem is, de legalább lehetőséget teremt… A rendszerváltozáskor nagyobb ereje és tere volt a civil mozgalmaknak, mostanra az ország megint befagyott, de nem a beletörődés a megoldás. Reggelente mi mindig a Bibliát olvassuk, most éppen Jób könyvét. A történet szerint az Úr a mennyben büszkélkedik derék szolgája, Jób kiválóságával, hűségével és az akkor még szintén az égben lakozó Sátánnal fogadást kötnek. Tulajdonképpen Jób bőrére. A Sátán azt mondja, ha az Úr kezébe adja Jóbot, elfordítja tőle. Jóbra rázúdul az összes szenvedés, de kitart amellett, hogy ártatlan és nem tagadja meg az Urat. Végül is az Úr forgószél formájában megjelent előtte és megmutatta neki Behemótot és Leviatánt, a két szörnyet. Az „ősellenségeinket”. De miért? Leviatán és Behemót az ószövetségi kontextusban a zsidók ellenségeit, a „szörnyállamokat” – Egyiptomot, Babilont – is jelképezték. A szörnyállamok minden megtehetnek velünk, amit csak akarnak. Õk a mi ellenségeink, akiket le kell győztünk odabent, a lelkünkben és odakint is.” Az író ezzel a mai magyarországi viszonyokra utal: „Szerintem az, hogy Isten megmutatta Jóbnak a két szörnyet, azt fejezi ki, hogy Jób immár kívül került – kiköpték őt, mint Jónást a cethal –, és a maga leplezetlen valóságában kívülállóként képes látni a Gonoszt, és ezzel legyőzte őt. Már nincs benne, már nincs a hatalmában. Valami ilyesmi történik ma Magyarországon is. És ez egy óriási változás is. A Leviatán – a szörnyeteg, a szörnyállam – megmutatkozott. Ilyen világ – hogy ilyen nyíltan, gátlástalanul akármit meg lehet tenni az emberekkel – tulajdonképpen utoljára csak a Rákosi-korszakban volt. Ha most lenne eszünk és szemünk, akkor – ahogy Jób – megláthatnánk a Leviatánt. Jóbnak sikerült ellenállnia a Gonosznak. Ez a lehetőség számunkra is adva van… Ez a Leviatán egy destruktív hatalom, egy pusztító erő, a Gonoszság immár kendőzetlenül, a maga valóságában mutatkozik meg, az országot tudatosan és szisztematikusan pusztítják. Elemi felháborodást kellett volna kiváltania például már csak annak is, hogy Horn Gyula azt mondta: jobb, ha a kapitalizmust is mi építjük. Legyen, elfogadom, akkor még sokan nem láttak tisztán, nem értették, hogy miről is van szó valójában. De akiknek még most sem derül ki? Ezen iszonyatos és tervszerű rombolás révén összeáll a kép. Kerek egész. Ennek az MSZP-nek hívott valaminek ki kellene találni egy új nevet. Pártnak nem lehet őket nevezni, mert a szó eredeti értelmében nem azok, szocialistának meg pláne nem. A Levitán azért nem igazán jó, mert ennek a kifejezésnek van egy metafizikai mélysége. A Hír TV többször lejátszotta azt a felvételt, amikor Gyurcsány Ferenc a kamerához közel hajolva felszólította a csatornát, hogy ne közöljön hazugságot a kormány egészségügyi intézkedéseiről. A miniszterelnök mimikája, szóhasználata kísértetiesen ugyanaz volt, mint az Orbán Viktorral folytatott tévévita során, ahol a gyógyszerfelíratási díj kapcsán szintén hazugsággal vádolta ellenfelét. Annyi fáradságot sem vett, hogy most másképp fejezze ki magát. Akkor, amikor az előző hazugsága már régen lelepleződött. Ezzel a helyzettel valamit kezdenünk kellene.” Karátson arra is figyelmeztet, ma már látni lehet, hogy „a globálkapitalizmus nyomában szó szerint fű sem nő. Csapás az emberi közösségre, csapás a föld ökológiai rendszerére, fizikai létében veszélyezteti az emberiséget. Most talán egy politikusnak ugyanúgy nem szabad szót emelnie az új „rendszer” ellen, mint annak idején a szovjet megszállás ellen. Arról van szó, hogy fel kellene egyenesedni. Annak idején én naivan abban reménykedtem, hogy mi, kommunizmust viselt országok összefoghatnánk, és felépíthetnénk egy kelet-közép-európai paradicsomot a saját elképzeléseink szerint. A szolidaritás reménye fel-felcsillan de ebből sem lett semmi. Pedig Magyarország egyedül nem tud kimászni a globalizmus csapdájából. Jelen állapotában még arra is képtelen, hogy saját sérelmeit orvosolja.” Az író arra is figyelmeztet, hogy a földi élet megfoghatatlan titok, de egyértelműen ajándék. Az ajándék az ajándékozóra emlékeztet, akiről tudunk is valamit, meg nem is. Az ajándék azonban magában foglalja a kötelezettséget, hogy hozzá méltóan viselkedjünk, meg kell próbálni megvalósítani mindazt, ami az ajándék szellemiségének megfelel. A magvető példázata is arról szól, hogy bizony lehet, hogy a magok többsége nem kel ki, de az nem azt jelenti, hogy nem kell próbálkozni a vetéssel. Ebben az összefüggésben nem az eredmény számít elsősorban, hanem a szándék, a fordulat, amire világméretekben szükség lenne, olyan méretű, amire talán még sohasem volt példa az emberiség történelmében… Szinte ijesztően nagy a feladat. Ettől függetlenül úgy kell cselekedni, hogy méltók legyünk az ajándékhoz és az ajándékozóhoz, és hogy mennyi a remény a sikerre, valójában nem számít.”

Magyar Kurír