Napi sajtószemle

A Heti Válasz (A puszta ész kevés 16-17.o.) Erdő Péter bíboros prímással készített interjút, aki elmondta: „Az egyházon belül ugyanolyan nagy szüksége van az embernek és a közösségnek az érzelmekre, mint az értelemre vagy az akaratra. Mi, keresztények meg vagyunk győződve arról, hogy a hit keresi az értelmes magyarázatot – fides quaerens intellectum. Ezen alapul a teológia tudománya is.” V. Nagy Viktória közbevetésére – „Mégis újabban tudományellenességgel vádolják a Szentatyát nemrég közzétett enciklikájának olyan sorai miatt, minthogy ’az embert nem a tudomány, hanem a feltétel nélküli, abszolút szeretet váltja meg’ – a főpásztor azt felelte: „XVI. Benedek sohasem támadta a tudományt. Ebben a példában a megváltás szót kell tudni helyesen értelmezni. A keresztény hit szerint az ember a saját erejéből nem képes arra, hogy létrehozza a Földön a tökéletes boldogságot. Az, aki mégis ezt ígéri, olyan utópiák nyomába szegődik, amelyek végül embertelenségbe torkollnak. Mi azt mondjuk, hogy Isten a megváltónk, a tökéletes boldogságot is tőle várjuk. A földi élet pedig arra való, hogy felkészüljünk az örök boldogság befogadására, amit Isten ajándékba készít nekünk. A tudomány nagyon fontos, és nagy felelőssége az embernek, hogy ha segíteni tud saját és közössége, környezete helyzetén, megtegye. De ne gondoljuk azt sem, hogy pusztán értelmi képességeinkkel mindent meg tudunk oldani.” Erdő Péter szerint a pápai enciklika legfőbb üzenete a XXI. század embere számára a remény. „Sok esetben a pusztán a saját erejére hagyatkozó és minden mást elutasító emberi értelem olyan következtetésre jut, hogy nincs több remény. Ebbe a keresztény hívő nem nyugszik bele, hanem azt mondja, hogy a reménytelenség ellenére is remélni kell, mert Isten meghallgatja az ember kiáltását. És amikor nagyon úgy tűnik, hogy a saját erőnkből nem tudunk talpra állni, lehet, hogy nem úgy, ahogy várjuk, vagy nem úgy, ahogy elképzeljük, sokszor maga Isten hozza el számunkra a megoldást. ’Reményt és jövőt adok nektek’ – ennek fontosságát kívántuk hangsúlyozni a budapesti Városmisszió Jeremiás prófétától vett jelmondatával is.” A bíboros prímás szerint a Városmissziónak „a legnagyobb eredménye talán az volt, hogy bárki megtapasztahatta, milyen érzés felelősséggel megszólítani egy ismeretlen embert, milyen érzés olyasvalaki felé odafordulni, aki nem hisz, nem gyakorolja a hitét, vagy másképp gondolkodik. És aki ezt egyszer átélte, annak megerősödött a hite. De azt is el kell mondanom, hogy még karácsony előtt hivatalos vagyok hatvan fiatalhoz, akik a Városmisszió hatására gondolták úgy, hogy a papi hivatást választják.” Erdő Péter az interjúban többek között érintette a csángó magyarok ügyét is, akik magyar istentiszteletet szeretnének: „Ha komolyan foglalkozunk a kérdéssel, ismerve a szereplőket, az adott területen dolgozó püspököket, papokat, akkor azzal a tisztelettel kell közelednünk a kérdéshez, hogy tudjuk, ők annak a népnek a tagjai, ott nőttek föl, ott élnek. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a lelkipásztoroknak figyelniük kell arra, hogy a rájuk bízott hívők olyan módon találkozzanak az egyházzal, hogy az a lelki üdvösségük számára a leginkább hatékony és hasznos legyen. A nyelvi akadályokat, nehézségeket le kell küzdeni azért, hogy mindenkit, akihez közel szeretnénk vinni Krisztus evangéliumát, a saját nyelvén tudjanak megszólítani. De itt többről van szó a nyelvi megértésnél. Akár Moldvában, akár a világ más tájain élő szórvány pasztorációban is találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a helyiek, bár értik a másik nyelvet, mégis a gyökereik, a kultúrájuk, az érzelemviláguk miatt fontos számukra, hogy a magyar nyelvvel és kultúrával is kapcsolatot tartsanak – akár a hitéletükön keresztül. Különösen nagy érték, ha ebben a lelkipásztor segíteni tudja őket.” Azzal kapcsolatban, hogyan ünnepli a közelgő karácsonyt, Krisztus születését, a bíboros prímás kifejtette: „Gyerekként és amíg ’magánember’ voltam, a saját meghittségi élményem volt a középpontban. Jó ideje azonban mások karácsonyának ünneplésében segítek, ami szintén élményt jelent. Élmény az éjféli mise után fáradtan elindulni egy másik városba nagymisére, élmény elmenni a börtönbe, hogy raboknak misézzek. Élmény nagyothalló emberek között lenni, és élmény, ha értelmi fogyatékosoknak vagy vakoknak tartom a karácsonyi ünnepséget. Ma ezek a feladatok jelölik ki az ünneplésem sarokpontjait, örömmel teszek eleget nekik. És azt hiszem, ez az öröm megjelenik azokban is, akikkel ilyenkor találkozom.”

A Magyar Nemzet (Éhségsztrájkkal tüntet… 3. o.) közli, hogy Hofher József jezsuita szerzetes mellett szerzetestársa, Vértasaljai László, a budapesti Mária utcai templom igazgatója is háromhetes éhségsztrájkot folytat vasárnap óta, „szolidaritásul a peremre szorult, kilátástalan helyzetbe taszítottakkal és tiltakozásul az ’országtiprás’ ellen.” (Lásd tegnapi számunkban az Éhségsztrájkba kezdett Hofher József jezsuita szerzetes című hírünket – a szerk.) A polgári napilap rámutat: a két szerzetes néma kiáltásként, egy testvériesebb világ reményében kizárólag vizen és üres gyümölcsteán kíván élni vízkereszt napjáig, azaz január 6-áig. Vértesaljai László – akit tavaly október 23-án a rendőrök papi inge és békítő szándéka ellenére, összevertek az utcán – elmondta: radikális böjtjük, amelyet jelnek szánnak – karácsony közeledtével történik, amikor az emberrel szolidáris kapcsolatba lépő és vele halálig menően sorsközösséget vállaló Isten eljövetelét várjuk. A jezsuita pap leszögezte: a jelenlegiekhez hasonló drámai fejleményekkel a magyar lakosság még nem találkozott a rendszerváltozás óta. Országtiprásként említette a vasút megcsonkítását, továbbá, hogy a kormánykoalíció ekkora arányú, sokféleképpen fölmért társadalmi elutasítás ellenére keresztülvitte az egészségbiztosítási törvényjavaslatot. „Ez 204 képviselő diktatúrája 10 millió polgár fölött. Szégyellem naivitásomat, hogy előzetesen komolyan vettem jó néhány szocialista törvényhozó taktikai hazudozását, akik végül Gyurcsány mester legjobb tanítványainak bizonyultak. A hatalom ilyen lépései és etikátlansága nyomán a nép életereje csorog el. Ennek tömeges mentális következményeit tapasztalom nap mint nap, lelkipásztorként is. Mivel azonban a templomban a tiszta evangéliumot kívánom szolgálni, szerzetestársammal az éhségsztrájkot választottuk a magyarsággal való szolidaritásunk kifejezésére.”

Magyar Kurír