Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadság (Bérreform… 17.o.) és a Népszava (Prémiumrendszer… 1.,13.o.) is beszámol arról, hogy a teljesítményhez is igazítják a Szentszék alkalmazottainak fizetését a januártól fokozatosan bevezetendő új rendszerben. (lásd november 23-ai számunkban az Új fizetési rendszer a Vatikánban című hírünket – a szerk.)

A Magyar Nemzet (10.o.) A holodomorra emlékezett Ukrajna című beszámolója szerint gyászmisékkel, gyászgyűlésekkel, emlékműavatásokkal, koszorúzásokkal, közös gyertyagyújtással és egyéb rendezvényekkel emlékeztek a hét végén Ukrajnában a sztálini represszió sokmillió áldozatára. 1932 és 36 között, a nagy éhínség idején naponta huszonötezer ember halt éhen Ukrajnában. Az, hogy ez napi sajtószemle volt-e vagy sem, az ukrán történészeket is megosztja, jóllehet annak tényét, hogy az említett időszakban valóban milliókat ragadott el az éhhalál, senki nem tudja megcáfolni. A lap kiemeli, hogy teljes az egyetértés a kérdés megítélésében az ukrán politikai elit, valamint a négy legnagyobb vallási közösség, a három pravoszláv egyház és a görög katolikus egyház vezetése körében is. „Ezúttal még a moszkvai alárendeltségű Ukrán Pravoszláv Egyház pátriárkája sem lóg kis a sorból. Volodimir Szabodan pátriárka ezzel kapcsolatosan írt levelében egyértelműen népirtást emleget, a szovjetrendszer jellemzésére pedig a pokol, az ördögi mesterkedés és az Antikrisztus szavakat használta.”

Hazai és külföldi, magyar vonatkozású hírek

A Világgazdaság (Új… 3.o.) parlamenti tudósítása kiemeli, hogy a 2008-as költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat néhány elemének megváltoztatását a pénzügyi tárca kezdeményezte, ám ezek valójában csak pontosítások. A tegnap elfogadott törvényjavaslat eredetileg már 2008-tól átalakította volna az egyházak egyszázalékos támogatási rendszerét, de a lényegesebb módosításokra csak 2009-ben kerül sor. A lap emlékeztet rá: a jelenlegi szabályozás szerint a felekezeteket megilleti az összes szja-bevétel 0,9 százaléka, ez az arány 2009-től 0,5 százalékra csökken, és a támogatás nem lehet majd nagyobb, mint a felajánlások összege. Vagyis az egyházak támogatása mintegy harmadával, akár hárommilliárd forinttal is csökkenhet.

A Magyar Nemzet RTV mellékletében (Hiteles emberekre van szükség 2.o.) Bolberitz Pál, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának filozófia professzora nyilatkozik, aki elmondta: „A jó és a rossz harca végigvonul a történelmen. Szent Pál apostol így fogalmaz: Krisztus követőinek sorsközösséget kell vállalniuk az Isten fiával. Persze, az emberek jobban szeretnek inkább itt a földön nagyon jól élni. Még a hívők közül is sokan úgy gondolják, hogy evilági tartózkodásunk is lehet olyan kellemes, mint a mennyországi, hiszen a fogyasztói társadalom legfőbb tanítása, hogy nincs más dolgunk, mint élvezni az élet gyönyöreit. Akármilyen meggyőző érveket is hallunk a boldogabb jövőről, tudomásul kell venni, a földi lét során elkerülhetetlen, hogy az ember szenvedjen. Aki azt mondja, hogy jön majd egy szép, új világ, ahol minden másképp lesz, az hazudik. Van, aki egyszerre kapja meg a fájdalmat, van, aki részletekben, téved, aki azt gondolja, ő lesz az első kivétel. Kereszt nélkül nincs üdvösség. Megpróbáltatások híján az életnek nem is volna értelme.” Bolberitz Pál hangsúlyozza: „A keresztény egyház nem azt hirdeti, hogy nyugodjunk bele a szenvedésbe. A Bibliából tudjuk, hogy a gyötrelem a bűn büntetése. Ez ellen harcolnunk kell. A hit nagy próbatétele, hogy elhisszük-e, amit pillanatnyilag kálváriának érzünk, később hasznunkra válik. A boldogság és a szenvedés kérdése az emberiség egyik alapproblémája. Természetesen boldogság a siker, a pénz, de egyik sem lehet a legfőbb cél.” A pap teológus leszögezte: „Hiteles emberekre van szükség, olyanokra, akik meg is élik, amit hirdetnek. Manapság többek között azt kell megértetni az emberekkel, hogy nem a pénz körül forog a világ. Egy misszionáriusként tizenöt éve Magyarországon élő külföldi katolikus pap mondta, hogy a magyar emberek számítók lettek. Csak az a fontos, hogy érvényesüljenek, jól éljenek, utánuk az özönvíz. Az, hogy a családjukkal, a nemzetükkel mi történik, huszadrangú kérdés. Sokan azért nem akarnak utódot, mert nem tudnák kacsalábon forgó palotában felnevelni. Mi ez, ha nem életellenes magatartás? Ezek az emberek nem tudják, hogy a gyerek nem akkor boldog, ha kastélyban lakik, hanem ha a szülei szeretik egymást és őt. Sok mindent túlélt már ez a nemzet, de most komolyan aggódom a magyarság jövője miatt.” Bolberitz Pál szerint elsősorban a családokat kellene segíteni, „hiszen a rosszul értelmezett szabadságeszme miatt szétzilálódnak a legszorosabb rokoni kapcsolatok is. Ha a társadalom atomjaira esik szét, akkor a mennyiség jó eséllyel győz a minőség fölött. A saját önző világába bezárkózott embert sokkal könnyebb legyőzni, mint az összetartó közösséget. A nagyhatalmak gazdasági érdeke, hogy mindenki úgy ugráljon, ahogy a pénz urainak az érdeke diktálja… Az egyház ebben a helyzetben sem tehet mást, mint eddig: igyekszünk az örök igazságok tükrében válaszolni az emberek időszerű problémáira, és hirdetni azt evangéliumot, akkor is, ha közönyösség fogadja a szavunk. Szerencsére tudjuk, hogy a jóra törekvőt Isten kegyelme segíti.” Az egyháznak pedig ott kell megszólítani a híveket, ahol eddig is: „templomokban, iskolákban, egyesületekben. Ezen kívül természetesen az újságok, a rádió, a televízió és a világháló segítségével. A média is jó eszköz, de azért a személyes hatás pótolhatatlan.” A teológus filozófus rámutatott a politika és a vallás összegfüggésére is, hangsúlyozva: „… amennyiben a hatalom az erkölcsi rendbe ütköző tanokat próbál rákényszeríteni a társadalomra, az egyháznak kutyakötelessége felemelni a szavát.”

A Magyar Hírlapban (7.o.) Szabó Palócz Attila Mise a temető keresztjénél, az ég alatt címmel mutatja be Bogdán József törökkanizsai plébánost, pap-költőt, aki huszonöt esztendeje szolgál a Bánságban. A járáshoz tartozó településekkel együtt nyolc falucska lelkipásztora. A cikkből kiderül, hogy közülük például Egyházaskérnek hatszáz lakosa volt húsz évvel ezelőtt, amikor fiatal papként odakerült, de ma már csak kétszázan vannak. „Időközben a többieket eltemettem” – mondta Bogdán atya, aki a Kosztolányi családról írt monografikus kötetével az irodalomtörténészek körében is elismerést vívott ki magának. Törökfélegyházán pedig már nincs templom, de áll még a harangláb. Rábén viszont tavaly Huzsvár László püspök felszentelt egy templomot, Szent Adalbert tiszteletére, akinek a nevét a Vajdaságban még egyetlen templom sem viselte. A faluban ötven esztendeje nem volt esküvő, de Bogdán atya örömmel újságolja, hogy 2008 május 3-án két fiatal itt köti össze az életét. „Szélpál Róbert és Hézső Rita, nagyon megjegyeztem a nevüket, mert ez valóban történelmi eseménynek számít egy-egy ilyen településen. Az egyik idős néni, nyolcvanhat éves, dátum szerint mondta, hogy mikor volt itt utoljára, fél évszázaddal ezelőtt esküvő” – mondta a pap-költő. Szabó Palócz Attila hozzáteszi: „Mai szemmel nézve kérdéses, hogy újabb fél évszázad múlva egyáltalán léteznek-e még majd ezek a falvak, vagy már csak egy-egy harangláb jelzi, hogy igen, itt bizony hajdanán emberek éltek.”

Magyar Kurír